TechAddikt Tesztek PC játékteszt Heroes of the Storm – egy műfaj régi-új köntösben

[TESZT] Heroes of the Storm – egy műfaj régi-új köntösben

Szerencsénkre figyelemmel kísérhettük a Blizzard Heroes of the Storm játékának alakulását szinte a korai kezdetektől, ugyanis a betatesztekben is aktív részt vállalt csapatunk. Így láthattuk, mely újítások születnek meg és öltenek testet, mely részeket, összetevőket semmisíti meg a fejlesztőcsapat – a tény viszont az, hogy remekül beletrafáltak a közepébe.

heroes_of_the_storm_teszt_techaddikt_005

Elkerülhetetlenné vált, hogy a Blizzard ne kanyarítsa ki szeletét a MOBA piac tortájából. Ugyanakkor elegendőnek bizonyult a felsőnézetes RTS műfajban lévő jelenlét, gondoljunk csak a Starcraft, vagy a „sima” Warcraft saga-ra.

Itt viszont óhatatlanul megtörténik az összehasonlítás, hiszen a piacvezető League of Legends, vagy akár a DOTA 2 magasra tette a lécet. Mi mégis az előbbinél, azaz a LOL-nál maradunk, s máris sietve kijelentjük: mi jobban szeretjük a Heroes of the Storm-ot, azzal együtt, hogy negyedannyit nem játszottunk még az újdonsült versenyzővel. S miért? Valószínűleg a 10 évre visszanyúló Warcaft (World of Warcraft is), Starcraft, valamint Diablo vonatkozás lehet az ok. Addiktívvá tesz, szigorúan jó értelemben, nagyon is.

Egyébként egészen biztos, hogy a mérce itt is magasra tevődik, ugyanis elegendő az MMORPG műfajra tekinteni – a WoW utánzatokkal tele a padlás, lehet, hogy a fele ingyenes (bár mindig vannak kiskapuk arra, hogy alapjában véve ne legyen az), a fele mikrotranzakciós, de akkor is; műfajtermetőké az elsőbbség. Most abba ne menjünk bele, hogy a WoW előtt létezett azért Everquest is, s mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás…

heroes_of_the_storm_teszt_techaddikt_001

No de vissza cikkünk alapvető vonalához, ami pedig nem más, mint a Heroes of the Storm. Az alapkoncepció szintén jól ismert lehet a MOBA játékosok köreiben: végy 5-5 karaktert 2 csapatba, klasszikus BG felállásban, a cél pedig az, hogy az ellen bázisát leromboljuk. A Heroes of the Storm máris itt hoz újítást a riválisokkal szemben: ténylegesen különálló, aprólékosan kidolgozott mapek várják a játékosokat, kellően kitűnő hangulattal, másodlagos küldetésekkel, szöszmötölős tennivalókkal párhuzamosan. Mindezek kizökkentik a cselekményt az esetleges monotonná válásból, és rendkívül sokrétűvé teszi a játékmenetet.

Egyik legjobb példa a Garden of Terror elnevezésű scenario. Itt a játékosoknak seedeket, vagyis magokat kell gyűjteni a moboktól, annak érdekében, hogy átvehessék a környezet felett száz százalékban az irányítást. Vigyáznunk kell ugyanakkor, hogy ne csússzon ki kezeink közül a kontroll, ami eléggé nehéz, főként, hogy összehangolt csapatjátékra van szükség.

heroes_of_the_storm_teszt_techaddikt_002

Haunted Mines-ban a másodlagos objective révén a játékosok alászállnak a pálya tárnáiba, s koponyákat gyűjtögetnek, melyek révén megidézhetik a csapat gólemét. Ez a kreatúra kisebbfajta pusztítógép, magas dps rátával, rögvest beküldhető a csatamező sűrűjébe – igaz, 100 skull kell hozzá kapásból, ráadásul ha eltalálja az ellen a gyenge pontjait, hamar csökken az armor.

Kicsit idegtépő lehet az elhalálozások utáni respawn, vagy ha jobban tetszik, visszatérés a játékba. Ez eleinte pár másodperc, viszont ahogyan haladunk folyamatosan előre, növekedő karakterszinttel, úgy tolódik ki egyre jobban. Level 20 környékén már akár 1.5 perces rescurrect idővel is számolhatunk, ami nem igazán könnyít a győzedelmeskedésen.

heroes_of_the_storm_teszt_techaddikt_003

Meccs közben tehát folyamatosan fejlődik az épp választott karakterünk (vásárolhatunk az ingame store-ban, vagy virtuális, alapvetően BG-k után nyert goldból is – nyilván utóbbi a hosszadalmasabb), a skillek és talentek folytonosan szabhatók testre. Átlagosan 2-3 szintlépésnél kínálja fel a játék a lehetőséget, azaz a rendelkezésre álló trait/talent függvényében a fejlesztést. Mivel minden karakternek megvan a maga leginkább pozitív abilityje, ezért ajánlatos előre úgy választani, hogy az ténylegesen helyt álljon a csatamezőn, valamint a talentelést is úgy kell kivitelezni, hogy az az adott képességekhez mérten a leginkább megfelelő legyen.

heroes_of_the_storm_teszt_techaddikt_004

Ahogyan már feljebb is említettük, a Heroes of the Storm a Blizzard fantasy és sci-fi világából merít a szereplőgárda terén. A Warcraft-ból például jelen van Uther, Malfurion, Illidan, Jaina, Thrall többek közt, míg a Starcraft univerzumból Raynor, Kerrigan, Tychus, Tassadar és Zeratul nézhet farkasszemet a Diablo világ Diablojával például – stílszerűen.

Grafika és hanghatások tekintetében sincsen kivetnivaló. A grafikus motor nem használ felesleges sallangokat, több réteges élsimításokat és egyéb hardverizzasztó opciókat, viszont maximumra húzott képi világgal bőségesen hozza az elvárásokat, azokat, amelyeket bármelyik aktuális futó Blizzard játéktól elvárhatunk. A karakterek szinkronja hasonlatos a WoW-ban, SC-ben és Diablo-ban megszokottakhoz, csakúgy, mint az egész környezet által generált hangulat.

heroes_of_the_storm_teszt_techaddikt_005

A Heroes of the Storm ingyenesen játszható játék, hasonlóan a Blizzard-féle Hearthstone-hoz. Azonban ahhoz, hogy a legmegfelelőbb játékélményt kapjuk, elkerülhetetlen a beruházás – vagy vitruális currencyvel, vagy valós pénzzel – egynehány ütősebb karakter tekintetében. Ráadásul ha erős a karakter arzenálunk, dinamikusabbá a magunk player szintjének fejlődése is, ami ugyebár nagyobb mérvű lootot, XP-t és aranyat jelent egyes később megnyíló battlegroundoknál.

Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Gigabyte, Sony PlayStation 4, Magnew Kft., Kaspersky Lab  

Hardver és eszköz: ASUS, Acer

A biztonságos munkát a Kaspersky Lab biztosítja.