TechAddikt Tesztek PC játékteszt Destiny 2 – korrekt iparosmunka, remek tálalás

[TESZT][PC] Destiny 2 – korrekt iparosmunka, remek tálalás

Nem telt sok időbe, amíg a konzolos verzió után megérkezett a Destiny 2 PC platformra is. Vártuk, kimondottan vártuk. Már akkor jöttek az izgalmak, amikor a World of Warcraft launcherében megjelent az Activision fül alatt a Destiny 2 indítási lehetősége – igaz, akkor még inaktívan.

Szeretjük az Activision/Blizzard által tálalt játékokat. Alapvetően azért, mert rendkívül szórakoztatók, lekötik az embert, sőt (ami annyira nem jó, maximum akkor, ha tudunk bánni vele) addiktívvá is tesz. A szó legjobb értelmében persze, hiszen eleve akkor térünk vissza egy játékhoz nap nap után, ha van indíttatásunk folytatni ott, ahol előzőleg abbahagytuk.

Tehát a Destiny 2 a Destiny tulajdonképp, csak közben mégis jóval több annál. Egy igazán belevaló, mechanizmusában tökéletes shooter, természetesen lootolási lehetőséggel megspékelve, ügyelve arra, hogy azért temérdek változtatás, újítás is bekerülhessen a játékba, amely az eredeti élményt még tovább tudta javítani, fokozni. Mindez a kevésbé hardcore gamereket is minden bizonnyal a monitorok elé tudja majd szegezni.

Bár alapvetően Xbox One-on próbáltuk a Destiny 2-t, közben megkaptuk a lehetőséget arra, hogy PC platformon izzíthassuk be a lövöldét. Így is tettünk, masszív hardver került a Destiny 2 alá egy Acer Predator 17X személyében – kellett is a vas alá, nem véletlenül: 4K-ban is megmérettetett a játék, olyan 50-65 FPS átlaggal ultra felbontással.

Nem akarunk, és nem is fogunk spoilerezni, de nyilván óhatatlanul muszáj egy-két dolgot elhintenünk annak érdekében, hogy kedvcsináló teszt születhessen.

Itt van máris a Red War sztori például, amely összesen négy terület alatt húzódik, s várja, hogy felfedezzük. Minden egyes iránynál tucatnyi opcionális aktivitás áll rendelkezésünkre, beleértve a sztorivonalat követő adventure missziókat, vagy épp az egyszerű lootra kihegyezett dungeonöket. Ez utóbbiak Lost Sectors névre hallgatnak, melyek a térkép rejtett területei alatt kígyóznak, tartalmaznak publikus eventeket és őrjáratokat is – lásd Destiny 1, ugyebár.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy tudunk egyre több contentet unlockolni – vonatkozik ez a PVP rendszerre is, tehát ahogy megy a progress, úgy fogunk tudni egyre vadabbul player vs. playerben is gondolkodniA legjobb levelupot egyértelműen a Red War sztori missziók választása jelenti. Ez nem azt jelenti egyértelműen, hogy a fejlődés szimpla, hiszen a több olyan küldetést is fel tudunk venni, amelyek kissé nyögvenyelősen haladnak előre, és több órát is igénybe vehetnekHaladva előre a Lost Sectors bugyraiban, egyre magasabb XP-t kapunk egy-egy missionért, viszont a keményebb küldetések bizony magasabb levelt igényelnek nem meglepő módon.

Hasonlóan a Destiny 1-hez, számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy látványos endgame tartalmat generáljunk.

Tehát több alternatív befejezés is létezik, sokféleképp végezhetünk a történettel. Ha az a fontos, hogy minden részletet, tartalmat kimaxoljunk, és ezáltal megismerjük centiről centire a Destiny 2 világát, hosszabb lesz a játékidő, részletesebb lesz a tartalmi szint. Ugyanakkor ráfekhetünk a monoton, ám gyorsabb iramot diktáló fejlesztésre is – hamarabb meglesz a maximum szintű karakter.

Sok a random drop fegyverek tekintetében. Sokféle fegyver áll rendelkezésre, ezek közül személyes kedvencünk a Sweet Business névre keresztelt automata egzotikum az, ami egyértelműen az egyik leghatékonyabb fegyver (ha nem a leghatékonyabb). Nem véletlenül kedvelik rengetegen, hatalmas ütőereje van, és remek hordozhatóságot mutat.

Több részletet felesleges elárulnunk a Destiny 2-ről: aki imádta az első epizódot, az a másodikat is fogja, aki pedig most ismerkedik vele, az bátran vállalja be – megéri. Az Activision ismét nagyot dobott, olyan kultikus cím folytatását tette le az asztalra, melynek minden játlékkedvelő polcán kötelezően ott a helye.

A cikk elkészítéséhez Acer Predator 17 X-et használtunk.

Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS