TechAddikt Tesztek PC játékteszt Pro Evolution Soccer 2016 – hozza idén is a formáját

[TESZT][PC] Pro Evolution Soccer 2016 – hozza idén is a formáját

A Konami 3 évvel később kezdte el a focis játékok gyártását (1996), mint az Electronic Arts (1993), de csak a Pro Evolution Soccer 2016 üti meg azt a mércét, amit a Fifa évről évre feljebb és feljebb tesz. Az idei év eddig a PES tábornak kedvez, ugyanis a Konami 1 héttel a Fifa megjelenése előtt dobta a piacra a játékot.

pro_evolution_soccer_2016_techaddikt_ps4pro

Leszögezném, még itt az elején, hogy világ életemben az EA Sports játékát favorizáltam, viszont minden egyes évben kipróbáltam az éppen aktuális PES játékot is, és mostanra tudom elmondani azt, hogy igen, a PES 2016 megüti a mércét, a Konami nagyon eltalálta a dolgot, de egy 19 éves „foci szimulátor” tapasztalattal rendelkező Konaminál megkérdőjelezhető, mit tudott eddig nyújtani a gamereknek a Fifa, amit a Pro Evolution Soccer nem tudott? Az idei rész után lehet azt kérdezzük majd, mit tudott adni a PES, amit a Fifa nem?

ps4pro.eu-pes16-10

Konami jogok

Amit még mindig nagyon hiányolok a PES 2016-ból, az a Bundesliga, hiszen csak a FIFA kapta meg a jogot a Német Bundesliga szerepeltetésére a játékban. Ugyan ez elmondható a Barclays Premier League-ről is, ami pedig az Angol elsőszámú liga. BÁR, itt a Konami csak a csapatok névhasználati jogát nem kapta meg, így az Angol csapatok teljesen „fake” csapatneveket kaptak, „fake” címerrel.

A Bundesligáról ez abszolút nem mondható el, és „Egyéb európai csapatok” néven futó kategória alá vett 3 Német csapatot, akiktől megkapta a jogot a szerepeltetéshez.

ps4pro.eu-pes16-2

Már-már fotórealisztikus

Amíg ki nem próbálja az ember a játékot, addig nem fogja elhinni, milyen szintű grafikai kidolgozottság áll a PES mögött. Amit mindenképp ki kell emelni, az a játékosok kidolgozottsága, mert én sem hittem a szememnek, amikor ránéztem néhány „celeb” játékosra „na, nézzük, mit tud az új PES” gondolatmenet alatt. Elképesztő, mintha az ember a valós életben, vagy a TV-n keresztül látná a játékost, tényleg nagyon szép. A legkisebb bőrhibáktól kezdve, a játékosok személyre szabott frizurájukig, mindent-mindent eltalált a Konami. Természetesen nincs minden egyes játékos megjelenése tövéről-hegyére kidolgozva, a kevésbé ismert, vagy egyáltalán nem ismert játékosok kaptak egy Basic kinézetet, más-más fizimiskával, de realisztikus értékekkel, tehát a teljesítménye megfelel a hús-vér focistáéval.

ps4pro.eu-pes16-4

Derült égből villámcsapás

Nincs vége a listának a grafikával, hiszen amitől még realisztikusabb lett a játék –és itt már a játékmenetről beszélünk- az a dinamikus időjárás. Ezt értsük a szó szoros értelmében, hiszen ahogy peregnek a percek, folyik a játékmenet, nem csak az állás változhat, hanem az időjárás is. Mit is jelent ez? Lehet, hogy a mérkőzést hét ágra sütő napsütésben kezdjük, ám, ha éppen egy felhőflotta van a stadion felett, akkor elkezdhet esni az eső. Természetesen ez igaz fordítva is, esőben is kezdhetjük a mérkőzést, majd kitisztulhat az ég, és napsütésben fújhatja le a bíró a mérkőzést. Ugyanakkor játszhatunk ködben is. Természetesen ez mind évszak függő is, hiszen arra is figyeltek a játék készítői, hogy éppen az aktuális évszakban milyen időjárás uralkodik, ez lesz leginkább jellemző a játékban is, ettől aztán ultra realisztikus játékot kapunk.

ps4pro.eu-pes16-5

Még mindig fáj

2014 óta fáj, de azóta nagyon, ugyan is a Pro Evolution Soccer 2014 egyik újítása volt a játékosok mozgásának reformja, ekkor vehettük észre azt, hogy a becsúszás átment brutalitásba. De tényleg, ezt a Konami nagyon nem gondolta át, mert ha megpróbálunk becsúszni, brutális mód lekaszálja a játékosunk az ellenfelet, de a pláne, hogy nem is a labdára irányul a becsúszás, hanem a játékos lábaira, és szinte egy becsúszást sem úszunk meg sárga lap nélkül.
Ez egy öröklött betegség lett a PES-ben, hiszen a Pro Evolution Soccer 2016 a becsúszások tekintetében nem javult.

ps4pro.eu-pes16-6

Thanks GOD, lehet karrierünk

Amint azt a cikk elején említettem, egyik részről „ejnye-bejnye” Konami.. Nos, igen, a Pro Evolution Soccer 2013 óta nem kaptunk értékelhető karrier módot. A PES tábor aztán ki is fejezte nemtetszését a gyártó felé, és a Konami a hatalmas elvárásokkal szemben, a PES 2014 esetében arra eszmélt, hogy a játék forgalma drasztikusan csökkent, hiszen az embereknek karrier mód kellett, és szépen átpártoltak a konkurens játékhoz.

Amúgy maga a karrier mód jelen volt a PES 2014 és PES 2015-ben is, de egy partra vetett bálna képét idézte, hiszen egy erőltetett „karrier” módot kaptunk, ami úgy nézett ki, hogy volt egy naptárunk, amiben az idő előrehaladtával jöttek a mérkőzések. Ezen kívül semmi extra, illetve de, az átigazolások, de az szinte észrevehetetlen volt, mert szörnyen nehézkes, átláthatatlan pókhálót alkotva volt jelen az átigazolási piac.

ps4pro.eu-pes16-8

2 év kellett ahhoz, hogy ezen változtassanak, de megkaptuk. A Pro Evolution Soccer 2016-ban, bár nagyon hajaz a Fifa karrier módjára, mint kinézetileg, mint felépítésileg, de egész élvezhető módon van jelen az átigazolási piac. Kapunk természetesen egy előre betervezett naptárt, a mérkőzésekkel, de ami a plusz a karrier módban, az a játékosok kezelése, hogy az egyes játékos szerződéseket megújíthatjuk vagy akár felbonthatjuk.

Az átigazolási piac tekintetében, természetesen, mint a való életben, itt is, a tárgyalásban lévő klubbal vagy meg tudunk egyezni, vagy nem, ha túl kevés pénzt ajánlunk fel nekik, makacs módon vissza utasítják az ajánlatunkat, és a későbbiek során, megbántódásukat kifejezvén, egy, tőlünk érkező ajánlatot sem fogadnak el többé ugyan azon játékosért, kivéve, ha kifizetünk egy kimagaslóan nagy vételárat. Ahogy a Fifában, itt is találkozunk a „friss átigazolási hírekkel”, ha beérkezik egy mail, akkor a magazin címlapján már megjelennek a pletykák, hogy a szóban forgó játékos esetleg eligazolhat csapatától, vajon miért?

Pro-Evolution-Soccer-2016-8

Edző bá, nincs kedvem játszani!

Ez abszolút a Pro Evolution Soccer jellemzője, a 2014-es verzióban láthattuk először, hogy a játékosaink éreznek. Lehet jó és rossz kedvük az adott napon. Az, hogy épp milyen kedvük van, az több dologtól is függ. Első és legmeghatározóbb dolog, az a csapatban nyújtott teljesítménye, hiszen ő maga értékeli a csapatban nyújtott-elért teljesítményét, gondolok itt csatár lévén a gólok száma, védő lévén a sikeres becsúszások, vagy a sikeres szerelések számára, vagy kapus lévén a védések számára. Ha a játékos nem nyújt jó teljesítményt csapatunkban, ezt ő is érzi, és minden mérkőzésen, amikor játékba áll, rossz kedvel, teszi ezt, ez pedig azt eredményezi, hogy az „összértéke” csökkenni fog. (Az összérték rengeteg apró dologból áll össze, pl: sprintsebesség, robbanékonyság, cselezés, szerelés, védés, tehát a „skillek” sokasága adja az összértéket).

A másik meghatározó dolog a játékos aktuális kedvében, az az, hogy te, mint edző, mennyire bízol benne. Úgy tudod a tudtára adni, hogy bízol benne, hogy a legtöbb mérkőzésen helyet kap a kezdő 11-ben, végig játssza a mérkőzéseket, nem cseréled le, ebből ő érezni fogja, hogy bízol benne.

Ha egy játékosnak már nagyon rossz a kedve, és az sem segít rajta, ha minden mérkőzésen kezdő, akkor azzal tudod „jobb kedvre” deríteni, hogy az edzéseken jobban odafigyelsz rá. Külön menüpont található a PES 16-ban az edzéseknek. Teljes mértékben játékosra szabható az edzés, megadható, hogy az egyes játékos éppen milyen edzést végezzen, pl: gyakorolja a passzolást, a védekezést, a támadást, a kapura lövést. Természetesen a személyre szabott edzések ugyan úgy növelni fogják az egyes „skillek” értékét, ahogyan azt az egyes mérkőzéseken nyújtott jó teljesítmény alapján is.

PC játéktesztjeinkhez az ASUS hardvereit használjuk.