Döbbenetesen látványos és szívszorongatóan realisztikus az a lepusztult, poszt-apokaliptikus világ, amelybe a The Last of Us kalauzol el minket.
Az Uncharted játékokról elhíresült Naughty Dog fejlesztőcsapatának kőkemény, a közeli jövőben játszódó, akció-kalandelemekkel vegyített és road movie sztorival nyakon öntött túlélő-horrorja egyértelműen az a 2013 egyik legjobb PS3-as játéka volt. Nem véletlen, hogy idén kiadta a Sony a PlayStation 4-es remake-et, felhúzott textúrákkal, 60 fps-sel és az összes eddigi DLC-val nyakon öntve, beleértve a Left Behind DLC-t is.
A Last of Us Remastered tartalmában teljes egészében megegyezik a tavaly megjelent PS3-as játékkal, grafikájának alig-alig látható ráncait is kisimították, a textúra lényegesen részletesebb, illetve további grafikai újdonságokkal is megspékelték, amelyekről kicsit lejjebb értekezünk majd. Szerencsére a játék vérprofi, magával ragadó, filmszerű történte megmaradt. Ebből azt is megtudhatjuk (akinek esetleg még illúziói lettek volna efelől…) hogy mi, emberek mennyire önzőek, kegyetlenek, vérszomjasak tudunk lenni és egyáltalán nem tartunk össze, amikor beüt az igazi katasztrófa.
Poszt-apokalipszis itt és most!
Hatalmas, többé-kevésbé elhagyatott, rommá lőtt amerikai nagyvárosokban járunk, amelyet a természet fokozatosan pusztít tovább, visszakövetelve magának azt, amit a civilizáció elvett tőle. A lakosságot furcsa járvány tizedeli, melynek okozója a spórákat a levegőbe lövellő gomba, ami az embereket agyatlan, vérszomjas, zombiszerű lényekké változtatja, akiket csak „fertőzötteknek” hívnak.
Ezek a lények az élőhalottakhoz hasonlóan az élők húsát és vérét akarják felfalni, és így fertőzik meg a többieket is. Elég egy harapás, és a rettenetes átváltozás csupán órák kérdése. A katonaság olyannyira brutálisan vette fel ellenük a harcot, hogy a civileket sem kíméli: elég a fertőzés puszta gyanúja, és azonnal agyonlövik az illetőt.
A katonai diktatúrával szemben több szervezet is fegyvert ragadott: ilyen például a szervezettebb „szentjánosbogarak” szövetsége, akik ellenálló katonai mozgalom keretében próbálják megmenteni az emberiség maradékát, meg a különféle nagyvárosi és vidéki gerillacsapatok és bűnbandák, akiknek célja inkább a fosztogatás, gyilkolás, illetve az életben maradás – egyesek még a kannibalizmustól sem riadnak vissza. A romok között vonagló, hátborzongatóan visító, nyögdécselő, borzalmasan deformált fertőzöttek mindenkit ész nélkül megtámadnak, és ha tudják, ízekre szaggatják, vagy legalábbis megfertőzik, de az imént említett szervezetek sem kímélik egymást. Egyszóval: itt ember embernek farkasa, legyen az egészséges, vagy fertőzött.
Hit the road, Joel!
Ebben a világban kell Joelnek, egy kiégett, ötvenes éveit taposó marcona zsoldosnak és hasonlóan kőkemény, céltudatos, harmincas női társának, Tessnek Ellie-t, a kislányt elvinnie a szentjánosbogarak bázisára. Hogy miért, azt nem fedjük fel, hiszen sokan most találkoznak a játékkal először, viszont annyit elárulhatunk, hogy Joel és Ellie a legfontosabb karakterei a játéknak, kettejük viszonya, karakterfejlődése a legerősebb adu ászai a gyakran torokszorító, izgalmas, fordulatos történetnek. A főszereplők útjuk során rengeteg más karakterrel találkoznak, akik időnként segítenek nekik az életben maradásban, mások viszont elárulják őket, vagy váratlanul az életükre törnek.
A professzionális történetmesélésen túl a döbbenetesen élethű grafikának köszönhetően tökéletesen érvényesül a karakterek színészi játéka, akiket motion capture segítségével valódi színészek keltettek életre.
PS4-es sebességre és látványra kapcsolva
A full HD-s, PlayStation 4-re grafika torokszorítóan adja vissza azt a jövőképet, amely egyébként velünk is könnyen megtörténhet. A totálisan lerombolt hatalmas amerikai nagyvárosok felhőkarcolói, a lepusztult nyomornegyedek sajnos egyáltalán nem számítanak sci-finek, ha esetleg komolyra fordul valamelyik mostanában zajló háborús konfliktus. Az a látvány is garantáltan gyomrosként fog érni mindenkit, ahogyan a túlburjánzó növényzet visszahódítja magának azt a területet, amit a civilizáció elrabolt tőle.
A PS3-as grafikával összevetve egyértelműen látszik a különbség: a textúrák részletesebbek, jobban kivehetőek, a 60 fps-nek köszönhetően pedig a látvány teljesen folyamatos, egyszer sem szaggat be. A vízfelületek (pocsolyák, tavak, sőt: könnycseppek) kidolgozása is sokkal plasztikusabb, a tükröződés effekt látványosabb. Érdekesség, hogy be lehet kapcsolni a 30 fps-t is, akinek valamiért ez jobban bejön (állítólag filmszerűbb az élmény), bár én semmi értelmét sem láttam.
Ezermester
Persze a Last of Us-ban a történet és a látványvilág mellett a játékmenet egyaránt fontos elem. Joel tűz- és kézifegyverekkel egyaránt nagyszerűen tud érvényesülni: előbbieket az ellenféltől zsákmányolt hagyományos puskák, pisztolyok, automata és félautomata gépfegyverek teszik ki, utóbbiakat pedig a különböző csövek, baseballütők, fadeszkák.
Továbbá Joellel lopakodni is sokat fogunk, és az ellenséget hátulról meglepve eldönthetjük, hogy inkább megfojtjuk őket, vagy egy ollóból eszkábált késsel elvágjuk-e a torkokat, esetleg emberi pajzsként is használhatjuk őket, ha a környéken még ott vannak a társak is. A tűzfegyverekhez az állandóan fogyó lőszert ebben a játékban elég szűkmarkúan mértek, ami érthető is, lévén a Last of Us azért alapjaiban inkább túlélő horror, mint akciójáték.
A kézifegyverek pedig fokozatosan amortizálódnak, a fabrikált késünkből például eleinte elég egy döfés áldozatunk nyakába, és már ketté is tört. Még szerencse, hogy hozzávalókat: ollókat, nyeleket, kötözőszert, alkoholt és sok egyebet is állandóan találunk, így folyamatosan kapjuk az utánpótlást a fegyverekhez, amelyeket egyébként a munkaasztalokon állandóan fejleszthetünk is különböző paraméterek (tár mérete, lövés szórása, távolsága stb.) alapján.
A kattogók ránk „kattannak”…
Maga a harc nemcsak egyszerűen brutális, illetve rendkívül dinamikus, hanem minden taktikai érzékünket, illetve az ellenfél ismeretét is latba kell vetnünk a győzelemhez és a túléléshez. A fertőzöttnek például több fajtája van: a kevésbé előrehaladott állapotban lévők rendkívül gyorsan mozognak, és azonnal, őrült módon ránk rontanak, ahogy meglátnak minket. Viszont kevésbé halálosak, mint a „kattogók” („clickers”), akik teljesen vakok és hang alapján tájékozódva találnak meg minket, tőlük viszont egyetlen harapás is elég, hogy hősünk meghaljon.
A „kattogók” ellen érdemes kifejleszteni a késsel való hatékony védekezést, mert ellenkező esetben közvetlen közelről teljesen ki vagyunk szolgáltatva nekik. A kattogóknak létezik egyébként egy behemót fajtája is, aki távolról, a saját testéből kiszedett spóracsomókat dobál rán,k és közel érve hozzánk kettétépi hősünk fejét, szóval őt csak lőfegyverrel, robbanó bombákkal, Molotov-koktéllal lehet elintézni. Amennyiben van rá lehetőség, és nem vették észre, ne is bocsátkozzunk velük harcba, csak kerüljük ki ezeket a förmedvényeket.
Ölni emberi dolog
Az emberi ellenfelek már sokkal okosabban (vagy legalábbis életszerűen…) viselkednek, és itt tapasztaljuk meg igazán a Naughty Dog által kidolgozott mesterséges intelligencia nagyszerűségét. Ellenségeink ugyan agresszívak, de vigyáznak is magukra, illetve gyakran meg is ijednek és elrohannak fegyvereink láttán – teljesen életszerűen.
A taktikusabb katonai ellenfelek megpróbálnak bekeríteni, vagy ha látják, hogy a hátunkba tudnak kerülni, akkor ezt igyekeznek meg is tenni. Mi magunk állandóan váltogathatjuk arzenálunkat, attól függően, melyik fegyverhez mennyi lőszerünk van, milyen ellenfelekkel állunk szemben, vagy észrevettek-e még minket, vagy sem. Gyakran érdemes lopakodással, igazi nindzsa módjára, egymás után elintézni az ellent, máskor viszont nincs más hátra, mint a golyók szórása. A nehezebb, survivor módban viszont minimum a játék 60-70%-ban lopakodnunk kell, különben előbb-utóbb felmorzsolódunk.
Tess és Ellie mindig mellettünk, velünk vannak és harcolnak, sőt, a játék során később Ellie lőszert hajigál nekünk, különösen „survivor” szinten, amelyet a PS3-as verzió csak akkor engedett elindítani, ha az eggyel alatta lévővel már végeztünk.
Túlélők harca
A The Last of Us-nak van többjátékos módja is, amely a PS4-es verzióban tartalmazza az összes eddig DLC-t is, továbbá sokkal könnyebben irányítható, kezelhető, a 60 fps-nek köszönhetően egyszerűbben játszható.
Persze az alapok azért nem változtak. Ahogy azt a multikban megszokhattuk, karakterünket folyamatosan fejleszthetjük, fegyverhasználatra vonatkozó képességeit erősíthetjük. Ahogy karakterünk egyre több tapasztalati pontot szerez, úgy kapjuk meg a különböző „menő” (legalábbis amolyan túlélős divatban menő) ruhadarabokat, sapkákat, sálakat. Maga a harc nagyjából a szingli részt játékmenetét követi, viszont multiban sokkal nagyobb a hangsúly a lopakodáson, a helyezkedésen, a társainkkal való együttműködésen. A különböző fegyvereket, kötszereket mi magunk is összerakhatjuk a pályán a megtalált alapanyagokból (csakúgy, mint a szingli részben), de persze kész darabok is hevernek a megfelelő helyeken.
Ha valaki megsérül a csapatból, akkor a még ép társaknak lehetősége nyílik arra, hogy gyorsan meggyógyítsa, feltéve persze, ha közben ő maga nem kap végzetes találatot. Amikor súlyos sebet kapunk, először nem is halunk meg és egészen addig, amíg le nem telik az adott idő, vagy meg nem gyógyítanak, el is vonszolhatjuk magunkat egy védettebb helyre.
A multikra jellemző egyéb nyalánkságok sem hiányoznak: például szokásos módon klánokat építhetünk, ami viszont újdonság, hogy a játék még a Facebookkal is összekapcsol (ha beleegyezünk), és játékos ismerőseinkkel felvehetjük a kapcsolatot. Nem kell megijedni, ezt nem a szokásos nyaggatós, agresszívan idióta Facebook-játék módján teszi, tehát nem automatikusan küldi a hülyeségeket, mint például a Farmville.
A multi amúgy, amellett, hogy taktikus, kemény és rendkívül véres is, és éppen ezért – valljuk be – rendkívül addiktívvá válhat! Nekem nagyon bejött – annak ellenére, hogy enyhén szólva nem vagyok többjátékos junkie, ilyen stílusú játékban (pl: Tomb Raider) ritkán veszem a fáradságot, hogy egyáltalán megnézzem. Sokan így vannak szerintem ezzel, de a Last of Us multijával tényleg érdemes tenniük egy próbát.
PS4-en is bestseller
Az Egyesült Királyságban a toplisták élén végzett a The Last of Us, lehagyva az eddig trónon ülő Watch Dogs-t, ami azért nem semmi teljesítmény, tekintettel arra, hogy remake-ről van szó. Persze közrejátszik az is, hogy jelenleg viszonylag kevés cím van még PS4-re, de hogy multiplatform címeket is beelőzött egy remake, azért az nagyszerű teljesítmény.
Mindezek tükrében mindenképpen ajánlom a The Last of Us Remastered-et, még azoknak is, akik már végigtolták PS3-on (akár többször is), mert a játék PS4-en tényleg gyönyörű, talán az eddigi legszebb PS4-es játék.
Forrás: PS4Pro.eu / Herpai Gergely
Cikk forrás: http://ps4pro.eu/hu/2014/08/06/the-last-of-us-remastered-az-emberiseg-irmagja/
