Site icon TechAddikt

A világ 50 leginnovatívabb vállalata közt a Huawei a Fast Company 2016-os listája szerint

A nagy tekintélynek örvendő üzleti és technológiai magazin, a Fast Company 2016-os értékelésén a Huawei-t választotta a világ tizenharmadik leginnovatívabb vállalatának. A Huawei így harmadszorra került fel erre az évente publikált listára.

A mobilhálózatok és készülékek területén szerzett szaktudását, valamint szakmai partnerei és ügyfelei kiterjedt körét hasznosítva a vállalat mára az információs és kommunikációs technológiák vezető globális szállítója és a világ harmadik legnagyobb okostelefongyártója lett.

„Nagy megtiszteltetés, hogy a Fast Company elismeri az innováció terén tett erőfeszítéseinket” – mondta el Ryan Ding, a vállalat termékekért és megoldásokért felelős elnök-ügyvezető igazgatója. „A Huawei elkötelezett egy jobban összekapcsolt világ (Better Connected World) megvalósításában, ezért az innováció a vállalat egyik alapelve. A Fast Companytól kapott helyezés is azt bizonyítja számunkra, hogy elismerik a munkánkat, amelynek célja, hogy az innováció segítségével világszerte jobb társadalmakat építhessünk, és digitális kapcsolatot teremthessünk az emberek között.”

„A Huawei folyamatosan fektet kutatás-fejlesztésbe, amire a vállalat méltán büszke” – mondta Peter Jarich, a Current Analysis egyik alelnöke. „A versenytársak által is irigyelt ütemű növekedést a felhasználó-központú innovációk és vezető technológia hajtja, amelyek a jövőben még fontosabbá válnak majd a hálózatok evolúciójával.”

A Huawei továbbra is elkötelezett amellett, hogy kutatás-fejlesztésen keresztül valósítson meg innovációt:

A Fast Company 2016-os Leginnovatívabb Vállalatok listája az alábbi linken olvasható: http://www.fastcompany.com/most-innovative-companies.

Exit mobile version