Site icon TechAddikt

Acer újdonságokkal ismerkedtünk a Csodák Palotájában

Megtartotta évközi sajtótájékoztatóját az Acer, immár bevett szokás szerint. Teritékre az idei, New Yorkban megrendezett nyári next@acer globális esemény újdonságai kerültek.

Az Acer hazai képviselete mindig is előtérbe helyezi termékbemutatóinak különleges, néha extrém helyszíneken történő levezénylését. Most sem volt ez másképp, hiszen az Óbudán található Csodák Palotája egyik rendezvénytermében került sor a történésekre.

Az aktualitások ismertetése és nemutatása közben látványos bűvészshow-t is villantott az Acer, majd a prezentációk végeztével focizni is lehetett helyben, illetve nyereményjátékot is hirdettek.

Válogattunk az aktuális, 2018-as nyári Acer újdonságokból, íme.

Acer Predator Orion 5000 termékcsalád

Az Acer bemutatta az új Predator Orion 5000 asztali termékcsaládot, amelyeket olyan játékosoknak terveztek, akik kiemelkedő teljesítményt és rugalmas házat igényelnek a jövőbeli bővítéséhez.

A vállalat ugyancsak bemutatta a középkategóriás Predator Orion 3000 sorozatú deszktopokat, valamint a Predator tartozékok kibővített választékát, melynek célja a játékosok támogatása, a választott küldetésüknek megfelelően.

„A háttér megszerzése a háborúnak csak a fele. A Predator Orion asztali számítógépeinek széles választékát kínálja a játékosoknak ütős kinézetű házzal, a beépített légmennyiség-menedzsment, a bővíthetőségen és a díjnyertes szoftvereknek, egy tökéletes megoldássá álltak össze” – nyilatkozta Jeff Lee az Acer Stationary Computing, IT Products Business ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „Örömünkre szolgál, hogy az új 5000-es és 3000-es sorozatot is bemutathatjuk a Predator Orion termékcsalád részeként, a csúcson pedig a Predator Orion 9000-rel az Acer teljes gamer palettát kínál a asztali gépek szerelmeseinek, amelyek számos igényt kielégítenek.”

Predator Orion 5000 sorozat: uralják a csatát

Az új Predator Orion 5000 Series gamer asztali számítógép, akár 8. generációs Intel® Core i7+ 8700K processzorral és a legújabb Intel Z370 chipsettel, párosítva, és 2-utas NVIDIA® GeForce® GTX 1080 Ti SLI1 grafikus kártyával a gamerek élvezhetik kedvenc játékukat, ráadásul hihetetlenül magas felbontású képernyőn, akárcsak a prémium VR élményeket.

A Predator Orion 5000 átlátszó oldala megmutatja a benne rejlő erőt, EMI-megfelelő, a felhasználók és a perifériák elektromágneses interferenciákkal szembeni védelme érdekében. Az egyszerűen nyitható oldalpanelek lehetővé teszik az alkatrészek és kábelek gyors cseréjét a komponensek telepítése során. A IceTunnel 2.0 légirány-menedzsment a rendszert különböző termikus zónákra osztja, és minden szektornak saját légárammal ellátott „csatornája” van a hő hatékony elvezetéséhez. A porszűrővel ellátott elülső panellel a Predator Orion 5000 nagy mennyiségű levegőt szívhat be, miközben a bosszantó port kiszűri. A hardcore gamereknek további érdekes funkciók közé tartozik a Killer LAN nagysebességű Ethernet, az audio fejhallgatók bölcsője, a hordozhatóságot elősegítő fogantyú és az Acerre jellemző Predator design az agresszív, mégis kifinomult stílusával.

Bővebben: https://www.techaddikt.hu/nextacer-2018-acer-predator-orion-5000-gaming-asztali-pc-k/

Acer Predator Helios 500 gaming notebook

Az Acer bemutatta két új Predator Helios gamer notebookját a next@acer globális sajtótájékoztatón New Yorkban.

Ezek közé tartozik a rendkívül erős Predator Helios 500, mely akár 8. generációs Intel® Core i9+ processzort és a Predator Helios 300 Special Edition, amely korszerűsített kompnenseket és jellegzetes fehér házat kapott. Mindkettő VR-Ready teljesítményt, fejlett hűtéstechnológiát és lenyűgözően gyors csatlakozást kínál.

„A Predator Helios gaming notebook-vonalát kibővítettük a szélsőséges teljesítményt igénylő játékosok igényeinek megfelelően” – nyilatkozta Jerry Kao, az Acer Inc. IT termékek üzletágának elnöke. „A Predator Helios 500 és a Helios 300 gamer laptopok az Acer szabadalmaztatott hűtési technológiáit és erőteljes összetevőit tartalmazzák párhuzamosan a szoftverkörnyezetünkkel, melyek kimagasló játékélményt nyújtanak.”

A Predator Helios 500 egy gamer szörnyeteg, túlhajtás opcióval és 4K 144 Hz-es panellel
Az extrém játékosok számára tervezett Predator Helios 500 egy igazi szörnyeteg. Nagy teljesítményű és túlhajtható 8. generációs Intel Core i9+ processzorokkal és NVIDIA® GeForce® GTX 1070 grafikával. Az Intel® Optane 1 memória növeli a reszponzivitást és csökkenti a betöltési időt, míg az ultragyors NVMePCIe SSD-k, a Killer DoubleShot Pro hálózati és 64 GB memória megtartja az akció lendületét, így a Helios 500 az ideális gamer laptop a VGA intenzív legújabb játékokhoz és streaminghez.

A csúcsminőségű képeket fényes, élénk 4K UHD vagy FHD IPS 17,3 hüvelykes kijelzőkkel, 144 Hz-es frissítési sebességgel, a homályosodás mentes és képkocka túlcsordulás technológiával jeleníti meg. Az NVIDIA G-SYNC® mind a beépített kijelzőn, mind a külső monitorokon támogatottak, lehetővé téve a teljesen sima képeket képkocka túlcsordulás vagy szaggatás nélkül. A maximális játék élvezetet keresők számára a kettős Thunderbolt™ 3 portok, valamint a kijelző és a HDMI 2.0 portok akár három külső monitort támogatnak. Két hangszóró, egy mélynyomó és az Acer TrueHarmony™, valamint a Waves MAXXAudio® technológia hihetetlen hangzást és hiperrealisztikus 3D hangot nyújt a Waves Nx™ használatával.

A Helios 500 hűvös marad az Acer védjegyzett kettős AeroBlade™ 3D fém ventilátoraival, valamint az öt hőcsővel, amelyek a hűvös levegőt továbbítják a gép kulcskomponenseibe, ugyanakkor elszállítják a forró levegőt. A ventilátor sebességét a PredatorSense alkalmazás segítségével vezérelhetjük és testre szabhatjuk.

Bővebben: https://www.techaddikt.hu/nextacer-2018-acer-predator-helios-500-gaming-notebook-ujraertelmezett-jatekelmennyel/

Acer Nitro Series gaming desktop PC-k

Az Acer bemutatta az új Nitro Series gaming asztali PC-ket és monitorokat, amelyek kibővítik a Nitro termékcsaládot, amely kifejezetten az alkalmi játékosoknak kínál tökéletes megoldást megfizethető áron.

Az új Acer Nitro 50 Series asztali számítógépek és a Nitro VG0 és RG0 sorozatú monitorok egyszerűen kezelik az nagy feldolgozási igényeket és grafikai követelményeket mind a tartalom helyrehozásánál, mind pedig a fogyasztásnál.

Acer Nitro 50 asztali számítógépek

Az Acer megalkotta a Nitro 50 Series-et azok számára, akik a feldolgozóerőt és képességeket keresik, melyeket csak egy asztali PC nyújthat. Ezek a teljesítménycentrikus PC-k 8. Gen Intel Core processzorokkal és akár NVIDIA GeForce GTX 1070 grafikus kártyával is felszerelhetők, így kiváló teljesítményt nyújtanak a VGA-intenzív feladatokhoz, beleértve a játékokat is.

Kiemelkedő 4K felbontású látványt nyújtanak, és akár négy kijelzőt is támogathatnak egyidejűleg a magával ragadó játékélményért. És akár 3 TB-os merevlemezzel és 512 GB-os SSD-vel sohasem fogynak ki a tárhelyből. Kényelmes vezeték nélküli töltőállomással a felhasználók a Qi-képes készülékeiket feltölthetik és készenlétben tarthatják azokat. Hovatovább, a Nitro 50 sorozat feltűnő és élekkel határolt, a páncélzat ihlette házat kapott, előlapján LED-es világítással, amely baljós vörös fényt bocsát ki.
Végül a Nitro 50 asztali gépek optimalizálják a hálózati sebességet játék, böngészés és streaming feladatokhoz a Realtek Dragon LAN-on keresztül. A teljesen magával ragadó szórakoztatáshoz, vagy a játékélmény szem kápráztató sztereoszkopikus élményhez mindössze csatlakoztatnunk kel a Nitro 50 deszktopot egy Acer Nitro VG0 vagy RG0 monitorhoz.

Nitro VG0 és RG0 sorozatú monitorok

Ezek az új IPS monitorok az AMD Radeon™ FreeSync1 technológiával tökéletesen kielégítik a játékosok gyorsaság iránti igényeit, gyorsabb válaszidővel(2) rendelkeznek, mely akár 1ms is lehet, így sima játékmenetet garantálnak megszakadások nélkül. Az Acer Nitro VG0 sorozat 27, 23,8 és 21,5 hüvelykes panelekkel érhetők el, amelyek élethű színt és 4K UHD, WQHD vagy Full HD felbontást biztosítanak. Az ultra-vékony Acer Nitro RG0 sorozat keskeny, 27 mm vékony profillal büszkélkedhet, a 27 és 23,8 hüvelykes modellek esetében. Mindkét modell kifinomult, de funkcionális designt kapott, amely 2018-ban megkapta a Red Dot Design Awards díjat.

Az AMD Radeon™ FreeSync-vel büszkélkedve, az új Nitro monitor képfrissítése szinkronizálható a grafikus kártyáéval, így kiküszöbölhetők a villanások, minimalizálhatók a kimaradások, ezáltal simább lesz a játékmenet. Az Integrált Visual Response Boost™ (VRB) csökkenti a homályosságot a gyorsan mozgó képeken, hogy elérje a legjobb hatást, ami 1ms MPRT, valamint az akár 144 Hz-es frissítési sebességet. Az integrált 6-tengelyes színbeállítás lehetővé teszi, hogy tökéletesen hozzáállítsuk a színekhez, a színárnyalathoz és a telítettséghez, miközben a beépített fekete erősítés lehetővé teszi a játékosok számára, hogy 11 fekete fokozat közül választhassanak a vizuális előnyök optimalizálása érdekében és pontosan azonosíthassák az ellenfelet, vagy tökéletesen vezessenek végig egy meghatározott nyomvonalon a versenypályán.

Bővebben: https://www.techaddikt.hu/nextacer-2018-acer-nitro-series-desktop-pc-k-es-monitorok-gamereknek/

Még több fotó: Techaddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük. 
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version