Site icon TechAddikt

Lenovo-easyMaths együttműködés jött létre

A Lenovo a néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy idén együttműködő partnerként kívánja segíteni a mára egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, online oktatásra specializálódott easyMaths munkáját.

A vállalat minden évben igyekszik saját szervezésű, illetve egyéb kezdeményezések keretén belül támogatni a különböző szakterületek fiatal tehetségeit, amelyhez idén elsőként az easyMaths csatlakozott. A Lenovo a megállapodás keretén belül saját készülékeivel támogatja az easyMaths csapatát, amelynek köszönhetően a három éve indult vállalkozás számos aktivitással segítheti a felhasználóit.

A Lenovo Magyarország a For Those Who Do üzenet szellemében évek óta támogatja a fiatal magyar tehetségeket. A vállalat az elmúlt két évben útjára indította a Motivátor Nagydíj tehetségkutató programot, amely fiatal egyetemisták vállalkozásindító ötleteinek nyújtott anyagi és szakmai támogatást, és amelynek eredményeképp a MiUtcánk.hu lokális közösségépítő oldal 2014-ben elindulhatott. A Lenovo Divattervező Pályázat pedig hazánk fiatal tervezőit kívánta segíteni: több, mint 60 nevezőből az 5 legjobb tervező mutathatta be kollekcióját a tavalyi Marie Claire Fashion Days kifutóján.

Szintén új kezdeményezés a Lenovo DOER CLUB, amely sikeres magyar tehetségeket – Michelisz Norbertet, Szegedi Katát, Szőke Gábor Miklóst és Brasch Bencét – támogat, akik már bizonyítottak a saját területükön, és jelenleg a Lenovo technikai támogatását élvezik a munkájuk során.

„Látjuk, hogy a technológia és a világháló egyre nagyobb szerepet játszik a diákok mindennapjaiban, így a tanulmányaik során is, ezért nagyszerű kezdeményezésnek találjuk az easyMaths törekvését, amely segíti a diákok önálló felkészülését. Öröm számunkra, hogy hozzájárulhatunk egy ilyen nemes célkitűzéshez.” – mondta el a megállapodásról Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezetője.

„Örömmel tölt el, hogy a Lenovo Magyarország csatlakozott az easyMaths törekvéséhez és bízom benne, hogy az easyMaths új szemléletmódja és megközelítése egyre több diáknak nyújthat segítséget a jövőben. A kezdeményezésünk célja, hogy a diákok egyszerűbben elsajátíthassák a kurzusaikhoz szükséges követelményeket. Továbbá segít átvészelni a stresszes időszakokat egy könnyed és szórakoztató, interaktív videós módszerrel, és ennek a megfelelő technológia elengedhetetlen része.” – tette hozzá Somogyi Tibor, az easyMaths ügyvezető tulajdonosa.

A Lenovo Magyarország kommunikációs stratégiájának része a fiatalok ösztönzése, így a vállalat szeretné korábbi, sikeres együttműködések folytatásaként az easyMaths-szel karöltve az egyetemisták mellett, az érettségiző fiatalokat tanulásra, és sikerre motiválni.

“Célunk, hogy az eddigi sikeres kampánysorozatainkat folytatva – a Motivátor Nagydíj, a Divattervező Pályázat, valamint a DOER CLUB – mindig megtaláljuk azokat az együttműködési lehetőségeket, amelyekkel valóban támogatni tudjuk a fiatalokat, és ezzel együtt olyan lehetőségeket találjunk, amelyek a Lenovo törekvéseinek megfelelő. Idén az easyMaths munkáját szeretnénk támogatni, amely az eddigi aktivitásainkhoz hasonlóan, valódi segítséget nyújt a diákok számára.”  – mondta el a kezdeményezésről Zorigt Batjin, a Lewis PR magyarországi vezetője.

Exit mobile version