Site icon TechAddikt

[TESZT] Acer Switch V 10 SW5-017P-192G – ereje teljében a mobilitás

Az Acer mindig is jól rá tudott érezni arra, hogy milyen körítést illik kanyarítani a klasszikus értelemben vett hordozhatóság tekintetében. Az Acer Switch V 10 modell tökéletes mintapéldája ennek, ráadásul megfelelően erős hardvert is kapott kategóriájában.

Méretét és besorolását tekintve az Acer Switch V 10 táblagép-kategóriába rangsorolható, az olyan tablet vonalat képviselve, amely rendelkezik kiegészítő dokkoló keyboarddal. Ez máris nagyszerű opció, hiszen alapvetően egy táblagép kevés lehet mondjuk egy hosszabb, kimerítőbb utazásnál, mindenképp elkél egy billentyűzet, mely segítségével gyerekjátékként éljük meg a gépelés minden pillanatát.

Sarkos, maszkulin élek jellemzik a Acer Switch V 10 kialakítását, mindehhez a szálcsiszolt fémes jellegű tokozás adja az elegáns megjelenési faktort. Mindezek tekintetében az eszköz remek ellenállóságról tett tanúbizonyságot, ebben nyilván közrejátszik az a hagyományos stresszteszt-folyamat, amelynek minden egyes (hasonló) Acer termék ki van téve a tervezés stádiumában, illetve az utótesztelések során. Tehát első blikkre jól kitűnik, hogy az Acer Switch V 10 masszív, strapabíró és hosszú szavatosságú. Fontos a tartósság, ki ne szeretné?

Az Acer Switch V 10 10.1 col képátlós kijelző modulja a már jól ismert és többször bemutatott Acer Snap Hinge 2 szabványú zsanérokkal illeszkedik a dokkolóhoz, mely 4 lehetséges felhasználási mód gyakorlását teszi lehetővé. A Snap Hinge 2 egyébként gyakorlatban is remekbeszabottan muzsikál, igen nehéz kihozni a sodrából, erőteljesebb felbillenésnél is jól tartja a viszonylag nehéz kijelzőpanelt.

Nem soroljuk fel az összes csatlakozóaljzatot, mellyel a Acer Switch V 10-et ellátták (lejjebb majd olvasható lesz a specifikációknál), de a legfontosabbat azért említjük: USB 3.1 szabvány, Type-C kialakítás. Mindez sokat elárul a konnektivitást illetően, ugyanis a gyors, külső eszközökről történő adatátvitel biztosítása mellett akár magas felbontású képfolyamok is gond nélkül közvetíthetők más perifériákra (például nagykijelzős tévé), nem beszélve az ultragyorsnak számító akkutöltésről (például mobiltelefon).

Windows 10 Pro OS kerül minden egyes Acer Switch V 10-re előtelepítésre, az oprendszer maradéktalanul szolgálja ki a userek igényeit, mindenre elegendő erőforrással és háttértartalékkal. Talán még soknak is tűnhet, desktop gépekhez szoktuk meg ezt a verziót, most egy 2 az 1-ben gép is megkapja a lehetőséget, hogy ugyanúgy domborítson, mint a nagyok – persze azért vannak restrikciók; az irodai szintet persze megkapjuk a sokoldalú felhasználhatóság elegyével.

Intel Atom x5-Z3850 processzor hajtja a Acer Switch V 10-et, 1.44 GHz-es órajel-frekvencián járatva, mindehhez a SoC szintén Intel márkanevet visel – a rendelkezésre álló 4 GB DDR3 rendszermemóriából vesz el a grafikus mag, 1, illetve 2 GB a bővíthetőség. Tesztjeink során 1 GB-ot share-eltünk, bőven elegendő volt, cserébe viszont nélkülöztük a játékok futtatását (maximum böngészőben játszható alapszint verziókkal próbálkoztunk) – felesleges, az Acer Switch V 10-nek nem ez a profilja alapvetően.

Sokkal inkább az internet-alapú alkalmazások futtatása, webböngészős munkavégzés, valamint Excel- és Word dokumentumok rendszerezése, szerkesztése. Komplett Office csomag-trial is jár az Acer Switch V 10-hez, konkrétan az Office 365 1 hónapra aktiválható próbaverziója.

Ha bátrabbak vagyunk, visszafogottabb képszerkesztőkkel is próbálkozhatunk: az IPS alapú, 1280×800 képpont felbontású, LED háttérvilágítású multitouch érintőképernyős, 10.1 colos, azaz 25.7 centiméter átmérőjű kijelző remek alapot nyújt visszafogottabb grafikus munkák gyors és mobilis kivitelezéséhez, remek színhűséggel, jól elkülöníthető kontrasztokkal.

2 cellás, lítium-polimer akkumulátort kapott az Acer Switch V 10, 3770 mAh-s kapacitással. Méréseink szerint átlagos felhasználással (internetes alapú böngészés, közepes teljesítményt igénylő applikációk futtatása) 5 és fél órát bírt kereken a rendszer, alapszintű beállításokkal, redukált kijelző-fényerővel, energiatakarékos üzemmódban.

Acer Switch V 10 SW5-017P-192G specifikációk

OS: Windows 10 Pro

Kijelző: 10.1 col HD multitouch LED IPS @ 1280×800

CPU, lapkakészlet: 4 magos Intel Atom x5-Z8350 @ 1.44 GHz

GPU, SoC: Intel, osztott rendszermemória VRAM

RAM: 4 GB DDR3L

SSD/HDD: 64GB eMMC + 500GB HDD

LAN: IEEE 802.11ac

Portok: USB 3.1 Type-C x 1, audio-mikrofon kombó 3.5 mm x1

Akkumulátor: 2 cellás lítium-polimer, 3770 mAh

Energiafelvétel: 18 W

Méretek: 19.2 x 262 x 188 mm

Súly: ~1.20 kg

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág, MyActionCam

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

 

Exit mobile version