Site icon TechAddikt

[TESZT] ASUS Zenfone 3 ZE552KL – teljes megújulás

Mondhatjuk, a teljes megújulás mellett a felzárkózás is jellemzi egyértelműen a vadonatúj ASUS Zenfone 3 modellt. Őszintén szólva: nem számítottunk ekkora fejlődésre, ami tulajdonképp alig 1 év leforgása alatt ment végbe.

Eleve a tálalás: az ASUS Zenfone 3 ZE552KL prémium kiszerelésben, újragondolt, keménykarton dobozban érkezett szerkesztőségünkhöz, klasszikus értelemben vett felnyitható, díszes jelleggel. Már itt előjönnnek letisztultságra, luxusra hajazó elemek, az egész körítés itt tetszetős, ahogy van – a belső kialakítás sincs túlbonyolítva, felül a telefon, alatta a töltőfej és a hozzá tartozó kábel, dokumentáció, fülhallgató. Nagyjából ennyi, semmi több.

De nem is kell: az ASUS Zenfone 3 ZE552KL önmagában véve is adja magát, ez tény. A kialakítás hordozza a manapság kifejezetten divatos, elöl-hátul üveg koncepciót, ennek megfelelően az elő- és hátlap egyaránt Corning Gorilla Glass bevonatot kapott. Ennek folyományaként az ASUS Zenfone 3 ZE552KL sérülékenyebb, mint elődje, ami alapvetően törés- és karcolódás tekintetében van jelen – azzal együtt, hogy a Gorilla Glass elméletileg nagyon kis mértékben hajlamos a sérülésre. Mi viszont óvatosságra intünk, nem árt beszerezni a frissen megvásárolt Zenfone 3-hoz egy tetszetős tokot (mi az átlátszó, szilkon-megoldás mellett voksolunk, ugyanis kár lenne eltakarni a formaiságot).

Az ASUS Zenfone 3 ZE552KL fogása remek, a kerekített éleknek köszönhetően azonban hajlamos lehet a kézből való kicsúszásra, erre ügyelni kell. A felső bordán egy 3.5 milliméteres multifunkciós audio-mikrofon aljzat került kialakításra, míg alul található az USB-C csatlakozó, valamint a beépített mikrofon és hangszóró is. Változás a Zenfone 2-höz képest még, hogy a microSIM kártyát ezúttal oldalra, a társított tűvel nyitható fiókba kell behelyeznünk.

Egyértelműen a hátlap hordozza a legkülönlegesebb ASUS Zenfone 3 ZE552KL-tartozékot, méghozzá az ujjlenyomat-olvasót, melyet a készülék azonosításra, és egyéb funckiókhoz képes használni.

Két méretben célozza a közönséget a Zenfone 3, 5.2 és 5.5 col képátlóval szerezhető be az okostelefon. Tesztalanyunk, az ASUS Zenfone 3 ZE552KL az utóbbi, 178 fokos betekintési szöggel bíró, 5.5 colos kijelzőt kapta, itt 77.3 százalékot tesz ki a képernyő-készülékház arány, természetesen a kijelző javára. Ugyanakkor mindkét alternatíva 1920×1080 FHD felbontást kapott, mindezt egy 60 Hz-es, 10 pontos kapacitív Super IPS+ panellel megtámogatva, mely túl azon, hogy a korábbinál sokkal részletgazdagabb, élesebb képmegjelenítést biztosít, de jóval nagyobb a fényereje is alacsonyabb, vagy épp erősebb, direktebb külső fénynél.

Az ASUS Zenfone 3 ZE552KL lelke egy nyolcmagos Qualcomm Snapdragon S625 CPU, 4 GB LPDDR3 RAM-mal karöltve. A Cortex-A53 alapú, 14 nanométeres gyártási technológiájú mag architektúra 2.16 GHz-en ketyeg (egyenként egyébként 652 MHz-re képesek).

A tűéles képmegjelenítésért egy Qualcomm által szállított, Adreno 506 típusú GPU lapka felel, az órajel sebesség itt maximum 650 MHz, az alkalmazott utasításkészlet OpenGL-re lett kihegyezve. Fentiekből jól látszik, hogy az ASUS Zenfone 3 ZE552KL tulajdonképp kompormisszumoktól mentes választás szinte bármilyen feladatvégzéshez, amelyet okoseszközzel szeretnénk kivitelezni – itt a méretbeli kompromisszumok is szinte eltűnnek, ugyanis az 5.5 col már alapvetően tabletként is jól használható. Nem is véletlen, hogy az ilyen paraméterekkel rendelkező okostelefonokat már leginkább a phablet kategóriába ildomos sorolni, magától értetődően.
Ahhoz, hogy a lehető legtöbb alkalmazást, dokumentumot el tudjuk tárolni az ASUS Zenfone 3 ZE552KL-en, szükséges masszív háttértárhely. Ebben sincs hiány, esetünkben 64 GB a rendelkezésre álló hely, ami több, mint elegendő. 32 GB-s modell is létezik természetesen, ki-ki döntse el, mekkorák az igényei.

Fotózásra alkották az ASUS Zenfone 3 ZE552KL-t – szólnak a szlogenek. Valóban remek tulajdonságokat hordoz e téren is a készülék, ugyanis a Pixelmaster 3.0 integrált hátlapi kamera 16.3 megapixeles maximum felbontást nyújt. Ez gyakorlatban 4656×3496 képpontos fotók készítését jelenti, mindezt f/2.0 rekeszértékkel, 4 mm-es gyujtótávolsággal, valamint 6 részből álló optikai lencsetaggal. A képek minősége remek, nyilván nem DSLR, de egy komolyabb kompakt, fixoptikás fényképezőgép által nyújtott minőséget hozza maradéktalanul.

Mára egyre jobban elterjedtebb a 4K videók készítése, így az ASUS Zenfone 3 ZE552KL sem lehet kivétel: 3840×2160-as felbontásban forgathatunk a beépített rendszerrel. Szoftveresen számos részlet finomhangolható, a végredemény elfogadható minőségű, kicsit színhelyes, de rendkívül tiszta képfolyamot jelent. 4K-ban 30 fps a maximum, 1080p-ben és 720p-ben szintén.

Az éles, telt képekhez (fotó) nagyban tesz hozzá az ultragyors, 0.03 másodperc reackióidejű AF, megspékelve a legújabb, második generációs lézer automatikus fókuszálás-technikával. Kiváló kiegészítő továbbá a négy tengelyes, négy állásos optikai képstabilizáció, amely véd az elmosódások, bemozdulások ellen, hathatós segítséget nyújtva fotózás közben. Ahhoz pedig, hogy az elkészített fotók élethű, színtelt dinamikát kapjanak, az RGB színkorrekció lép a képbe, amely alapvetően a mindenkor legoptimálisabb fehéregyensúlyt is jól választja meg. Az ASUS Zenfone 3 ZE552KL fényképezőjével egyébként akár 32 másodperces hosszú expozíciókat is bevállalhatunk, jó minőségű végeredménnyel.

Az előlapi kamera elsődleges célja nyilván a szelfizés, ide bőven elég a 8 megapixeles felbontás. Viszont társítható rengeteg, alapvetően a Zenfone Selfie-ből megismert profil, mint például a Beautification alapbeállítás, de mehet a szelfis panorámakép készítés is nyugodt szívvel. Mindkét kamera esetében egyébként készíthetünk remek timelapse felvételeket is.

Az ASUS Zenfone 3 ZE552KL számos hálózati normát ismer, egyebek mellett az FDD-LTE, TD-LTE, TD-SCDMA, WCDMA/HSPA+ és GSM /EDGE rendszerekkel boldogul. LTE cat7-nél a legmagasabb a data transfer ráta, itt akár 300 Mbps is elérhető a megfelelő eszköztámogatással.

 

3000 mAh-s, lítium-ion akkumulátort kapott az ASUS Zenfone 3 ZE552KL. Az egység 3.8 V feszültséget biztosít a telefonnak, a töltés mértéke pedig 121 mA. Utóbbi értéknek megfelelően nagyjából 30-40 perc szükséges ahhoz, hogy az akkumulátor töltöttségi szintje 0-ról 100 százalékra nőjön, ehhez még a csepptöltés kvázi 10 percét nem árt hozzászámolnunk.

ASUS Zenfone 3 ZE552KL specifikációk

Szín: Holdvilágfehér (Moonlight White)
OS: Android 6.0, a vadonatúj ASUS ZenUI 3.0-val
CPU: 64 bit Qualcomm nyolcmagos processzor Snapdragon™ 625 @2.0Ghz
GPU: Adreno 506
Kijelző: 5.5 col FHD 1920×1080 IPS, 7.3%-os képernyő-készülékház arány, 600 nit fényerő, kékfényszűrő a szem megóvására érdekében, 178 fok betekintési szög
Felület: Corning Gorilla üveg 2,5D szélű
Érintés: 10 ujjas kapacitív
RAM: 4GB LPDDR3
eMCP: 64GB
Hangszóró: 5 mágneses hangszóró, akár 40%-kal jobb teljesítmény
Mikrofon: Kettős belső mikrofon ASUS NoiseZero Talk technológiával
Videó: rögzítés közben állókép felvétele, 4K videó rögzítés, rázkódásmentes videó 3 tengelyű elektronikus képstabilizátorral
Vezeték nélküli technológia: 802.11b/g/n/ac, Bluetooth V 4.2
SIM: Kettős SIM kártya
SIM 1: 2G/3G/4G Micro SIM kártya
SIM 2: 2G/3G/4G Nano SIM kártya
Adatátviteli sebesség: HSPA+: UL 5.76 / DL 5.76 Mbps, DC-HSPA+: UL 5.76 / DL 42 Mbps, LTE Cat4:UL 50 / DL 150 Mbps (WW verzió), LTE Cat6:UL 50 / DL 300 Mbps(TW/JP/HK verzió)
Kamera, előlapon: 8MP, f/2.0 apertúra. PixelMaster kamera módok: háttérvilágítású (Back light) HDR mód, kevés fény (Low Light) mód, valós idejű Szépség (Beautification) mód, GIF animációs mód, panoráma szelfi mód. Kamera, hátlapon: 16 MP kamera, f/2.0 apertúra, 6 P Largan lencsék, auuto fókusz
0,03 másodperces lézeres autofókusz, 32 másodperc hosszú expozíció, állandó fényképek 4 tengelyes, 4 fokozatú blendeállás-lassító optikai képstabilizátorral, valós árnyalatú vaku kettős LED-del, pixelMaster kamera módok: háttérvilágítású (Back light) HDR mód, kevés fény (Low Light) mód, kézi mód (a kameraparaméterek DSRL-szerű beállításai), valós idejű szépség (Beautification) mód, rendkívül nagy felbontás (Super Resolution) mód (akár 4-szeres felbontású fotók), éjszakai mód, Mélységélesség (Depth of Field) mód,effektus mód, szelfi panoráma, GIF animációs mód, panoráma szelfi mód, miniatűr mód, idővisszapörgetés (Time Rewind) mód, intelligens eltávolítás (Smart Remove) mód, minden mosoly (All Smiles) mód, lassítás (Slow Motion) mód, gyorsított felvétel mód

Még több infó: Techaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Canon

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., MyActionCam, Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Exit mobile version