Site icon TechAddikt

[TESZT] ASUS ZenPad 10 (Z300C) – ugyanaz, nagyban

7, vagy 8 col képátlós táblagép? Ugyan, minek, hiszen létezik bő 10 colos is. Eme állítás persze akkor állja meg igazán a helyét, ha úgy döntöttünk, netbookos élményeinket inkább átköltöztetjük egy minden jóval felvértezett tabletre. Vagy inkább kettő az egyben megoldásra, ugyanis az ASUS ZenPad 10 mutatós és egyben hatékony audio dokkolóval is kiegészíthető.

Az ASUS Zen vonalát már nagyon nem kell bemutatnunk olvasóinknak, ugyanis több ízben veséztük ki a Techaddikt.hu hasábjain a különböző szegmensekhez tartozó termékeket. Most azonban egyfajta hézagpótlóként következik az ASUS ZenPad 10, ugyanis figyelembe kell venni az olyan igényeket, mint például a relatíve nagynak számító kijelző és billentyűzet jelenléte is egy táblagép esetében. Hiába, no: van akinek a nagyobb méret számít, mindenféle félreértés nélkül.

Persze mindezzel nem azt szeretnénk sugallni, hogy a táblagép méretezés megáll 7, netán 8 collnál: számtalan előnnyel bírnak a megszokottnál nagyobb paraméterekkel rendelkező mobileszközök.

Az ASUS ZenPad 10 egyértelműen stílusos és modern egyszerre, letisztult külsővel lett felruházva, természetesen a gyártó Zen-dizájn filozófiájához alkalmazkodva. Legyen tehát az eszköz szép és erőteljes egyszerre, megfelelő egyensúllyal, merthogy ez így hatásos, és nem utolsó sorban produktivitásra is sarkalló. Továbbá a praktikum sem mellőzendő, főként egy olyan terméknél, ami ugyebár az átlagos tenyérben nehézkesebben fér el, mint a kompaktabb méretű társai; a hátlap például csúszásmentes bőr mintázatot kapott, ami egyszerre hasznos munkavégzésnél, útközben, de mindenképp kellemes a szemnek is, nemtől s kortól függetlenül. Az ergonómia szempontjából tökély lekerekített sarkok is segédkeznek a hordozhatóságban, mellé jó összhangot kapunk az imént már említett bőr-jelleggel, a hangsúlyos ASUS logóval, valamint a sarokba gondolt hátlapi kamerával. Króm-hatás is van jócskán, ami nem titkoltan hangsúlyozni kívánja a ASUS ZenPad 10 prémium kivitelezését.

Az ASUS ZenPad 10 kerete is a szellemiségnek megfelelően lett kialakítva az ezüstös vonalvezetéssel, ezáltal máris robusztusabb az egész összkép. A kijelző egész pontosan 10.1 col képátlós, a képernyő 72 százalékban uralja a tokozás felületét, tehát a kialakítás arra törekedett, hogy minél optimálisabb méretek jöjjenek létre. Az IPS alapú kijelzőpanel az ASUS ZenPad 10 esetében LED háttérvilágítást kapott, 10 pontos multitouch érintésérzékeny kivitellel, WXGA szabvánnyal, 1280×800 képpont maximális felbontással domborított. Az üvegfelület jelen esetben is Gorilla Glass, ujjlenyomat-tűrő bevonattal, ami részben meg is felelt a valóságnak: utóbbi révén csodák nincsenek, egyelőre a technológia még azért szorul némi fejlesztésre. Egyszóval: van még maszatolódás itt-ott, a jó öreg törlőkendő nem árt, ha nálunk leledzik az utazás során.

Éles, tiszta képvisszaadást garantál a ASUS ZenPad 10. Itt azonban meg kell említeni, hogy értelemszerűen a nagyobb képponttávolság, valamint a „mindössze” HD felbontásnak köszönhetően kell kompromisszumot kötnünk a képminőség terén, főként, ha FHD és attól felfelé pozícionált tálaláshoz vagyunk szokva. Bár nyilván gyakoribb jelenleg az online HD tartalom, gondoljunk csak a számos stream szolgáltatásra – épp ezért nem okoz hiányérzetet mindez.

Az ASUS ZenPad 10 esetében alkalmazott VisualMaster technológia-együttes rengeteg pluszt ad hozzá az optimális képi megjelenéshez. Itt tökéletes egyensúlyban találhatjuk a hardveres és szoftveres kombinációkat, ahol is minden arra optimalizálva, hogy kijelző a maximumot hozza ki minden egyes frame-ből. Élesség, színhúség, optimumra húzott fényerő adják a legjobb vizuális élményt, s erre nem tudunk rácáfolni. Ugyanis az ASUS ZenPad 10 gyakorlatban is ténylegesen szép képvisszaadást produkált.

Köszönhetőek a fent részletezett dolgok az ASUS Tru2Life, TruVivid opcióknak, valamint az ASUS által fejlesztett saját kékfény-szűrőnek (mondjuk ez leginkább a szemek károsodásának megelőzése révén jött létre), illetve az IPS technika jelenléte is sokat nyom a latba. Egyébként ha úgy tartja kedvünk, bízzuk nyugodtan az ASUS ZenPad 10 intelligens kontraszt.automatikájára magunkat, itt a szoftver gyors reakcióidőkkel a háttérben beállíja a megfelelő fényerőt és renderelést, attól függően, hogy milyenek a környezeti fényviszonyok felhasználás közben. A Tru2Life további áldásos tevékenységet isvégez, méghozzá megpróbálja az adott témából kihozni a legmagasabb képélességet – sikerrel, össze lehet hasonlítani használat közben a nyers képfolyamot a boostolt verzióval. Elámulunk, mekkora a különbség.

Ha már ennyi szó esett az ASUS ZenPad 10 megjelenítéséről gyakorlatban, nézzük, milyen hardver is felel mindezért. A grafikus feladatoket egy Mali-450 MP4 lapka felel, míg a gyors feladatvégzést az Intel Atom x3-C3200 quadcore CPU-ja fejeli meg. Úgy, hogy a rendszermemória 2 GB kapacitást ad hozzá, de nem érezzük hiányát akár plusz 2 GB meglétének.

Sokféle alkalmazást telepítettünk az ASUS ZenPad 10 tesztpéldányra, bár alapvetően nem a hardver megizzasztása volt most a cél, hanem inkább a gyakorlati felhasználhatóság pedzegetése. Ennek megfelelően hazai videostream szolgáltatások (HBO GO, Filmbox LIVE) kerültek beizzításra, rövid telepítés után máris nagyképernyőn élvezhettük a megosztott tartalmi szolgáltatást – sajnos a Netflixről még nem tudtunk tapasztalatot szerezni, majd a következő tablet tesztek valamelyikénél kitérünk erre is.

16 GB ROM-mal érkezett az ASUS ZenPad 10, ez elegendőnek bizonyult arra is, hogy néhány kedvelt, nagyobb tárhelyet igénylő alkalmazásunkat is futtassuk. A Sygic navigációja például kifejezetten szerette a nagyobb, terpeszkedésre alkalmas megjelenítési felületet, 10 colon hatásosabb, igaz, nehéz olyan tartókonzolt találni hozzá, amely stabilan megtartja az autóban vezetés közben az eszközt. A másik állandóan visszatérő teszt-alkalmazás a Hearthstone játékszoftver, amely alapvetően PC-s erőforrásokra íródott anno, viszont az Androidos átültetés is nagyszerűen sikerült. Korábbi bugos gyermekbetegségeit már levetkőzte, amelyek elsősorban a rossz optimalizálásnak voltak köszönhetők; Android 5.x-től felfelé már reccenésmentesen fut, gyengébb hardveren is. Természetesen az ASUS ZenPad 10 által kínált háttérrel sem ütközött problémába.

Jó vizuális élményhez szükséges a kellően fitt hangélmény is. Ehhez 2 előlapi, két oldalra helyezett sztereó hangszórópáros járul hozzá, így teljes értékű audio támogatást kapunk, DTS HD prémium hangzással, Sonic Master technológiával.

Ahogyan az már pár bekezdéssel feljebb kiderült, az ASUS ZenPad 10 rendelkezik GPS vevővel, úgyhogy a navigálás, helymeghatározás nem lehet gond. A Google Maps, valamit a Waze appok is gyönyörűen futottak, igaz, előbbihez nem árt az állandó online kapcsolat megléte, bár hamarosan jön végre az internet kapcsolatot nem igénylő verzió is.

Specifikációi szerint az ASUS ZenPad 10 akkumulátor üzemideje 8 óra. Mi a valóságban kicsit kevesebbet, 6.8 órát mértünk, igaz, ebben benne volt a szinte teljes terhelés: legalább 4-5 párhuzamosan a háttérben futó, kisebb-nagyobb erőforrásokat igénylő alkalmazás, 75 százalékos manuálisan beállított fényerő, Wi-Fi használat online streamekhez HD felbontással, valamint a hangrendszer használata 50 százalékon. Így viszont meggyőzőek kifejezetten az eredmények, készenléttel nyilván többszörösére kitolható a 18 Wh-s akkumulátor kapacitása.

Fotózni is tud, bár a CCD nem egy 13 megapixeles darab, mint például a ZenFone Selfie-ben. De miért is lenne az? Az ASUS ZenPad 10 alapvetően egy multimédiás útitárs, fotózni mással kell. Mindenesetre az előlapi 2 MP-s, illetve a hátlapi 5 MP-s kamera az alapvető ténykedéshez elegendő, legyen szó egy Skype konferenciabeszélgetésről, vagy pár gyors fotó, HD stream elkészítéséről.

Az ASUS ZenPad 10 több színben is elérhető, szám szerint háromban: klasszikus fekete és fehér, valamint ezüst árnyalatokban szerezhető be. Opcionálisan pluszban vehető a tablethez audio dokkolóállomás is, amely túl azon, hogy megkönnyíti a munkát (gépelés elsősorban), remek hangminőséggel ruházza fel az amúgy is szerethető részleteket, de a hordozás is könnyebbé válik az összecsukhatóság végett.

ASUS ZenPad 10 (Z300C) specifikációk

OS: Android 5.0 (Lollipop)

Kijelző: 10 col képátlós LED háttérvilágítású WXGA 1280×800 IPS panel 10 pontos érintőfelülettel, Corning Gorilla Glass1 technológiával, maszatolódást gátló bevonattal, ASUS Tru2Life technológiával

CPU: Intel Atom x3-C3200 Quad-Core 64bit

RAM: 2GB

Háttértár: 16GB, 5GB folyamatos ASUS Webstorage felhőtárhely, 100GB Google Drive felhőtárhely 2 évig

GPU: Mali-450 MP4

Vezetéknélküli hálózat: WLAN802.11 b/g/n, Bluetooth 4.0, Miracast támogatás

Kamera: 2MP előlapi, 5MP hátlapi autófókusszal

Audió: 2x előlapi hangsugárzó DTS HD prémium hangzással

Aljzatok: 1x micro USB, 1x 2-in-1 3.5 mm audió jack/mikrofon kombinált, 1x micro SD kártya aljzat akár 64GB SDXC

Érzékelők: G-Sensor, E-Compass, Hall Sensor, Light Sensor

Akkumulátor: 18 Wh Li-polimer, akár 8 órányi üzemidővel

Navigáció: GPS és GLONASS

Színek: fehér, fekete, Aurora Metallic

Méretek: 251.6 x 172 x 7.9 mm

Súly: 510 gramm

Még több fotó: TechAddikt Facebook oldal

Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte
Exit mobile version