Site icon TechAddikt

[TESZT] DJI Mavic Pro – vigyük magunkkal bárhová, könnyedén

Korábban már bemutattuk olvasóinknak a DJI Mavic Pro-t. Akkor még teljes újdonságnak számított, ráadásul gondok voltak az ellátottsággal is – az előrendelések nehezen voltak teljesíthetők. Mára ez szerencsére megváltozott, a Duplitec hivatalos hazai disztribúciójának köszönhetően állandók a készletek.

Anno a téli hónapokban tettük próbára a DJI Mavic Pro-t. Több helyszínre is magunkkal vittük, az osztrák Alpok magaslatain teljesített, jóval fagypont alatt – tökéletesen. Pedig az a DJI Mavic Pro még egy korai(bb) darab volt, az első firmware-ek egyikével, viszonylag kiforratlanul.

Most ismét leporoltuk a DJI Mavic Pro-t, és nekivágtunk vele a nagyvilágbak. Azaz nem a szó szoros értelmében, Budapest környékét térképeztük fel vele, meg leutaztunk a Balatonra is.

A drón rendkívül kézreállóan viselkedett, elmondható, hogy az alább részletezettekhez képest (a korábbi cikkből átvett anyagok) jól látható a pozitív változás. Érdekes egyébként, hogy anno sem volt kimondottan problémás a DJI Mavic Pro reptetése, azonban most lényegesen stabilabbnak, kiforrottabbnak éreztük, mint a korai példány esetében. Hiába no, megérte várni, vagy legalábbis megérte az aktuális firmware-t frissíteni. Cserébe jobb, telítettebb stabilitást és kiforrottabb distance-ot kaptunk.

Nem mondható kimondott újdonságnak a DJI Mavic Pro, ugyanis az eszköz debütálása még tavaly, 2016-ban volt, azonban a felfokozott nemzetközi érdeklődésnek köszönhetően jelentős csúszással tudta a gyártó kielégíteni a vásárlói igényeket. Készlethiány lépett fel, nagyjából a forgalmazás elkezdése után azonnal, ennek köszönhetően az árak máris egekbe szöktek, a hivatalos resellerek pedig széttárták karjaikat, amikor a vásárlók és az előrendelők érdeklődtek a hőn áhított drón érkezése kapcsán; a válaszok várattak magukra relatíve hosszú ideig.

Korábban – ahogy feljebb már írtuk – egy DJI Mavic Pro Fly More Combo csomagot teszteltünk. Ennek lényege, hogy szinte minden olyan egységet tartalmaz, ami elengedhetetlen a gondtalan repkedéshez, illetve a zökkenőmentes utazáshoz. Eleve kapunk a csomagban egy helyes kis válltáskát, amibe minden – igaz, jó szorosan – belefér, kezdve magától a dróntól, a mellékelt két darab intelligens akkumulátoron, a propellereken, az autóstöltőn, a power bankon át egészen az akkutöltő hubig. Mindez egy kifejezetten apró, füllel ellátott táskában, úgyhogy némi túlzással pillanatok alatt zsebre vághatjuk az egész felszerelést.

Az Autóaddikt.hu-val folyamatos külföldi nagyteszteket kreálunk, átlagosan két havonta – a legutóbbi ilyen túrára el is vittük magunkkal a teszt-DJI Mavic Pro modellt. Németországban (is) kőkemény, zord téli időjárás volt, így kapóra jött máris, hogy szélsőséges körülmények közt foghassuk tesztre a minidrónt.

Először is, kezdjük a DJI Mavic Pro legvonzóbb erősségével, a méretezéssel. A magasság és szélesség egyaránt 83 milliméter, a hossz sem éri el a 20 centimétert (198 milliméter), a súly pedig mindössze 743 gramm menetkész állapotban. Apró mérete ellenére a DJI Mavic Pro remek teljesítménnyel rendelkezik, és az elvártat bőségesen hozza, még akkor is, ha Phantom 4-kategóriához hasonlítunk: 24 nagyteljesítményű CPU maggal rendelkezik, a gyártó adatai szerint 7 kilométeres range áll rendelkezésre az OcuSync elnevezésű, újratervezett adatátviteli rendszernek köszönhetően.

Mindezek mellett 5 érzékelő modul kapott helyet a DJI Mavic Pro-n, így az akadályok kerülgetése minden irányban biztonságos.

A DJI Mavic Pro 4K maximális felbontásban képes rögzíteni, 30 FPS-sel akár. Semmiféle digitális képkiegyenlítő algoritmust nem használ a rendszer, ehhez a stabilitást egy, a DJI-tól már elvárt minőségben működő 3 tengelyes mechanikus gimbal biztosítja. A távirányító – leginkább a helytakarékosság függvényében – összehajtható, két kinyíló tartókarral rögzíthető a maximum 5.5 col képátlós okostelefon (DJI GO 4 applikációval).

Természetesen megvannak a szokásos irányításhoz szükséges részelemek, a karok elhelyezkedései, a ki- és bekapcsológomb, valamint a home pointra visszahívó gomb már jól ismertek korábbi, vagy párhuzamosan futó DJI modellek révén. A videostream távolságtól függően változhat, tesztjeink során 1 kilométeres hatókörben a DJI Mavic Pro még tökéletesen közvetített full HD 1080p-ben. A késleltetés minimális ténylegesen, interferencia-figyelmeztetés volt többször is, pedig távol voltunk mindenféle magasfeszültségű vezetékektől és egyéb zavaró tényezőktől.

Megvizsgáltuk a DJI Mavic Pro „akadálytűrő” képességeit is. Figyeltünk arra, hogy tartsuk a relatíve alacsony sebességet, és rendelkezésre álljon legalább 10-15 méter a biztonságos fékezéshez, ugyanis a rendszer csak ezekkel a feltételekkel tud működni biztonságosan. Pontosak voltak a szenzorok, a drón ténylegesen elkezdett lassítani a házfal közeledését érzékelve, annak rendje s módja szerint megállt, lebegésbe kezdett, a karok mozgatására nem reagált (előre tolásnál).

Manuális leszállásnál vizsgáltuk, hogy az esetleges képbe kerülő akadályokat korrektül érzékeli-e a DJI Mavic Pro. Itt sem tapasztaltunk problémát, csakúgy, mint az automata hazahívásnál sem. Arra viszont mindenképp ügyelni kell itt is, hogy a landing ponthoz visszatérésnél a magasság mindig nagyobb értékre legyen állítva, mint a környezetünkben fellelhető legmagasabb tereptárgyak.

Tehát ha mondjuk egy tisztásról reptettük fel a DJI Mavic Pro-t, viszont a környéken 20-30 méteres fák vannak, célszerű 40 méteresre állítani a home point-hoz tartozó maximum magasságot, és így tovább. Ez persze általános szabály drónozásnál, így a DJI Mavic Pro-nál is alkalmaznunk kell.

Kültéren próbáltuk a DJI Mavic Pro-t, így arról nincs testközeli tapasztalatunk, hogy belső használatnál hogyan domborít a drón. Az viszont tény, hogy a továbbfejlesztett helymeghatározó rendszernek köszönhetően rendkívül stabil tud maradni bárhol, még olyan helyeken is, ahol nem lát GPS pontokat (műholdakat), leárnyékolt szobákban ideális. Erre még mindenképp vissza fogunk térni egy későbbi teszttel, mert fúrja az oldalunkat a kíváncsiság.

Mondhatjuk, hogy feszegettük a DJI Mavic Pro tűréshatárát, ugyanis nem kevesebb, mint -18 fokos hidegben küldtük a magasba. Úgy, hogy külön akkumulátormelegítést nem alkalmaztuk, hacsak nem vehetjük annak a fűtött autóban szállítást a helyszínre, előtte pedig a szintén szobahőmérsékleten történt tárolást.

A kalibrálás pillanatok alatt lezajlott, 17 műhold lefedettség mellett máris érkezett a jóváhagyó Ready to fly üzenet a telefon kijelzőjére, indulhatott is a repülés. Viszonylag sík, leárnyékolatlan terepen 2.2 kilométerig merészkedtünk, itt még szakadás és veszteség nélküli streamet kaptunk; ahogy írtuk feljebb, nagyjából 1 kilométerig megvolt az 1080p, utána 720p-ben érkezett tisztán a közvetítés. A közepes széllökések ellenére a DJI Mavic Pro stabil maradt végig, a landolásnál beállított 40 méteres magasságból könnyedén alászállt. A maximum magasság 120 méter volt, a DJI GO 4 app-ban ennyi az alapbeállítás, ezen nem változtattunk.

Gyári adatok szerint a DJI Mavic Pro akkumulátor-üzemideje 27 perc, teljes töltöttség mellett. Tesztelésünk során 24 percet rögzítettünk, ami tökéletes, főként, ha figyelembe vesszük a mínusz 18 fokos kültéri hőmérsékletet, valamint a jeges széllökéseket. Egyébként még egész biztos, hogy lett volna tartalék az akkuban, de 10 perc hátralévő időre állítottuk a visszahívás-funkciót, így 8 perc körül maradt még akkor, amikor a drón már fejmagasságban lebegett előttünk. Így még tettünk vele 8-10 méteres rádiuszban néhány kört, valamint a fotók nagy részét is itt készítettük; majd 3 percnél landoltunk.

DJI Mavic Pro specifikációk

Méretek: 83mm x 83mm x 198mm
Átmérő: 335 mm propellerek nélkül
Súly: 734 g gimbalvédő nélkül
Maximum sebesség Sport módban: 5 m/s
Maximum sebesség Sport módban (szélcsend): 65 km/h
Maximum tengerszint feletti magasság: 5000 m
Maximum repülési idő: 27 perc (25 km/h átlaggal, szélcsendben)
Műholdas pozicionálás: GPS/GLONASS
Gimbal: 3 tengelyes mechanikus
Szenzorok: Forward Vision System, Downward Vision System

Távirányító

Frekvencia: 2.4 GHz-2.483 GHz
Maximum adatátviteli táv: 7 km sík terepen
Akkumulátor: 2970mAh
Támogatott mobileszköz méret: 6.5-8.5 mm (vastagság), 160 mm (hossz)
Támogatott USB: Lightning, Micro USB (Type-B), USB (Type-C)

Kamera

Szenzor: 1/2.3” (CMOS), effektív pixelszám:12.35 M (teljes:12.71M)
Lencse: FOV 78.8° 28 mm (35 mm formátumhoz hasonló) f/2.2
Torzítás: < 1.5% fókusz 0.5 m-től ∞, ISO tartomány: 100-3200 (video) 100-1600 (fotó), elektronikus zársebesség: 8s -1/8000s, képméret 4000×3000, video felvételi módok: C4K: 4096×2160 24p, 4K: 3840×2160 24/25/30p, 2.7K: 2720×1530 24/25/30p, FHD: 1920×1080 24/25/30/48/50/60/96p, HD: 1280×720 24/25/30/48/50/60/120p, maximum video bitráta: 60 Mbps
Fotó formátumok: JPEG, DNG
Video formátumok: MP4, MOV (MPEG-4 AVC/H.264)

Intelligens akkumulátor

Kapacitás: 3830 mAh
Feszültség: 11.4 V
Típus: lítium-polimer
Energialeadás: 43.6 Wh

Még több fotó a Techaddikt.hu Facebook oldalán, IDE kattintva

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.

Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version