Site icon TechAddikt

[TESZT][PC] American Truck Simulator – kamionozás Amerika kultikus vidékein

Mindenféle szimulációk léteznek – ebbe most ne is menjünk bele részletesen, hiszen jól ismeri mindenki a felhozatalt. A néha már szélsőséges témaköröket felölelő repertoár egy viszonylag nyugodt vizeken evező darabbal egészült ki: megérkezett PC-re az American Truck Simulator.

Nem meglepő módon a kamionos életmód, vagy inkább életérzés lemodellezésére szolgál az SCS Software újdonsága. Bár nem újszerű a képlet, hiszen létezett már korábban European Truck Simulator, nem is egy, hanem rögtön kettő – itt a nóvumot egyértelműen az USA-ba integrált környezet, az azt körülövező hype adja leginkább. Ráaádsul a nyugati területeken fuvarozunk, LA-től akár Vegas-ig.

Nézzük az elejétől: az American Truck Simulator rendkívül egyszerű felületében rejlik fő erénye, valamint a teljes lokalizáltság (igen, választható magyar nyelvezet is a játékmenethez) jelentősen megkönnyíti azok dolgát is, akik ugyan kamionsofőri affinitással rendelkeznek, de angol nyelvtudással kevésbé. Bár mi úgy éreztük, hogy a leginkább hangulathoz illő produkciót eredeti, szlenges amerikai angollal megfűszerezett megközelítésben hozza leginkább a nagybetűs hangulatot. Mert bizony abból akad az American Truck Simulator berkein belül.

Indítás után rögvest létrehozhatjuk profilunkat, it választhatunk avatart, amely valós fotóportrékból építkezik, lehetünk urak, hölgyek egyaránt. Meg kell adnunk a kívánt fuvarozó cég nevét, logók közül választhatunk, valamint meg kell határoznunk, hogy melyik nyergesvontató márkát részesítjük előnyben. Természetesen az American Truck Simulator valós brandeket vonultat fel, tehát választhatunk klasszikus Peterbilt illetve Kenworth vasak közül, szigorúan csőrös, összetéveszthetetlen megközelítésekkel.

Ha mindezzel elkészültünk, meg kell határoznunk, hogy California, vagy Nevada államban kezdjük a ténykedést – értelemszerűen Los Angeles, illetve Las Vegas kiindulópontokkal. Az American Truck Simulator célja, hogy saját kamionos vállalkozásunk legyen, illetve az száz százalékra fel legyen fejlesztve; ehhez azonban pénz kell, rengeteg pénz, s mellé a tapasztalat megléte sem árt.

Mindezek értelmében kezdődhet is a kihívás, méghozzá egy lepukkant, 1 állásos kamiongarázzsal, amelyhez egyelőre nem tartozik saját nyergesvontató. Először tehát össze kell gyűjtenünk annyi fedezetet, hogy első saját kamionunkat megvásárolhassuk, úgyhogy első lépésként fuvarokat kell vállalnunk különböző nagyobb cégek alkalmazottjaként, eseti munkák végzésével. Ehhez egy komplex listát kapunk, amelyekből kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelőt, szállíthatunk bármit, amire igény mutatkozik a környéken.

Miután elkezd csordogálni a pénz, egyre több lehetőség nyílik meg a játékos számára, egyre komplexebb és nyilván nagyobb lélegzetvételű fuvarok állnak rendelkezésre. Értelemszerűen nagyobb kockázattal is (például veszélyes anyag szállítása, élő állat, és a többi).

Ha netán mínuszba kerülne a balansz, rögvest kapunk a HUD-ra integrált email rendszeren keresztül egy hivatalos levelet a helyi banktól, hogy megtámogatják fejlődő üzletünket némi anyagi segítséggel, amit nem árt, ha mihamarabb visszafizetünk. Ez sok esetben nagy segítség lehet ténylegesen, viszont azt is figyelembe kell vennünk, hogy rettentő könnyedén csődbe mehetünk innentől, ha nem teljesít megfelelően a biznisz. Úgyhogy mindig próbáljunk olyan küldetéseket véghezvinni, amelyek ténylegesen profitálnak, hoznak a konyhára.

Valamint arra is ügyelnünk kell, hogy a lehető legprecízebben teljesítsük a feladatokat. Ügyelni kell minden apró részletre – az American Truck Simulator egy rendkívül jól kidolgozott környezet lemodellezésére épül. Bár az AI nem 100 százalékos, mégis, ha casualként ülünk le a játék elé, nem fogunk csalódni, azzal együtt, hogy a legapróbb részletek is finomhangolhatók.

Él, lélegzik a környezet, a forgalom realisztikus. A közlekedési szabályok betartás elengedhetetlen, sok járőrautóba futunk majd bele az utak során: a rend éber őrei kiszúrják azonnal, ha például repülőrajttal hajtunk át egy piros lámpán egy kereszteződésben, nem tartjuk be a speed limitet, vagy épp szabálytalanul próbálunk előzni. Nem beszélve arról, hogy a mindenkori büdzsénk is bánja az ilyen jellegű akciókat, a játék könyörtelenül levonja a keletkezett-okozott károk költségét, ráadásként a jármű és a rakomány is károsodik folyamatosan – ezek összege szintén levonásra kerül.

Feljebb már említettük a jó lokalizálási lehetőségeket. Amellett, hogy az American Truck Simulator magyarul szól a játékoshoz, rengeteg európai szabvány szerinti dolgot is be lehet állítani. Ha nem MPG-ben (mile per gallon) szeretnénk látni például a pillanatnyi fogyasztást, máris megadhatjuk, hogy literben lássuk – meg is jelenik a pillanatnyi, elrettentő 50 liter feletti érték. Remek a valósághű tálalás itt is, hiszen ha emelkedőn haladunk felfelé, jól megpakoltan, akár a 80-90 litert is mutathat a kijelző.

Ez csak egyike a sok variációnak és opciónak, ami rendelkezésre áll a játék során – nem akarunk minden részletet s hozzá tartozó jellemzést ellőni, hiszen valami maradjon a játékélményből meglepetésnek is, nem igaz?

Karakterünk, s vele együtt maga a vállalkozás folyamatosan fejlődik, tapasztalati pontokat (TP vagy XP nyelvtől függően) gyűjthetünk. Minél jobban átlátjuk a helyzetet, annál összetettebb feladatokat kapunk a játék során. Azt pedig, hogy egy-egy küldetésért a lehető legtöbbet kapjuk, úgy érjük el, ha plusz kiegészítő feladatokat vállalunk be alkalmanként: konkrét helyre parkolunk be az áru leadásakor a végcélnál, bemanőverezve a vontatott pótkocsit hátramenetben két konténer közé, szűk helyre – nem egyszerű, de hálás kihívás.

Az irányítás egyszerű az American Truck Simulator esetében, ugyanis defaultként az alap kurzorbillentyűs megoldás nagyszerűen működik. Minden, nyergesvontatónál használatos funkció megtalálható, a felezőtől a retarderen át a tempomatig, a vezetőfülkében 360 fokban nézhetünk körbe az egér mozgatásával – ez hathatós segítség mondjuk egy előzésnél az oldaltükröket használva, vagy egy forgalmasabb, stoptáblás kereszteződésnél.

Írhatnánk, hogy kellemes csalódás lett az American Truck Simulator, de csak azért nem tesszük, mert ismervén az elődnek számító European Truck Simulator sorozatot, az elvárásokat teljesítette szinte minden tekintetben. Talán épp emiatt nem hoz túl sok kézzel fogható újdonságot, leszámítva a grafika csiszolását, valamint a járművek viselkedését (bár az AI így sem remekel). A helyszínek szépek, igaz, megnéztünk volna azért egy nyugati-keleti part fuvart, route 66-on, keresztül az Államokon, de ki tudja, talán egy nagyobb DLC-ben majd megtalálható lesz ez is.

Az American Truck Simulator gépigénye nem kifejezetten magas, de aranyszabály itt is, hogy jó, ha izmos hardver adja az alapokat. Az alap gépkövetelmény dualcore, minimum 2.4 GHz-es CPU-t, 4 GB RAM-ot, NVIDIA GeForce GTS 450 szintű VGA-t és 64bites Windowst igényel. Az ajánlott konfig quadcore 3 GHz processzort, 6 GB RAM-ot NVIDIA GTX 760 szintet, Windows 7/8.1/10 64bit OS-t igényel. Vegyük figyelembe, hogy játék csak 64bit-es oprendszer alatt fut!

Az American Truck Simulator tesztjéhez az ASUS termékeit használtuk.

Exit mobile version