Site icon TechAddikt

[TESZT][PC] Battlefield 1 – érdemes a kezdetekhez visszanyúlni

Nem kevesebb, mint 1 évszázada zajlott – ennek ellenére az első világháború az emberiség történelmére most is óriási hatással bír. A Battlefield 1 segít feleleveníteni mindazt, amit történelemórákon tanultunk.

Mindkét oldal hatalmas veszteségeket szenvedett el, geopolitikai szempontból pedig olyan változásokat és olyan fokú megosztottságot okozott egész Európában, amelyet ugye pont nekünk nem kell kihangsúlyozni. Mivel a leggátlástalanabbak nem a harctéren küzdő katonák voltak, hanem – minden országban és minden mindkét oldalon – azok a politikusok és hadvezérek, akik vélt és valós érdekeik miatt nemcsak a halálba küldték seregeiket, hanem el is odázták a háborút, nem volt könnyű munka tehát az első nagy világégésből politikailag korrekt játékot készíteni.

Mindenkit meglepett, amikor a Battlefieldet bejelentették, hiszen a modern és sci-fi harcterek már szinte kötelezővé váltak az utóbbi időkben a két rivális: a Call of Duty és a Battlefield repertoárjában. Még egy második világháborús játék is valószínűbb volt, hiszen ez a periódus már sikert sikerre halmozott a régebbi játékokban. Mégis, az Electronic Arts és a DICE választása az első nagy világégésre esett…

A Call of Duty-tól, illetve a korábbi Battlefieldektől ez a rész abban a tekintetben is elrugaszkodik, hogy a hadjárata nem egy összefüggő, folyamatos történetet mesél el, hanem öt különálló hadjáratban, különböző hadszíntereken játszhatunk végig maximum öt óráig tartó minitörténeteket.

Ez így leírva talán nem is hangzik rosszul, a probléma csak az, hogy hihetetlenül üressé és sekélyessé válnak a történetek azáltal, hogy a kétórás időtartam alatt még idő sincs arra, hogy a küldetések során megismerjük az egyébként egy kaptafára faragott, rendkívül egyszerű, vagy éppen totálisan hiteltelen hősöket. Ez utóbbi a repülős küldetés főszereplőjére jellemző: egy amerikai, unatkozó, gátlástalan playboy, akiből azért lesz háborús hős, mert egy kártyajáték során megszerez – nem, nem elnyer, elrabol! – egy kétfedelű vadászgépet.

Továbbá nagyon sok lehetőséget kihagytak: a repülős küldetéseknél az előbb említett idióta és totál hiteltelen amerikai pilóta helyett sokkal jobb lett volna a Vörös Báró küldetéseiben részt venni, az Arábia Lawrence kalandjai során pedig miért is kapnánk meg a legendás angol tiszt, kém és kalandor irányítását, jó lesz nekünk valamilyen női (!) arab kommandós katonája. Ez utóbbi különösen felbosszantott: mivel nagy rajongója vagyok a híres, Oscar-díjas filmnek, és Lawrence karaktere is a világtörténelem legérdekesebb figurája, ehhez képest bitang nagy csalódás volt, hogy nem őt magát irányíthattam.

Még jobban zavart, hogy a hagyományos shooter játékmenet érdekében olyan játékelemeket raktak a hadjáratokba, amelyek totálisan hazavágták a háború realizmusát és ezáltal a játék hangulatát is. A legtöbb háborús akciórész ugyanis inkább illik egy Wolfensteinbe, vagy még inkább egy Chuck Norris filmbe, mint egy világháborús hadszíntérre – miközben éppen totál fantáziátlan feladatokat és küldetéseket hajthatsz végre. Az egyik ilyen során például egy tank vezetőjével kellett egy európai kisvárosba behatolni és szó szerint kiirtani egy teljes hadsereget, hogy a tank kiégett biztosítékai helyett újakat találj, majd szintén egy kisebb seregnyi ellenséges tankot kellett likvidálni egyetlen lepukkant harckocsival.

Ha pedig mindez nem lenne elég: a készítők valami elképesztő lustaságról téve tanúbizonyságot, belepasszírozták kőkemény multiplayeres játékelemeket is az egyjátékos hadjáratba: védd meg zászlót, amíg megy csak, foglald el a másik zászlót. Az ilyen húzások miatt az egyjátékos hadjárat eddig az eddigi talán egyik leggyengébb, amelyet egy ilyen kaliberű címnél tapasztaltam. Úgy hazavágták az elég gyenge átvezetők és sztorik révén egyébként is elég nehezen kialakított hangulatot, mintha ott sem lett volna.

Az i-re a pontot pedig az egyszer kevésbé megfontolatlan, máskor teljes irreális mesterséges intelligencia tette fel, a katonák egyéni teljesítménye és egyéb húzások révén is. Bujkálni, védekezni persze minek, a derék bakák társaikat sem nagyon hívják, viszont a távoli toronyban kushadó katona persze fél kilométerről kiszúr.

A legröhejesebb pedig a második Gallipoli küldetés volt, ahol, ha egy szakasznál akár egyetlen ellenséges katonára is rálőttem, rögtön jó messziről mozsárágyúval, meg lecövekelt géppuskával lőttek vissza, semmi baj, hogy olyan messziről nem is látnak, meg ott van körülöttem a bajtársaikból álló teljes szakasz! A játék vége sem volt sokkal jobb, és mire végeztem a lelketlen és összecsapott lopakodós küldetésekkel, az egész hadjáratból elegem lett.

Az hadjárat okozta hétköznapi csalódások után gyorsan belevágtam magam a többjátékos részbe, amely térfélen a DICE már nyilván biztosabban mozog. Az egyértelmű, hogy a Battlefield 1 most hihetetlenül népszerű, bármilyen játékmódban, szinte azonnal lehet játékostársakat találni.

Emellett azt is el kell ismerni, hogy a Battlefield 1 (hasonlóan az sorozat előző tagjaihoz) tényleg a többjátékos módért él és lélegzik. Az gyilkos összecsapások torokszorítóan izgalmasak, a robbanások elképesztőek, hihetetlen taktikákat kell folytatni az életben maradásért és a győzelemért egyaránt. A többjátékos részben tényleg egy igazi első világháborús harcmezőn éreztem magam, miközben a fejemre húztam a klausztrofóbiás gázmaszkot, hogy a vegyi támadásoktól (klórgáz, mustárgáz) óvjam magam, vagy amikor egyetlen gombot lenyomva katonám szuronyrohamot indított egy ellenséges ellen, akit siker esetén gyomron szúrtam és a beleit fogva üvöltve összeesett. Persze én magam is rengetegszer otthagytam a fogam, különösen, mivel nem vagyok túl profi a többjátékos módokban.

Ha esetleg megunnánk, hogy mindig lelőnek, akkor beszállhatunk egy más által irányított kezdetleges tankba és géppuskával igyekezhetünk sorozni az időnként feltűnő ellenséget – több-kevesebb sikerrel persze.

Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a sorozat korábbi tagjaihoz képest azért kevesebb a fejlődés és a fegyverválaszték eléggé erőteljesen le van csupaszítva. Összességében azért elmondható, hogy a Battlefield 1 többjátékos része egyike a leghangulatosabbaknak – kár, hogy engem a történet-orientált, szingli játékok azért mindig is jobban motiváltak.

Amit szinte semmilyen panasz nem érhet, az a játék vizuális világa. A háborús helyszínek egészen elképesztően látványosak, akár a Gallipoli környékén lévő napsütötte hegyekben, akár az afrikai sivatag kősziklái között, akár a fellegekben, duplaszárnyú repülőket irányítva harcolsz. A járműveket ért kár is igazán látványos: a tankok egy inkább füstölő roncsokká válnak, mielőtt felrobbannának.
A zenei betétek eléggé semmilyenek – szokásos heroikus amerikai dögunalom – viszont a gépfegyverek ugatása, a különféle nemzetiségű katonák ordibálása saját nyelven, a robbanások dörrenése révén totálisan a háború forgatagában érzed magad.

Alapvetően nem volt egyszerű a Battlefield 1 értékelése, lévén a történet-orientált, egyjátékos módra kihegyezett címeket kedveljük inkább. Bár tudvalévő, hogy a Battlefield-sorozat nem erről szól, mégis reménykedtünk, hogy a témának hála ezúttal a DICE ezen a téren is alkot valami értékelhetőt. Sajnos erről szó sincs: az egyjátékos mód minden várakozásomat alulmúlta.

Ugyanakkor azt el kell ismernem, hogy többjátékos rész rendkívül hangulatos és a készítők minden tudásokat belesűrítették. Végső soron a legtöbben ezért vesznek Battlefieldet és ez alól a Battlefield 1 sem kivétel.

Ha egy brit tiszt lennék az első világháborúból, akkor én csak annyit mondanék, hogy bár elismerem a játék többjátékos érdemeit, de ez a játék egyértelműen többre (lett volna) hívatott. Annyi baj legyen, teljesen szerethető így is.

PC-s játéktesztjeink elkészítéséhez ASUS ROG eszközöket használunk.

A teszthez a játékot a Konzolvilág biztosította.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, MyActionCam, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStationNintendo, G DATA, DJI, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Exit mobile version