Site icon TechAddikt

[TESZT][PC] F1 2017 – fejlődés a tavalyihoz képest

Az F1 2017 igazi jól sikeredett iparosmunka, pontosan olyan, mint amelyet elvárhatunk a franchise folytatásaként. Teszt.

Két külön szemszögből érdemes közelíteni az F1 2017 irányába. Az egyik, ha óhatatlanul is, de összehasonlítjuk a tavalyi év F1-eresztésével, azaz magával az előddel; a másik pedig a valódi, hús-vér futamokkal történőn párhuzam vonása. Mindent egybevetve: a Codemasters idén, 2017-ben talán jobban belehúzott, jobban beleadott apait-anyait.
A játékot a FIFA saga fejlesztőinek köszönhetjük alapvetően, de hála az égnek egy merőben más koncepció alapján épül fel az F1 2017. Az autók abroncsai például szélesebbek és egyben jóval ellenállóbbak ebben az évben, valamint az istállók és márkák közti különbségek is jól szeparáltan köszönnek vissza.

Mindezek tekintetében az idei év autói jóval gyorsabbak, mint az elmúlt szezonban, ezáltal az egész környezet és tálalás kezdi visszanyerni klasszikus énjét. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy az autók vezethetősége, viselkedése sokkal élvezetesebb, mint a tavalyi F1 2016-ban: ez is mindenképp a játék előnyére válik.

A gyorsaságnak egyetlen, a valós életben is tapasztalható hátránya van: a sarkosabb kanyarvételezések nem kimondottan egyszerűek, bizony a kavicságyon találjuk magunkat sok esetben. Ez persze nem baj, hiszen az élethűség, a realisztika így teljes még a legkönnyebb fokozatokban is (ott azért akad némi arcade-jelleg), de mediumtól felfele megkezdődik az igazi élményorgia. Minden túlzás nélkül.

Viszonylag vállalható AI dolgozik az F1 2017-ben, de azért vannak problémák. Az ellenfeleink a kanyarokban némi exploittal valahogy mindig győztesen kerülnek ki, főként a fékezéseinkkor érezhető ez – ők nagyjából lassítás nélkül vesznek be minden durvább kanyart, minimális hibaszázalékkal. Volt ennél persze rosszabb is a helyzet 2-3 évvel ezelőtt, ahhoz képest mindenképp érezni némi javulást a játékban.

Természetesen kapunk karrierlehetőséget is, az F1 2017-nek ez az egyik leginkább kedvelt vonala. Mi is belefogtunk, ugyanis rengeteg fejlesztést és optimalizálást kapott idén ez a játékmód.

Williams, Ferrari, Renault bajnokságok közt válogathatunk többek közt, különböző nehézségi fokozatokon, ami szintén növeli az élményfaktort.

Szerintünk a legjobb móka a time trial, ahol is a különböző gyártók autóinak képességeit lehet egyenként kivesézni.

A tavalyi év teljesítmény problémái és korlátozásai sajnos megmaradtak az F1 2017-ben is. A maximum 60 FPS-re lockolás nem túl bájos, ugyanis a tesztre bevetett GTX1080-as VGA sokkal többet is ki tudott volna hozni a játékélményből. Persze ez már csak szőrszálhasogatás, hiszen 24 FPS felett már folyamatos, relatíve sima képet látunk (jó azért az a 60 is, bőven).

A teszthez az Acer Predator megoldásait használtuk.
A teszthez PlaySeat Evolution Black-et használtunk a legrealisztikusabb PC-s vezetési élmény érdekében.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version