Site icon TechAddikt

[TESZT][PC] Far Cry Primal – vissza a kőkorszakba

Korábban több ízben modern kommandósként egy rakás ellenséget géppuskáztunk már szét a modern Far Cry epizódokban, végre kipróbálhatjuk, milyen is, amikor kőkorszaki íjakkal, lándzsákkal és kőbaltákkal esünk neki az ellenségnek. Far Cry Primal teszt.

A Far Cry Primalban ősemberek és ősasszonyok járják a civilizálatlan földet, paleót vacsorálnak, és közben igyekeznek elkerülni, hogy éppen ők legyenek a kardfogú tigrisek vacsorái. Nem kell persze aggódni: ez a játék is igazi Far Cry cím, tehát a mamutvadászaton és más egzotikus állatok hajkurászásán túl azért más ősembereket is öldökölni fogunk.

A legelső Far Cry játékkal nagyon régen, egy E3-as demo formájában találkoztunk, amelyben egy szép egzotikus szigeten barangolhattam, mindenféle akció, vagy tényleges játékmenet nélkül. Persze később a Far Cry egy bestseller FPS-sé, aztán sorozattá nőtte ki magát, azonban egyik rész sem lopta be igazán a szívembe magát.

Igen, a látvány, az akció mindig rendben volt, de valami plusz mindig hiányzott nekem ezekből a játékokból – talán a sztori, a miliő, vagy a főgonosz tekintetében. (Kivéve a Far Cry 3 főgonoszát.) Bár legutóbb azért a Far Cry 4-el elvoltam egy ideig, de az open world játékmenet annyira az előző részre, meg más hasonszőrű címekre hajazott, hogy egy idő után ráuntam erre a címre is. A Far Cry Primal kőkorszaki környezete viszont valahogy megragadott…

A nevem Takkar. Ősember vagyok…

A játék főszereplője tehát egy igazi ősember, akit társai Takkarnak hívnak és aki egyébként feltűnően hasonlít Tumakra, az Egymillió évvel időszámításunk előtt című ősemberes (és Rachel Welch-es) film főszereplőjére.

A játék elején Takkar mamutot vadászik ősembertársaival, akik üres gyomorral vándorolnak Oros földjére. Miután Takkar és barátja, Dalso egy kisebb mamutot sikeresen elválasztanak a csorda többi tagjától, és meg is ölik azt, váratlanul meglepi őket egy kardfogú tigris.

Egy szikla szélére szorulva Dalso megmenti Takkart, de azt már nem tudja megakadályozni, hogy ne essenek le mind a ketten egy kisebb szakadékba, ahol Dalso sajnos súlyos sebet szerez. Utolsó lehetével arra kéri Takkart, hogy ne álljon meg és keresse meg a törzsük többi tagját.

Takkar tehát útra kél és nem sokkal később találkozik Saylával, aki felfigyel rá, hogy Takkar is a Wenjákhoz tartozik. Együtt elkezdik összeszedni a Wenjákat és… és… nos az idáig koherens és viszonylag érdekes sztori hamar kifullad. Természetesen lesznek itt rivális törzsek, amelyeket sok véráldozat során le kell győzni (és amelyeknek nincs semmi értelmes indokuk, hogy ellenünk harcoljanak).

Persze, lesz itt bekattant főgonosz, ahogy az már egy Far Cry címben dukál, sőt, a legtöbb szövetségesünk sem százas. A sztori sajnos mégis annyira lapos, és annyira hemzseg a kliséktől, hogy elég hamar elveszítettem iránta az érdeklődésemet.

Igazából csak ürügyet kapunk arra, hogy felfedezzük a földet, szövetségeseket szerezzünk, vadásszunk és rivális törzstagokat írtsunk. Nem azt mondom, hogy valami Apocalyptót, Tűz háborúját, vagy más „vademberes” eposzt vártam én itt, de legalább egy Rahan képregény szintjét megüthette volna a játék, vagy ad abszurdum a már említett Egymillió évvel időszámításunk előtt című filmét.

A kardfogú tigrisem pedig nem Whiskast eszik

Szerencsére, amennyire tré a sztori, oly sokféle élvezetes dolgot lehet művelni a Far Cry Primalban. Ok, persze ezek az ősemberek sem találták fel a spanyolviaszt, tehát a szokáso open world játékelemekkel van most is teletűzdelve a Far Cry Primal: egy jó nagy területet kell felfedeznünk, elsődleges és másodlagos küldetéseket végrehajtanunk, kisebb-nagyobb ellenséges falvakat elfoglalnunk, szöveteségeseket szereznünk és a saját törzsünket gyarapítanunk a szétszórt és bajba került tagokkal. Persze, vannak azért egyedi ötletek is, de kétségünk se legyen afelől, hogy ez a szokásos Ubisoft recept, csak paleo étrenddel elkészítve.

Amitől mégis igazán fun a Far Cry Primal, az a tény, hogy sokféle állatot is megszelídíthetünk és megparancsoljuk a „háziasított” vadállatainknak, hogy vadásszanak nekünk, vagy mészárolják le az ellenségeinket. Nincs is annál nagyobb fun, mint amikor egy hősünkre vérére szomjazó, ellenséges ősember törzsre rászabadítjuk a kardfogú tigrisünket és lemészároltatjuk vele a teljes bagázst. A hűséges állatunk még meg is csócsálhatja az elejtett ellenséget – persze a Ubisoft a 18-as karika ellenére sem csinált horrort a játékából, tehát azt nem kell végignézni, ahogy az aranyos kis cicus, darabokra harapja és marcangolja a egyilkolt ellenséget.

A kis herceg amúgy elsárgulhatna az irígységtől, mert Takkarral nem csak egyetlen állatot tudunk szelidíteni, hanem rendkívül sokfélét. Minden állatnak egyedi képességei vannak, például ellenséget szúrnak ki távolról, de vannak olyanok is, amelyek például sokkal ügyesebben vadásznak, vagy gyorsabbak, mint a többi négylábú. A legelső állatot, a baglyot például arra tudjuk használni, hogy az ő magaslati szemszögéből fedezzük fel az előttünk elterülő vidéket. Amikor a szárnyas kis barátunkat megidézzük, akkor mi magunk fogunk repülni vele, miközben pedig szemükkel pásztázzuk a vadont, vagy a pusztaságot, az ellenséget biztos távolból kijelölhetjük. Persze azért van itt is egy nehezítés: csak egy bizonyos körön belül repkedhetsz a bagollyal, ahhoz képest, hogy Takkar barátunk éppen hol ácsorog. Tulajdonképpen olyan ez a baglyos megoldás, mintha távcsövet használnánk egy modern FPS-ben.

A levegőből való támadásaink koordinálása viszont létfontosságú lesz a játék vége felé, amikor már elég komoly ellenséges bázisokat kell lerohannunk egyszemélyes hadseregünkkel, miközben Takkarnál nincs más, csak pár lándzsa és egy harci járműnek látszódó medve.

Ja igen, el is felejtettem: bizonyos állatokat még hátasként is használhatjuk, a megszelidített medvén például… medvegelhetünk és így vonalhatunk vele harcba. Hát van ennél nagyobb királyság?

Apropó: harc. Nos, itt ugye az AK 47-est, rakétavetőt, meg pár civilizációs fokozottal később használt fegyvert el lehet felejteni, itt íjat, lándzsát, kőbaltát, parittyát és más kőkorszaki fegyverekat használhatunk – épp ez adja a játék sajátos báját. A harc kidolgozása egyébként igen jó, nem hiányzik például a lopakodás sem, mely során a szerencsétlen, gyanútlan ellenfelet a legbrutálisabban módszerekkel (például egyetlen lándzsadöféssel) tudjuk szép csebdben elintézni. Később azt is megtanulhatjuk, hogy felülről ráugorva szúrjuk le az ellenséget.

Szűz földön járunk még

A Far Cry sorozatnak mindig is fontos aspektusa volt a rendkívül látványos, egzotikus vizuális világ, amely egy fantasztikus, vad környezetet mutat be. Az előző részben az ember keze általán még nagyjából érintetlenül hagyott vad természet: dús, buja őserdők, vad, sziklás hegységes és gyönyörű, ám annál halálosabb szigetek szerepeltek. Talán nem meglepő, hogy Oros földjén is ugyanezek a helyszínek köszönnek vissza. A Wenják vadászterülete egy igazán magával ragadó, vadregényes vidéken húzódik, melyeket folyók, vízesések szelik át és égig érő fákkal teli, sűrű erdők terülnek el. Ha északra mész, havas, kopár, rideg területre jutsz el, ahol, ha nem viselsz szőrmebundát, befagy a… mindened. (És egy idő után lemegy nullára az életerőcsíkod és meghalsz.) Amikor viszont délre indulsz el, akkor a hatalmas, vöröslő sziklák szinte égni fognak majd a vöröslő naplementében.

Bár azt azért gyorsan hozzá kell tennem, hogy az éjjal-nappal effektus egy fokkal jobban kidolgozottabb a Dying Light-ban, ugyanakkor ezen a téren sokat nem kell a Far Cry Primalnál sem szégyenkeznie.

Egyedül az kár, hogy a kissé ügyefogyott irányítás terén nem tudta még levetkőzni a szokásos Far Cry betegségeit a játék, illetve nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az open world játékelemeket már annyira agyonhasználták, hogy minden újító szándék ellenére is nehéz már újat kitalálni ezen a téren…

Ha nem is príma,de azért kiemelkedő darab

Szóval le sem tagadhatná a játék a szokás open world/Far Cry elemeket, de ezért azt el kell ismerni, hogy sok tekintetben javult, finomodott ez a rész. A skillek nagy része tényleg jól kidolgozott, és a játék valóban jól adagolja fokozatosan azokat az egyre izgalmasabb képességeket, amelyek révén igazi kőkorszaki terminátorrá válik hősünk.

Negatívumként azért meg kell még említeni, hogy a közelharc során igencsak lefáradhatnak az ujjaid, annyit kell nyomkodni ugyanazokat a gombokat, illetve a túlélős elemeket is jobban kidolgozhatták volna a fejlesztők. Hogy mitől mégis a Far Cry Primal az idei év első igazán jelentős címe? Leterítettel már egy böhöm nagy mamutot egy megszelidített kardfogú tigrist bevetve? Vagy bevágtattál már egy feldühödött medve hátán, hogy kinyírj egy teljes kőkorszaki ellenséges ősembertörzset? Na ugye.

Közreműködő forrás: PS4Pro.eu

Exit mobile version