Site icon TechAddikt

[TESZT][PC] The Walking Dead: Michonne – Episode 1: In Too Deep – kezdeti hiányosságok, de jó lesz ez

Itt a The Walking Dead: Michonne miniszéria. Bár a széria második évada nem volt annyira átütő erejű, mint az első volt, a legvégén megtett döntés még ma is emlékezetes. Miközben a harmadik évadra várunk, addig egy három részes miniszéria várható, főszerepben Michonne-nal.

Michonne karaktere egyszerre két véglet: ő korábban két gyermek édesanyja volt, de ma már csak egy könyörtelen gyilkológép. Machetéje már százak, ezrek testében járt, de mégis gyakran rátörnek emlékei a múltból. Ez egy érdekes felütést ad is az epizódnak, de valahogy mégsem tűnik olyan kifejezetten jónak az, amit láttunk.

Pisztoly

A játék elég bátran egy in medias res kezdéssel nyit. Ez azért felettébb gyakorinak tűnik, hiszen nem egyszer láttuk már ezt – ez valahogy a Telltale-től nem akkora húzás, sőt, kimondom: szódával elment. Ha belevesszük még azt is, hogy én a képregényeket nem olvastam, így számunkra egy kicsit üres a hölgy lelke (nem mintha alapból nem lenne az az epizód elején).

Sőt, szerintünk nem is Michonne a gond – láttunk már korábban ismerős karaktert más Telltale játékban, mint például a Wolf Among Us Bigbyjét. Lehetett tudni, hogy mire számíthatunk vele kapcsolatban, a fejlesztők pedig Michonne-nal nem lőttek mellé. Inkább az a gond az első részben, hogy még nem tűnik kidolgozottnak a segítő stáb. Kik lesznek Michonne mellett? Pete? Norma? Vagy neadjisten Darrell? Egyszerűen még nem találtam meg azt a fonalat, ami mondjuk az első szezonban Lee és Clementine között volt.

A bevett sablon

Az első epizód nagyon sablonosnak tűnt! Ugye itt van Michonne, a szenvedő, de sokat látott karakter. Pete, a humoros, optimista kapitány. Norma, a veszélyes, de együttműködés esetén kedves és barátságos hölgy. Darrell, aki Angry Joe szakasztott másaként agresszív és veszélyes. Ugye, hogy mennyi karaktertípust írtam le, amelyeket átültethetnénk akár az első két évad eseményeire?

Ha ehhez hozzáadom, hogy a karaktereknek nincs ideje, hogy leülepedjenek bennem, vagy legalább meg tudjam szokni mind, véget is ért az epizód. Áh, szóval most erre megyünk rá, kedves Telltale, hogy gyakrabban jönnek az epizódok, de mindössze 75-80 perc alatt végig is lehet érni rajtuk? Mintha ezt csinálták volna a Minecraft Story Mode-dal is. Jó, három részes minisorozat, de akkor mi a fenét csináltak ennyi ideig?

Azért akad, amiben megmaradt a múlt

Az audió tökéletes… lehetne, hacsak nem lenne egy bizonyos hiba. Na már most, ez valószínűleg csak engem zavar, de kifejtem. Ugye az megszokott, hogy párbeszédek során több opciót is választhatunk. Ha jól emlékszem, az első és talán a második évad során is a másik karakter elmondta még az adott mondatát és utána kezdte csak a hősünk az ő sorát elmondani. De nem itt! Mondat közben bökünk Michonne mondanivalójára? Nos, akkor abrupt módon félbeszakítjuk partnerünket. Eeeeeh…

Meg talán a feliratban volt egyszer egy plusz szó, de ezt leszámítva tényleg nagyon jó a szinkron minősége és a grafika is hasonló az eddig látottakhoz. A játékmenetben volt egy olyan újítás, amit nem lőnék le teljesen, de Michonne machetéjéhez kötődik és ilyet még nem láttam más Telltale játékban.

Minden kezdet nehéz?

Rövid, kidolgozatlan hatása van az In Too Deep-nek, nem ragadt meg bennünk kifejezetten a történet jelentős része. Egy karakter – legalábbis nálunk – elhasalt, de alig pár pillanatig bukkant fel a történetben. A Telltale ennél tud jobbat is alkotni; reméljük, fog is az elkövetkezendő kettő részben.

Közreműködő forrás: PS4Pro.eu

Exit mobile version