Site icon TechAddikt

Új Samsung mobil digitális röntgenrendszert mutattak be

A Samsung már ötödik éve vesz részt az Észak-Amerikai Radiológiai Egyesület éves találkozóján, ahol felvonultatja az általa gyártott orvosi képalkotó rendszerek teljes arzenálját, és bizonyítja az egészségügy iránti elkötelezettségét.

A Samsung Electronics GM85 típusú digitális radiográfiai (DR) rendszere november 17-én kapta meg FDA 510(k) engedélyét az Amerikai Egyesült Államok piacára. Az Észak- Amerikai Radiológiai Egyesület (RSNA) éves találkozóját, amelyen az új képalkotórendszert is bemutatják, a chicagói McCormick Place épületében rendezték.

„Ötödik alkalommal veszünk részt az RSNA rendezvényén, amely a legjelentősebb esemény a radiológia területén. Ebből az alkalomból szeretnénk megköszönni tisztelt ügyfeleinknek és partnereinknek a felénk mutatott bizalmat, és köszönjük azt is, hogy támogatnak bennünket az innovatív képalkotó technológiák kivitelezésében” – mondta Dongsoo Jun, a Samsung Electronics Orvosi és egészségügyi készülékekkel foglalkozó üzletágának elnöke és a Samsung Medison vezérigazgatója. – „A Samsung azért tudott rendkívül gyorsan fejlődni a radiológia területén, mert mindig odafigyeltünk ügyfeleink igényeire, és megpróbáltunk ezeknek maximálisan megfelelni.”

A GM85 mellett a Samsung orvosi képalkotó megoldások széles skáláját mutatja be a prémium minőségű mobil digitális röntgenkészülékektől kezdve az élvonalbeli ultrahang-berendezésekig. Emellett az RSNA vállalati szimpóziumának szekcióülésén tartott előadásban arról az új klinikai kutatási vizsgálatról esett szó, amely demonstrálja, hogyan járul hozzá a Samsung legújabb ultrahang-technológiája a magasabb szintű betegellátáshoz.

„Termékeink sokoldalúságát az is bizonyítja, hogy az egészségügyi szolgáltatók műszereink újabb és újabb innovatív alkalmazásmódjait fedezik fel” – állapította meg Philip Sullivan, a Samsung NeuroLogica elnök-vezérigazgatója. – „Az RSNA kiváló lehetőséget biztosít a radiológusoknak arra, hogy megismerjék sokrétű módszereinket, amelyekkel segítjük a kórházakat, az orvosokat és a betegeket.”

A Samsung kiállítóhelyén a következő technológiákkal találkozhattak az érdeklődők:

Könnyedén navigálható, kompakt felépítésű műszer. Mivel szélessége mindössze 555 mm, és súlya csak 349 kg, a GM85 szűk helyeken is könnyen alkalmazható, akár egy liftben is. Tartóoszlopa összecsukható, így amellett, hogy a készülék kis térben is jól navigálható, a mozgatás ellenére a képminőség kiváló lesz. A rendszer mozgatásakor adaptív soft-driving vezérlés és elülső ütközésérzékelő teszi a navigálást még biztonságosabbá.

Optimalizált munkamenet még sokrétűbb felhasználhatósággal: a több beállítással is rendelkező SID (Source to Image Distance [forrás és kép közötti távolság]) vezető segíti a készülék pontos pozícionálását. Az S-Align megjeleníti a detektor THU-hoz (Tube Head Unit; csőfejegység) viszonyított szögét, amely pontos igazítást tesz lehetővé a jobb képminőség érdekében. A csőfejegységen lévő gombokkal egyszerűen, külön fogantyú nélkül, gyorsan és pontosan pozícionálható a készülék, amely optimális munkamenetet tesz lehetővé. Ennek köszönhetően a felhasználó időt takarít meg.

Az S-Vue a kiváló minőségű képeket előállító fejlett képalkotó technológia motorja, amely növeli a képélességet és képtisztaságot. A SimGriddel kiváló minőségű felvételek készíthetők a megszokott rács alkalmazása nélkül is. Emellett, a radiológiai szakembereknek kevesebbszer kell a felvételeket újra elkészíteniük, hiszen az S-Vue kiküszöböli azokat az igazítási hibákat, amelyek a hagyományos technológiákkal előfordulnak.

A GC85A (Advanced Applications) további újdonságokkal egészíti ki a radiográfia munkamenetét:

A Fast Stitching továbbfejlesztett összefűzéses technológiánknak köszönhetően, a feldolgozási idő 31 százalékkal csökkent az eredeti GC85A típus munkaidejéhez képest. A feldolgozás sebességének növelése azt jelenti, hogy a radiográfiai szakemberek hamarabb kapják meg a felvételeket a vizsgálatot követően. A gyors összefűzés az azon betegekre nehezedő nyomást is csökkenti, akiknek nehezére eshet, hogy sokáig álljanak egyhelyben, mozdulatlanul. Az új technológiának köszönhetően a páciensek hamarabb elhagyhatják a röntgenhelyiséget.

SimGrid: Ez az újdonság egyszerűsíti a munkafolyamatot, mert hordozható rács nélküli működést tesz lehetővé, így a műveletet végző személy csuklójára nehezedő terhelés csökkenthető. A SimGriddel a hordozható rácsok esetében gyakori igazítási hibák is kiküszöbölhetők, amelynek eredményeképpen a felvételek száma csökken, és a betegek elégedettsége nő.

l  A Bone Supression technológiának köszönhetően a mellkasfelvételen a csontok megjelenítése kevesebb hangsúlyt kap, így a lágyszöveti részek jobban kivehetők a képen.

Hordozható komputertomográfia

A BodyTom és a CereTom hordozható rendszerek sokoldalúságát igazolja az is, hogy egyre több területen alkalmazzák őket: találkozhatunk velük a mozgó agyvérzésdiagnosztikai egységektől (mobil stroke unit) és brachyterápiás helyiségektől kezdve a protonterápiás központokon és mély agyi stimulációs eljárásokat alkalmazó helyszíneken keresztül az állatkórházakig bárhol.

A CereTom sikerét bizonyítja, hogy egyre több mobil stroke egységet szerelnek fel CT-készülékkel.

A CereTommal felszerelt mozgó agyvérzésdiagnosztikai egységek használatának népszerűsége növekszik: New York, Chicago, és a New Jersey állambeli Trenton jó példa erre.

A CereTom a Premier Inc. éves konferenciáján és kiállításán bemutatott 14 kiemelt egészségügyi innováció egyike volt. A találkozót 2016. június 21-én tartották több ezer kórházi vezető és egészségügyi szolgáltató részvételével.

A BodyTom készüléket a radiológiai szakemberek egyre több féle módon használják a betegek egészségügyi ellátása során:

BodyTom® CT-t, a világ első, hordozható, teljes testes, 32-szeletes CT (komputertomográfiás) készülékét elsőként a Texasi Egyetem MD Anderson Cancer Center központja alkalmazta protonterápiás létesítményében. Ma már napi szinten használják felvételeit a betegek gyógyításában.

A Wisconsini Egyetem (University of Wisconsin) Carbone Cancer Center központjában, Madisonban, nemrégiben kezdték alkalmazni a BodyTom® technológiát az onkológiában (sugárterápia, brachyterápia), a tervezési folyamat részeként.

A Louisiana állambeli Shreveportban, a Willis-Knighton Cancer Center központban  a brachyterápiás részleg szintén kapott egy BodyTom® CT készüléket.

Ultrahang

RS80A Prestige élvonalbeli technológiát kínál felhasználóinak. Ultrahangfelvételek készítése élőben az RSNA kiállítóhelyén.

l  CEUS+: Azt követően, hogy az FDA engedélyezte a kontrasztanyagos ultrahangvizsgálatot felnőttek és gyermekek körében is a májat érintő elváltozások vizsgálata során, a Samsung bemutatta legújabb kontrasztanyagos ultrahangkészülékét, a CEUS+ készüléket. Az RS80A csúcsminőségű ultrahangrendszer kifinomult képalkotó technológiája nagyban segíti a biztos diagnózist felállításában. A kiváló felbontásnak és az egységes képalkotásnak köszönhetően a közelebbi mezőket is magas szintű képtisztaság jellemzi. Az automatikus fényerő-szabályozás optimális valós idejű képalkotást eredményez, így a felhasználónak elegendő idő áll rendelkezésére a diagnózis felállításához. A CEUS+ a kisebb elváltozások diagnózisát is könnyebbé teszi. A szövethatárok a készülék segítségével jól felismerhetők, ami lehetővé teszi, hogy az orvosok könnyebben és még nagyobb pontossággal végezhessék a beavatkozást.

l  Az egyelőre még nem engedélyezett S-Detect emlővizsgálati technológia segítségével a radiológiai szakemberek pár kattintással megállapíthatják, hogy az emlőben talált elváltozások jóindulatúak vagy rosszindulatúak. A technológia alapjául a több mint 10 000 emlővizsgálatból származó adat szolgál a hozzájuk tartozó ultrahangfelvételekkel. Az S-DetectTM gyorsabb és pontosabb eredményt ad azzal, hogy nagy adatbázison nyugvó, mélytanulásos algoritmust alkalmaz az elváltozások csoportosítása, a jellemzők elemzése és az értékelési folyamat során.

Exit mobile version