Site icon TechAddikt

Új termékek, beruházások, közös projektek az Intel-től

Az Intel Corporation idén ünnepli a helyi és a globális technológiai innováció 30 éves évfordulóját Kínával.

Ennek során Brian Krzanich, az Intel elnök-vezérigazgatója a mai napon jelentette be azokat az új beruházásokat és együttműködési megállapodásokat, amelyek számos iparág számára jelentik új értékek létrehozásának az ígéretét az elkövetkező évekre egy még intelligensebb és hálózatba kapcsolt világ keretei között.

További vezérszónokok – például Ian Jang, az Intel Kína elnöke és Doug Fisher, az Intel Szoftver és Szolgáltatás Csoportjának vezérigazgató-helyettese és ügyvezetője – mellett Krzanich a mai napon nyitotta meg a vállalat éves fejlesztői konferenciáját a kínai fejlesztők számára. Kirk Skaugen, az Intel Számítástechnikai Kliens Csoportjának vezérigazgató-helyettese és ügyvezetője, Diane Bryant, az Intel Adatközpont Csoportjának vezérigazgató-helyettese és ügyvezetője, valamint Doug Davis, az Intel Internet of Things Csoportjának vezérigazgató-helyettese és ügyvezetője április 9-én mond beszédet.

Krzanich kihangsúlyozta az Intellel és a fejlesztői közösséggel szemben fennálló igényt, hogy olyan modern technológiákat nyújtson Kína számára, amelyek biztosíthatják a megkülönböztető jelleget egy sor termék és iparág számára – kezdve az adatközpontoktól, a PC és mobil eszközökön át egészen a hordható eszközökig és a dolgok internetéig (Internet of Things, IoT). Kiemelte annak fontosságát is, hogy a programozói közösség új generációs számítástechnikai és hálózati megoldásokat fejlesszen ki.

„A Moore-törvény szerinti innováció elmúlt 50 évének, valamint a Kínában kialakított szilárd együttműködésünk és eredményeink 30 éves történetének helyi és a globális hatása párját ritkítja” – mondta Krzanich. „Az Intel továbbra is a vezető termékek és technológiák gyártására összpontosít a számítástechnika hagyományos ágazataiban, miközben új területeken valósít meg beruházásokat, és támogatja a vállalkozó szellemű tehetségeket is – diákokat, programozókat és fejlesztőket – abban, hogy megteremtsék, és előmozdítsák a jövő innovációját Kínában.”

Új termékek, együttműködések és befektetések Kínában

Exit mobile version