Immár hivatalos: a World of Warcraft: Legion expanzió nyár végén, augusztus 30-án érkezik. Addig viszont sok dolgunk van, például előrendelni a kiegészítőt, illetve a WoW-on belül rendet rakni sem árt.

Azeroth legnagyobb ellensége visszatér, vihart és égi áldást hozva a Horda és a Szövetség hétköznapjaira. Mindez – ahogy már feljebb is írtuk – 2016. augusztus 30-ától élesedik, ugyanis a Blizzard-saga sorban hatodik kiegészítője ekkortól érhető majd el.
Már sokadjára írunk a World of Warcraft: Legion kiegészítőről, azonban pontos dátum eddig nem létezett a megjelenésre nézve. Sok találgatás előzte meg a piacra dobást, első körben még május környéke is felmerült – bár tudtuk, hogy ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen lesz az elhúzódó béta tesztek miatt többek közt, illetve ismerve a Blizzard megjelenésekre vonatkozó időintervallumait is.
Mike Morhaime, a Blizzard első embere elmondta, hogy a World of Warcraft: Legion kiegészítő ismételten új távlatokat próbál megnyitni a sorozatban, a legnagyobb összacsapásokkal, a legikonikusabb hősökkel egyetemben. Morhaime szerint az új kerettörténet a felfedezésre, fejlődésre koncentrál, sok új tartalommal és újítással megspékelve.
A Blizzard bízik abban, hogy ismét jónéhány előfizető visszatér majd a World of Warcraft világba, ugyanis folyamatos az inaktív account jelenlét.
Több nerf is be lett jelentve a közelmúltban, ilyen például a Garrison visszafogása – a 7.0-ás prepatchben többek közt megszűntetnek számos, könnyű aranyszerzésre optimalizált follower questet (Blingtron’s Secret Vault ismerős, ugye?), valamint a Salvage Yard-ot is lebutítják.





![[TESZT] R36S – a lenyűgöző retró kézikonzol, amely egy kis munkával elképesztően sokat képes adni](https://www.techaddikt.hu/kepek/r36s-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple MacBook Air 15 M5 – a nagy kijelzős munkagép, amely észrevétlenül válik nélkülözhetetlenné](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-macbook-air-15-m5-2026-teszt-techaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Image-Line FL Studio 2026 26.1.3 – ez az eddigi legjobb FL DAW Apple Silicon gépeken?](https://www.techaddikt.hu/kepek/image-line-fl-studio-2026-26-1-3-daw-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Spot+Scrub AI – kamerás foltfelismerés, LiDAR-navigáció és valódi nedves padlótisztítás egyetlen rendszerben](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-spot-scrub-ai-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Picun F8 Pro – meglepően jó zajszűrés és brutális üzemidő kedvező áron](https://www.techaddikt.hu/kepek/picun-f8-pro-teszt-review-techaddikt-4-180x135.jpg)






























