Qatarban működik egy Nakilat elnevezésű hajózási- és szállítmányozási vállalat, mely nagyban közreműködik az ország folyékony gáztranszportációjában. Egyébként Nakilat LNG szállítási flottája a legnagyobb a világon jelenleg. A Fujitsu pedig ellátta az egész rendszert hibrid információs technológiával.
Az egyik fő szempont természetesen a költséghatékonyság volt, ugyanakkor fontos volt az is, hogy a cég fejlődése törtelen maradhasson. 2014-ben merült fel először egyébként, hogy erre a technológiára égető szükség van, és igény mutatkozik, úgy, hogy a költségek ne nőjék túl a tervezettet. 2020-ra lett betervezve az első mérföldkő e téren, ehhez a költségeket több alapítvány közbenjárásával is elősegítik.
Közös munka zajlik tehát szorosan a Fujitsu-val, melynek gyümölcsként komplett hibrid IT megoldások kerülnek bevezetésre és kialakításra. Az egész nagyjából a Fujitsu PRIMEFLEX rendszere köré épül, az ehhez kapcsolódó vShape vizualizációs technológiákhoz, valamint privát felhő alapú referencia-architektúrákhoz. A PRIMEFLEX vShape szélesen skálázható ipari sztenderdet integrál a fejlesztésekhez, beleértve a tárolást, hálózatkezelést és vizualizációs szoftvereket. Minden Fulitsu PRIMERGY szervereken fut, ráadáskémt az infrastruktúra jelentős része virtuális asztal koncepcióval fut, amely még inkább le tudja csökkenteni a költségeket.
A Nakilat-nak mindig is megvolt az elképzelése arról, milyen technológiát szeretne integráltatni szolgáltatásába. Tehát egy olyan szóló technológia kivitelezését megoldó partnerre volt szükség, amelynek van némi tapasztalata a szállítmányozásban, árúmigrációban, és az ehhez a területhez tartozó részleteklet is jól ismeri. A Fujitsu e téren (is) jó választásnak bizonyult, hiszen ismeretes a szakirányú háttértudás ezen a vonalon is.
Elsődlegesen a Fujitsu-Nakilat együttműködés a központi üzletstratégiára koncentrál. Lehet, elsőre idegennek hangzik az, hogy a vShape-et hajókon installálják, de a Nakilat mindig is szerette a néhol valósáhtól elrugaszkodó, egyedi megközelítéseket.





![[TESZT] R36S – a lenyűgöző retró kézikonzol, amely egy kis munkával elképesztően sokat képes adni](https://www.techaddikt.hu/kepek/r36s-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple MacBook Air 15 M5 – a nagy kijelzős munkagép, amely észrevétlenül válik nélkülözhetetlenné](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-macbook-air-15-m5-2026-teszt-techaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Image-Line FL Studio 2026 26.1.3 – ez az eddigi legjobb FL DAW Apple Silicon gépeken?](https://www.techaddikt.hu/kepek/image-line-fl-studio-2026-26-1-3-daw-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Spot+Scrub AI – kamerás foltfelismerés, LiDAR-navigáció és valódi nedves padlótisztítás egyetlen rendszerben](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-spot-scrub-ai-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Picun F8 Pro – meglepően jó zajszűrés és brutális üzemidő kedvező áron](https://www.techaddikt.hu/kepek/picun-f8-pro-teszt-review-techaddikt-4-180x135.jpg)


































