A Huawei csúcstelefonja, a P30 Pro nyerte el idén az Európai Kép- és Hang Szövetség (EISA – Expert Image and Sound Association) legjobb okostelefonnak járó díját („EISA Best Smartphone 2019-2020”). A világ 55 elismert fogyasztói elektronikai magazinját tömörítő szövetség elsősorban az idén márciusban bemutatott készülék fotózási képességeit és kamerarendszerét méltatta. Az EISA a hetedik egymást követő évben díjazott Huawei-készüléket.
Az EISA fogyasztói elektronikai szakmédiumokat képviselő tagjai minden évben hat kategóriában – fotózás, mobileszközök, Hi-Fi, házimozi-hangtechnika, házimozi-kijelző és videotechnika, valamint autóelektronika – választják ki azokat a termékeket, amelyeket a több mint 30 ország szakértői egységesen kiemelkedőnek tartanak. A jelölteket az EISA éves közgyűlésén mutatják be, ahol a tagok kiválasztják az egyes kategóriák győzteseit.
Hetedik alkalommal ismerte el a Huawei P sorozatát az EISA. A díj kapcsán a zsűri kiemelte: „A P30 Pro készülék gyenge fényviszonyok között nyújtott fényképezési képességeinél jelenleg nincs jobb a piacon, portrémódjával, ultraszéles látószögű, valamint ötszörös optikai zoomra képes lencséjével tökéletes társ az elhivatott fényképészek számára is.”
A Huawei P30 Pro kamerarendszerét egy 40 MP-es SuperSpectrum-, egy 20 MP-es ultraszéles látószögű-, valamint egy 8 MP-es telefotó-kamera alkotja, ezen kívül ötszörös optikai, tízszeres hibrid, valamint ötvenszeres digitális zoomra képes, továbbá olyan innovatív funkciókkal is rendelkezik, mint a mesterséges intelligencia által vezérelt képstabilizáció.
Li Changzhu, a Huawei Fogyasztói Üzletág Handset Business részlegének alelnöke kiemelte: “Megtiszteltetés, hogy újból a Huawei készülékét ismerte el az EISA. Minden készülékünkkel arra törekszünk, hogy a technológiák határait feszegetve egyre újabb és fejlettebb kameraképességeket biztosíthassunk fogyasztóink számára.”
A Huawei az elismerést a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai seregszemléjének számító szakkiállítás, az IFA ideje alatt, az EISA díjkiosztó ünnepségének keretében veheti majd át szeptember 6-án Berlinben.





![[TESZT] R36S – a lenyűgöző retró kézikonzol, amely egy kis munkával elképesztően sokat képes adni](https://www.techaddikt.hu/kepek/r36s-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple MacBook Air 15 M5 – a nagy kijelzős munkagép, amely észrevétlenül válik nélkülözhetetlenné](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-macbook-air-15-m5-2026-teszt-techaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Image-Line FL Studio 2026 26.1.3 – ez az eddigi legjobb FL DAW Apple Silicon gépeken?](https://www.techaddikt.hu/kepek/image-line-fl-studio-2026-26-1-3-daw-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Spot+Scrub AI – kamerás foltfelismerés, LiDAR-navigáció és valódi nedves padlótisztítás egyetlen rendszerben](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-spot-scrub-ai-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Picun F8 Pro – meglepően jó zajszűrés és brutális üzemidő kedvező áron](https://www.techaddikt.hu/kepek/picun-f8-pro-teszt-review-techaddikt-4-180x135.jpg)


































