Budaörs, 2022. november 21. – „A jövőben lesznek emberek, akik a világűr különböző bolygóin fognak élni a csillagok között. Azokon a helyeken a földiektől teljesen különböző különleges, színpompás élőlények veszik majd őket körül” – így képzeli el a jövőt a 10 éves Kiss Zsófia, a Mapei Kft. rajzpályázatának győztese. Ebben szinte minden pályázó művészpalánta víziója egybevág: színpompásan és vidáman látják a jövőt.
Kihirdették a Mapei Kft. gyermekrajz pályázatának eredményét. A zsűri a 10 éves Kiss Zsófia rajzát választotta nyertesnek. Az Inspikid különdíját a 9 éves Kovács Bence kapta. A közönségszavazás nyertese a 6 éves Győri Natasa Boglárka pályázata lett.
A 6-12 éves korú gyerekek számára meghirdetett pályázatra 369 rajz érkezett. A pályázat arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, hogy milyennek képzelik el a világot pár év múlva, milyen lesz szerintük a jövő.
„A rajzok többsége színes és vidám. Mosolyognak az emberek, mosolyoknak a robotok, az állatok és a képzeletbeli lények és minden élénk színekben úszik. Jó rájuk nézni. Ugyanakkor egy-két rajz meglepően realistán festi le a közeljövőt” – mutat rá Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
A 8 éves Kovács Hanna szerint a jövőben minden drágább lesz és hiába lesznek robotok, hiába lesznek mások a ruhák vagy jobbak a telefonok és újabbak a kocsik: rosszabb lesz a világ, ezért cselekednünk kell! Megszívlelendő, bölcs gondolat egy gyermektől. Hiszen a világ akkor lesz jobb, ha jobbá tesszük, a jövő mindannyiunkon múlik.
Nézegessen színes és vidám gyerekrajzokat a jövőről. A pályázatra beérkezett pályaművek itt tekinthetők meg: Mapei rajzpályázat.




![[TESZT][PC] Hell is Us Deluxe – posztapokaliptikus traumák](https://www.techaddikt.hu/kepek/hell-is-us-deluxe-teszt-pc-3-180x135.jpg)
![[TESZT][PS5] Robocop: Rogue City – Unfinished Business – igazán erős, nosztalgikus hangulat](https://www.techaddikt.hu/kepek/robocop-rogue-city-unfinished-business-pc-teszt-techaddikt-6-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Robocop: Rogue City – Unfinished Business – tovább bővülnek a lehetőségek](https://www.techaddikt.hu/kepek/robocop-rogue-city-unfinished-business-pc-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT][iOS] Disney Solitaire – a klasszikus kártyajáték, varázslatos Disney hangulattal](https://www.techaddikt.hu/kepek/disney-solitaire-ios-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Monster Energy Supercross 25: The Official Video Game – új magasságokban a műfaj?](https://www.techaddikt.hu/kepek/Monster-Energy-Supercross-25–The-Official-Video-Game-PC-teszt-180x135.jpg)







































