A Rockstar bődületes nagy sikert aratott a Red Dead Redemption-nel, még 2010-ben. A PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra megjelent játék azóta is vár egy folytatásra és ezzel mi is így vagyunk. Igen ám, de most úgy tűnik, hogy hiába hallgatnak nagyban a rockstarosok, valami ott tényleg készül lakat alatt…

Most a Rockstar egyik ex-fejlesztője – aki névtelenül írt egy emailt a Frag Hero weboldalának – írta azt, hogy a Red Dead Redemption második része bizony készül, sőt, 2017 őszén meg is fog jelenni. A Take-Two, a kiadó a játékot az idei E3-on tervezi bejelenteni, a címe pedig az lenne, hogy Red Dead Redemption 2: Legends of the West – már több, mint négy éve fejlesztés alatt áll az email szerint a western-shooter. A RDR2-ben egynél több játszható karakterünk lenne, valahogy úgy, mint a Grand Theft Auto V-ben.
Sokan szeretnék PS4-en/X1-en viszont látni az első részt is (na nem úgy, hogy az Xboxon támogatásra került ideiglenesen az X360-as eredeti, hogy aztán azt visszavonják). Elvileg a Rockstar egy remasterelt verziót tervez az első részből is kurrens-gen konzolokra! Ezt a kiadást 2016 végére tuti ki fogják adni.
Érdemes a fenti információkat mindössze pletykaként kezelni, főleg úgy, hogy már elég sokszor hallottunk a Rockstar-ral kapcsolatban arról, hogy így és úgy, de készül a Red Dead Redemption 2.
Közreműködő forrás: PS4Pro.eu





![[TESZT][PC] Rennsport – jó dolog a fejlődés útját járni](https://www.techaddikt.hu/kepek/rennsport-pc-teszt-techaddikt-3-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Hell is Us Deluxe – posztapokaliptikus traumák](https://www.techaddikt.hu/kepek/hell-is-us-deluxe-teszt-pc-3-180x135.jpg)
![[TESZT][PS5] Robocop: Rogue City – Unfinished Business – igazán erős, nosztalgikus hangulat](https://www.techaddikt.hu/kepek/robocop-rogue-city-unfinished-business-pc-teszt-techaddikt-6-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Robocop: Rogue City – Unfinished Business – tovább bővülnek a lehetőségek](https://www.techaddikt.hu/kepek/robocop-rogue-city-unfinished-business-pc-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT][iOS] Disney Solitaire – a klasszikus kártyajáték, varázslatos Disney hangulattal](https://www.techaddikt.hu/kepek/disney-solitaire-ios-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)







































