Az idei első negyedév végére a Schneider Electric már közel 600 millió tonna CO2-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit, az elsődleges és másodlagos csomagolás 65 százalékánál pedig már nem alkalmaznak egyszer használatos műanyagot. A társaság energiamenedzsment képzésein már több mint 644 ezren vettek részt.
Sikeresen indította az évet fenntarthatósági törekvései megvalósítása szempontjából a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A társaság a célkitűzései megvalósítását mérő 10-es skálán az időszak végére 6,43-as értéket ért el a tavaly év végi 6,13 után. A vállalat terve, hogy 2024 végére 7,4-es értéken álljon a mutató. A Schneider Electric 2021-ben indította el a 2025-ig tartó Schneider Sustainability Impact (SSI) programot, melynek keretében 11 globális és több mint 200 helyi célkitűzést fogalmazott meg. A cég folyamatosan méri és publikálja az elért eredményeket.
Az idei év első három hónapjában előrelépés történt mind a csomagolás és az ellátási lánc fenntarthatóságát célzó programok, mind az energiához való hozzáférés és az energiagazdálkodással kapcsolatos képzés területén. Emellett tovább fejlődtek a régiós, illetve országszintű helyi kezdeményezések is, amelyekből több mint 200 egyre kiterjettebbek valamennyi zóna- és országszintű vezető kiterjesztette a 2021-ben indított, több mint 200, helyi hatású kezdeményezését. Ezeknek az alulról induló programoknak a célja, hogy erősítsék a vállalat fenntarthatósági törekvésekre gyakorolt hatását azáltal, hogy képzéssel, mentorálással, az energiakrízisekkel szembeni ellenállóképesség növelésével, környezetvédelmi intézkedésekkel támogatják a helyi közösségeket.
A Schneider Electric az idei első negyedév végére 576 millió tonna szén-dioxid-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit, a célkitűzés 2025 végéig a 800 millió tonnás szint elérése. A társaság az ezer legnagyobb beszállítója CO2-kibocsátásának visszafogását célzó Zero Carbon Project kezdeményezés keretében 28 százalékos csökkentést ért el, a cél pedig a jövő év végéig az 50 százalékos eredmény.
A tavaly év végi 29-ről az idei első negyedévben 30 százalékra nőtt a „zöld” alapanyagok aránya a vállalat termékeiben. A társaság a csomagolás területén is további fejlődést ért el, az elsődleges és másodlagos csomagolás 65 százalékánál már nem alkalmaznak egyszer használatos műanyagot, helyette újrahasznosított papírból készült kartont vetnek be. Ez a múlt év végi állapothoz képest 2 százalékpontos javulást jelent.
A Schneider Electric jövőformáló vállalatként kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy csökkentse az egyenlőtlenségeket az energiához történő hozzáférés területén. Ennek jegyében az idei első negyedév végére a társaság kezdeményezéseinek köszönhetően már 48,2 millió ember jutott tiszta és megbízható elektromos áramhoz világszerte. A cég energiamenedzsment képzésein valamivel több mint 644 ezren vettek részt, ők olyan tudásra tettek szert, amellyel támogathatják közösségüket a jövőbeli energiaszükségletük kiszolgálásában.
„A társadalmi és környezeti fejlődés előmozdítására való törekvés ösztönzőleg hat a Schneider Electricre, folyamatos mozgásban tart minket és arra késztet, hogy előre tekintsünk. Ezért van az, hogy állandóan emeljük a lécet még konkrétabb kezdeményezésekkel, hasznos innovációkkal és az egész ökoszisztémára kiterjedő együttműködésekkel – miközben továbbra is kiemelten figyelünk az ESG cselekvési tervünk teljesítésére” – mondta el Xavier Denoly, a Schneider Electric „Sustainability Development” területért felelős alelnöke.





![[TESZT] R36S – a lenyűgöző retró kézikonzol, amely egy kis munkával elképesztően sokat képes adni](https://www.techaddikt.hu/kepek/r36s-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple MacBook Air 15 M5 – a nagy kijelzős munkagép, amely észrevétlenül válik nélkülözhetetlenné](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-macbook-air-15-m5-2026-teszt-techaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Image-Line FL Studio 2026 26.1.3 – ez az eddigi legjobb FL DAW Apple Silicon gépeken?](https://www.techaddikt.hu/kepek/image-line-fl-studio-2026-26-1-3-daw-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Spot+Scrub AI – kamerás foltfelismerés, LiDAR-navigáció és valódi nedves padlótisztítás egyetlen rendszerben](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-spot-scrub-ai-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Picun F8 Pro – meglepően jó zajszűrés és brutális üzemidő kedvező áron](https://www.techaddikt.hu/kepek/picun-f8-pro-teszt-review-techaddikt-4-180x135.jpg)



































