A Huawei tízmillió Mate 20 és Mate 20 Pro készüléket értékesített világszerte a két termék piaci bevezetését követő első közel öt hónapban — adta hírül a vállalat Fogyasztói Üzletága.
A gyártó legújabb zászlóshajó-készülékei jól teljesítettek a globális okostelefon-piacon; elődeikhez képest feleannyi idő alatt érték el az eladási rekordot. A Huawei tavalyi okostelefon-szériái iránt az érdeklődés Magyarországon is kiemelkedő: a gyártó 2018-ban a piac méretéhez képest hazánkban értékesítette a legtöbb csúcskészüléket a közép-kelet-észak-európai régió országai közül.
Négy és fél hónap alatt tízmilliós eladási számot produkált a Huawei Mate 20 és Mate 20 Pro, felülmúlva ezzel a korábbi sikerszériák teljesítményeit. A Huawei tavaly októberben bemutatott zászlóshajó-készülékei jelentősen megelőzték elődjeiket: míg a Mate 10 sorozat tagjai esetében 10 hónapra volt szükség a tízmilliós eladott okostelefonhoz, addig a Mate 20 esetében ez a szám feleannyi idő alatt megvalósult. A tavaly októberi zászlóshajó-széria a kínai és nyugat-európai piacokon, valamint Magyarországon is tarolt: a piac méretét is figyelembe véve a régió országai közül hazánkban vásároltak a legtöbben Huawei-csúcskészüléket 2018-ban.
Richard Yu, a Huawei Technologies vezérigazgatója szerint minden eddiginél nagyobb teljesítmény a vállalat részéről a Mate 20 széria globális sikere. A mérföldkőnek számító eredménnyel kapcsolatban így fogalmazott: „Köszönjük a vásárlóink támogatását, dicséreteit, elismeréseit világszerte. 2019-ben még több áttörésre készülünk, és alig várom, hogy megoszthassam a technikai fejlődés örömét.”
A Mate 20 széria nemcsak a fogyasztók körében népszerű, bemutatását követően sorra kapta a felhasználói és szakmai elismeréseket. A mobil világ egyik legjelentősebb eseményén, az idei MWC kiállításon a Mate 20 Pro elnyerte a GSMA (Global System for Mobile Communications Association) legjobb okostelefonnak járó díját.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)




































