Az ADATA örömmel jelentette be az ADATA 20. évfordulója – Innovating with Us online kampányának kezdetét. Az eseményt az ADATA a vállalat alapításának 20. évfordulója alkalmából hirdette meg, hogy a felhasználókkal együtt ünnepelhessenek. Az online esemény 2021. július 30-ig tart, a nyeremények összértéke pedig eléri az $50 000 dollárt.
„Az elmúlt húsz esztendőben az alkalmazottaink, a partnereink és a felhasználóink támogatásának köszönhetően az ADATA a világ egyik vezető DRAM és SSD meghajtó gyártójává nőtte ki magát. Hálánk jeléül ezzel a mókás, online eseménnyel szeretnénk viszonozni mindezt azoknak, akik segítettek minket ezen az úton.” – nyilatkozta Simon Chen, az ADATA Technology társalapítója és elnök-vezérigazgatója. „Kíváncsian várjuk, hogy a következő két évtized mit tartogat számunkra, ahogy folytatjuk az innovatív, új technológiák kifejlesztését, ezzel segítve az emberek mindennapi életét.”
Az ADATA mindenkit szeretettel vár online eseményére, ahol a résztvevők még többet tudhatnak meg az ADATA elmúlt két évtizedben bemutatott innovációiról és technológiai áttöréseiről. A látogatók ezek után ellenőrizhetik tudásukat a kvízjátékban, valamint megmérettethetik magukat egy mókás játékban is, ahol olyan értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, mint az XPG Golden Summoner, iPhone 12, Dyson hajszárítók és légtisztítók, valamint megannyi ADATA és XPG termék. A vállalat minden hónapban több szerencsés játékost sorsol ki.
Az ADATA 20. évfordulója – Innovating with Us online esemény csak egyike azon aktivitásoknak, amelyet az ADATA 2021-re tervezett a vállalat születésnapja megünneplése alkalmából. Látogass el az ADATA oldalára és maradj naprakész a gyártó 20. évfordulós eseményeivel kapcsolatban.





![[TESZT][MAC] Image-Line FL Studio 2026 26.1.3 – ez az eddigi legjobb FL DAW Apple Silicon gépeken?](https://www.techaddikt.hu/kepek/image-line-fl-studio-2026-26-1-3-daw-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Spot+Scrub AI – kamerás foltfelismerés, LiDAR-navigáció és valódi nedves padlótisztítás egyetlen rendszerben](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-spot-scrub-ai-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Picun F8 Pro – meglepően jó zajszűrés és brutális üzemidő kedvező áron](https://www.techaddikt.hu/kepek/picun-f8-pro-teszt-review-techaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Forza Horizon 6 Premium Edition – az eddigi leglátványosabb autós játszótér, amely új szintre emeli az open-world versenyzést](https://www.techaddikt.hu/kepek/forza-horizon-6-premium-teszt-pc-8-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Pragmata – a Capcom legrejtélyesebb sci-fi játéka végre megérkezett](https://www.techaddikt.hu/kepek/pragmata-pc-teszt-2026-techaddikt-1-180x135.jpg)




































