A Fujitsu Laboratories of Europe a nemrég elindított AI4People kezdeményezés egyik alapító tagja. Ez Európában az első olyan globális fórum, amely a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) társadalmi hatásaival foglalkozik
Az AI4People kapcsolatot kívánt teremteni az új AI-alkalmazások fejlesztését befolyásoló fontosabb szereplők, például az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a civil szervezetek, az iparág és a média között. Ez összhangban áll a Fujitsu Laboratories társadalmilag felelős AI-fejlesztésre való törekvésével, és előkészíti a jövő mesterségesintelligencia kezdeményezéseit támogató európai etikai keretrendszer kidolgozását. Az AI4People fórum első eredményeit novemberben mutatják be, a Brüsszelben megrendezendő AI-csúcstalálkozón.
A Fujitsu csoport globális AI-kutatási kiválóságközpontjainak egyike, a Fujitsu Laboratories of Europe vezérigazgatója, Dr. Adel Rouz elmondta: „K+F tevékenységünk során tudatosan törekszünk a társadalom jobbítására, arra, hogy élvonalbeli technológiánkkal fejlődést érjünk el és társadalmi kihívásokat oldjunk meg. Szerteágazó európai K+F projektjeink során feltérképezzük, hogyan lehetne a mélytanulást a már elérhető és fejlesztés alatt álló AI-technológiákkal ötvözni. Ehhez alapvető fontosságú, hogy megteremtsük a jó AI-társadalom etikai keretrendszerét, és felismerjük, hogy a mesterséges intelligencia olyan erő, amely át fogja alakítani életünket, interakcióinkat és környezetünket. Az AI4People fontos eszköz ahhoz, hogy ezt a folyamatot megismerjük és a közjót szem előtt tartva befolyásoljuk. Örülünk, hogy fejlődése ilyen korai szakaszában tudtunk csatlakozni a kezdeményezéshez, és részt vehetünk a jövő AI-vonatkozású etikai ajánlásainak és szabályainak megalkotásában.”
„Örömmel üdvözöljük tagjaink között a Fujitsu Laboratories of Europe szervezetét, az AI-fejlesztés szegmensének fontos európai szereplőjét. A mesterséges intelligencia a mindennapi élet valamennyi területét átalakítja, és a társadalomra nézve is komoly hatással jár. Ez a technológia merőben eltér minden korábbitól, ezért a jövő előkészítéséhez célzott társadalmi-politikai tervezésre van szükség. Az AI4People fő küldetése a jövő digitális világának felelős és tudatos formálása. A Fujitsuhoz hasonló partnerekkel közösen szeretnénk megvalósítani céljainkat, és elősegíteni a jó AI-társadalom megteremtését először Európában, és végül az egész világon” – nyilatkozta Michelangelo Baracchi Bonvicini, az AI4People elnöke.





![[TESZT][MAC] Image-Line FL Studio 2026 26.1.3 – ez az eddigi legjobb FL DAW Apple Silicon gépeken?](https://www.techaddikt.hu/kepek/image-line-fl-studio-2026-26-1-3-daw-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Spot+Scrub AI – kamerás foltfelismerés, LiDAR-navigáció és valódi nedves padlótisztítás egyetlen rendszerben](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-spot-scrub-ai-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Picun F8 Pro – meglepően jó zajszűrés és brutális üzemidő kedvező áron](https://www.techaddikt.hu/kepek/picun-f8-pro-teszt-review-techaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Forza Horizon 6 Premium Edition – az eddigi leglátványosabb autós játszótér, amely új szintre emeli az open-world versenyzést](https://www.techaddikt.hu/kepek/forza-horizon-6-premium-teszt-pc-8-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Pragmata – a Capcom legrejtélyesebb sci-fi játéka végre megérkezett](https://www.techaddikt.hu/kepek/pragmata-pc-teszt-2026-techaddikt-1-180x135.jpg)




































