TechAddikt Hírek Fujitsu: 2021-ben látni fogjuk, kik lettek a világjárvány okozta felgyorsult digitális átalakulás...

Fujitsu: 2021-ben látni fogjuk, kik lettek a világjárvány okozta felgyorsult digitális átalakulás nyertesei és vesztesei

Ha azt mondjuk, hogy 2020-ban sok minden megváltozott, nagyon enyhén fogalmazunk. Azt azonban bizton állíthatjuk, hogy az idei események további gyökeres változásokat vetítenek előre a 2021-es évre. A Fujitsu magyarországi blogjának bejegyzése kövtekezik.

Vegyük először is végig a fő pontokat azzal kapcsolatban, mi is változott 2020-ban.

Széles körben elterjedt az online vásárlás és banki ügyintézés –Azoknak a digitális úttörőknek, akik már az 1990-es évek végén elkezdték a digitális vásárlást, természetesen ez nem újdonság, de sokakat a világjárvány kényszerített rá szokásaik megváltoztatására – arra, hogy banki ügyeiket és az élelmiszervásárlást is az interneten intézzék. A karanténintézkedéseket foganatosító országokban a korábban fizikai üzletekben vásárlók 70%-a átköltözött az online térbe – és sokan meg fogják tartani ezt a szokásukat. Ez komoly fejlődésre kényszerítette a kiskereskedőket is 2020-ban – hiszen a tömeges átállás a legjobb ösztönző. Soha nem jelentett még ekkora fenyegetést vagy ösztönző erőt a versenytársak egyetlen kattintásnyi közelsége.

Végre elkezdődött a közigazgatási szolgáltatások és az oktatás átalakulása – A világjárvány sok országban elindította az kormányzati működés digitalizálását. Amikor az emberek nem tudják személyesen felkeresni a helyi önkormányzat irodáját, hogy megrendeljenek vagy igénybe vegyenek valamilyen szolgáltatást, a digitális ügyintézésnek nincs alternatívája. Még hosszú út áll előttünk, de legalább már elindult a folyamat. Hasonlóképpen, számos oktatási intézmény is kénytelen volt megtenni az első lépéseket a digitalizálódás felé. Ez sok esetben elakadt a videókonferencia-szolgáltatások és a táblagépek használatánál – és még hosszú az út addig, amíg az online oktatásban is sikerül rendezni a szerzői jogok régóta hevesen vitatott kérdését.

Éttermek – A koronavírus által leginkább sújtott ágazatok egyikeként a vendéglátásnak többször is meg kellett újulnia. A kézről-kézre adott nyomtatott étlapok helyett például az éttermek bevezették a mobiltelefon-alapú rendelést a digitális rendelés és kiszállítás támogatására.

2020-as év nyertesei azok a vállalatok, amelyek képesek voltak megerősíteni és hasznosítani IT-infrastruktúrájukat. Szédületes fejlődésnek lehettünk tanúi pl. a szállításaikat optimalizáló logisztikai cégek vagy a videós konzultációt kínáló háziorvosok esetében. Sok területen a világjárvány váltotta ki azt a sokkot, amire szükség volt a megújuláshoz.

Ám a nyertesek mellett ott vannak a vesztesek is – és ezt 2021-ben már még tisztábban fogjuk látni:

A társadalom digitális eszközökkel nem rendelkező tagjai hátrányos helyzetbe kerülnek. A társadalom legsérülékenyebb csoportjai közül például az idősek és a szegények lesznek a vesztesek, ha digitális lesz a szolgáltatásnyújtás elsődleges csatornája. Akinek nincs saját számítógépe vagy okostelefonja, vagy nem tud ilyet használni, egyre jobban le fog maradni a többiektől 2021-ben. Ezáltal megosztottabbá válik a társadalom, és a vesztesek az analóg világban ragadnak.

A digitalizáció egyre nagyobb valószínűséggel elveszi az ismétlődő feladatokat végző szellemi dolgozók munkáját. Most először fordul elő, hogy az ipari forradalom elsősorban a szellemi munkát végzőket veszélyezteti. Ily módon létre fog jönni egy olyan réteg, amely nehezen lesz képes visszatérni a munkaerőpiacra. A biztosítási kárfelmérés, a call centeres és szolgáltatóközponti működés terén erősödik a mesterséges intelligenciával és gépi tanulással támogatott automatizáció. Az automatikus megoldások pedig átveszik az ilyen szerepköröket betöltő emberek helyét. A kilátásaik elég borúsak: sok szellemi dolgozó nehezen fogadja el, hogy új szakmát kell tanulnia. Egyszerűen nem lehet néhány hónapon belül átképezni és a digitális gazdaság területén új munkakörben alkalmazni ezeket az embereket. Egy jól fizetett állás betöltéséhez több évnyi tapasztalatra van szükség. Ez a csoport a digitalizáció kárvallottja lesz.

A tömeges iroda munkavégzésre nem lesz visszatérés. Ha valaki régebben irodában dolgozott, és az utóbbi kilenc hónapban otthoni munkavégzésre állt át, el kell fogadnia, hogy ez nem átmeneti állapot. Egyre több vállalat – köztük a Fujitsu is – felülvizsgálja a működéséhez szükséges irodatér nagyságát. Ez azt jelenti, hogy a tudásmunkásoknak keresniük kell az otthonukban egy olyan csendes helyet, ahol zavartalanul dolgozhatnak, és rendelkezésükre áll a videokonferenciákhoz és más online együttműködési eszközök használatához szükséges sávszélesség. Most, hogy már nem elérhető az irodai íróasztal, hosszú távon fel kell készülni a home office-ra. Az ágy szélén, a kanapén vagy a konyhaasztalnál dolgozni nem fenntartható.

Az internet sebességre egyre nagyobb szerepet tölt majd be az ingatlanárakban, különösen vidéken. Korábban a tömegközlekedés elérhetősége határozta meg a külvárosi ingatlanárakat. A belvárosi övezetekből való kiköltözés erősödésével a sávszélesség egyre növekvő szerepre tesz szert. Azokon a vidéki településeken, ahol befektetnek a sávszélesség bővítésébe, emelkedni fog az ingatlanok értéke.

A városközpontokban újabb forradalomra kerül sor. Az irodatér foglaltságának több mint 20%-os visszaesése csupán kezdet. 2020-ban tömegesen vándoroltak az emberek vidékre, miután nem tudták kihasználni a nagyvárosi élettel járó előnyöket. Miért is élne az ember egy szűkös toronyházi lakásban, ha nem kell bejárnia az irodába? Így sok városközpont ki fog ürülni – legalábbis addig, amíg lakásokká nem alakítják a felesleges irodatereket.

Gyorsulni fog az átállás a tőkeköltség-alapú működésről a működési költség alapúra. A vállalatoknak nem érdemes drága központi irodateret vásárolni, illetve több évre bérbe venni, amikor egyszerűen és igény szerint bérelhetnek irodát vagy íróaszalt a változó szükségletekhez igazodva. Ugyanez vonatkozik a technológiára. A technológiahasználati szokások is változnak: a 3-5 éves életciklust lefedő vásárlás helyett a vállalatok fogyasztásalapú „pay-as-you-go” modellekre váltanak. Így sokkal jobban tudják kezelni az erőforrásigény jelentős megugrásait és visszaeséseit. Ez a jelenség különösen szembetűnő a helyi telepítésű adatközpontoknál, ahol felgyorsult a felhőmegoldások bevezetése.

Az adatvédelmi aggályok és a föderalizmus lassíthatja a fejlődést. Ez elsősorban Németországban jelent erősödő veszélyt, ahol sokkal jobban odafigyelnek a személyes adatok védelmére, mint más országokban. Reális a veszély, hogy ez lassítani fogja a digitális fejlődést. Az adatvédelmi jogszabályokat még egységesíteni kell Európa országaiban. Csak ezután jelenthet az európai GAIA-X digitális szolgáltatás valódi alternatívát a nagy amerikai „hyperscaler” felhőszolgáltatókkal szemben.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a 2020-as év nyerteseinek története előrevetíti, hogy fog kinézni a siker 2021-ben. Az adatokkal és technológiával foglalkozó cégek összességében véve óriási versenyelőnyre tettek szert. Ahogy a technológia üzletileg kritikus tényezővé válik, egyre nagyobb terhet jelent majd az infrastruktúra, a szolgáltatások és az alkalmazások széttagoltsága. A 2021-es év nyertesei azok a cégek lesznek, amelyek csapataiknál és tudásbázisaiknál egységesen megoldás- és funkcióközpontú szemléletet alkalmaznak. Azok a vállalatok, amelyek a Fujitsuval és hozzá hasonló partnerek segítségével egységes és értelmezhető képpé illesztik össze a különböző elemeket. 2021 az adatokban rejlő érték felismerésének és a technológiai eszközök mobilizálásának éve lesz.

Glenn 1979-ben, gyakornokként csatlakozott az ICL-hez és pályafutása során sokféle pozíciót betöltött a ma már Fujitsu néven működő vállalatnál. Eközben számos IT-területen nagy szakértelemre tett szert, ideértve a gyártást és terméktesztelést, a hardvereket, a szoftver- és firmware-tervezést, az infrastruktúrabevezetést, a projektirányítást, valamint az üzleti és ITK-architektúrát.

Jelenlegi szerepkörében Glenn azért felel, hogy a Fujitsun belül hasznosított technológiák a képességek és a funkció optimális egyensúlyát képviseljék, és a vállalat olyan koherens, iparágvezető megoldásokat kínáljon, amelyek támogató jövőképet nyújtanak az ügyfelek vállalatai számára, és mindenkor segítenek nekik a maximumot kihozni a lehetőségekből – a műszaki megvalósítás, a költségek, az ütemezés, a kockázat és a rugalmasság terén.FacebookTumblrTweetPinterestTetszik