Folytatjuk a különböző iparágakról és informatikai trendekről szóló, 2019-re vonatkozó előrejelzéseinket. Ezúttal Pascal Huijbers, a Fujitsu EMEIA-régió pénzügyi szolgáltatási piacért felelős technológiai vezérigazgató-helyettese osztotta meg velünk gondolatait.

Lendületet kap a nyilvános felhő terjedése a pénzügyi szolgáltatások piacán
Tekintve, hogy az IT-felsővezetők közel 30%-a szeretné csökkenteni a „nehéz” IT-infrastruktúrák és az adatközpontok terén végrehajtott beruházásait, minden jel szerint a felhő válik a hardver- és szoftvereszközök lecserélésének preferált modelljévé. Ráadásul a pénzintézetek az elmúlt néhány évben orvosolták a felhőre vonatkozó belső megfelelési és felelősségi hiányosságaikat, így 2019-ben valóban lendületet kaphat a nyilvános felhő terjedése. A közepes méretű bankok egyre inkább a kevesebb házon belüli szakértelmet igénylő, osztott közösségi felhőket részesítik majd előnyben. A felhőszolgáltatók (főként az AWS, a Microsoft és az Oracle) valószínűleg a PaaS-képességek új szintjét vezetik majd be az IaaS-platformok mellett, hogy a bankok megtehessék az első lépéseket a felhőnatív alkalmazások építésének útján.
Új módszerek, új folyamatok
A bankok meg fogják vizsgálni a lehetőségét, hogy moduláris banki API-kra épülő, új módszerekre álljanak át a felhőnatív banki működés terén, aminek köszönhetően lecserélhetik a drága régi környezetüket. Ennek érdekében egyre gyakrabban alkalmaznak majd agilis szoftverfejlesztési technikákat, amelyek biztosítják számukra a többfelhős szoftverbevezetéshez szükséges folyamatos, zavartalan integrációt és szolgáltatási csatornákat.
Érezhetővé válik a szakemberhiány
Az alapvető technológiai készségek iránti igény erősödésével a pénzintézetek egyre nehezebben tudják majd magukhoz vonzani és megtartani az MI, a felhő és a blokklánc terén is jártas, tehetséges informatikusokat. Ezért valószínűleg újragondolják majd toborzási és oktatási stratégiáikat, de addig is a technológiabevezetés és az innováció lassulása várható.
Áttörés a blokklánc használatában
A kriptovaluták és/vagy az elosztott főkönyvi rendszerek fejlődésének érettebb szakaszba lépésével tanúi leszünk, hogyan válnak valósággá a blokkláncban rejlő, oly sokat emlegetett lehetőségek. 2019-ben számos kísérleti és koncepcióellenőrzési projektre számítunk, kezdetben a bankközi folyamatok, az M2M-fizetések és az új digitálispénztárca-koncepciók terén.
Elindul a biztosítási szektor átalakulása
Érdekes IoT-rendszerbevezetésekre számítunk a biztosítási szektorban, amelynek szereplői közül egyre többen megvizsgálják majd, hogyan használhatnák a technológiát a kockázat csökkentésére, a nyereségesség növelésére és a költségek és kártérítések bevételhez viszonyított arányának (COR) javítására. Ezzel párhuzamosan a bankok 2019-ben is tovább fognak küzdeni az IoT eredményes alkalmazásának problémáival.
Terjed a nyílt bankolás
Az ügyfelek zökkenőmentes kiszolgálás iránti igényeire reagálva terjedni fog a nyílt bankolás, az „open banking”. De miközben ez néhány pénzintézet előtt új lehetőségeket nyit meg, mások számára kihívást jelent. A hagyományos pénzintézetek kezdetben nehezen tudják majd megkülönböztetni magukat a versenytársaktól a több iparágat átfogó ökoszisztémákban. A nyitottság a biztosítási szektort is eléri – ahol a biztosítási brókerek egy része elmozdul majd a nyílt biztosítás koncepciója felé, más ökoszisztémákkal is megosztva a biztosítási termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban felhalmozott szakértelmét.





![[TESZT] R36S – a lenyűgöző retró kézikonzol, amely egy kis munkával elképesztően sokat képes adni](https://www.techaddikt.hu/kepek/r36s-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple MacBook Air 15 M5 – a nagy kijelzős munkagép, amely észrevétlenül válik nélkülözhetetlenné](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-macbook-air-15-m5-2026-teszt-techaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Image-Line FL Studio 2026 26.1.3 – ez az eddigi legjobb FL DAW Apple Silicon gépeken?](https://www.techaddikt.hu/kepek/image-line-fl-studio-2026-26-1-3-daw-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Spot+Scrub AI – kamerás foltfelismerés, LiDAR-navigáció és valódi nedves padlótisztítás egyetlen rendszerben](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-spot-scrub-ai-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Picun F8 Pro – meglepően jó zajszűrés és brutális üzemidő kedvező áron](https://www.techaddikt.hu/kepek/picun-f8-pro-teszt-review-techaddikt-4-180x135.jpg)

































