Az ujjlenyomat-olvasó a legnépszerűbb és legbiztonságosabbnak tartott képernyőfeloldási-mód a magyar okostelefon-tulajdonosok körében – ez derült ki a Huawei több mint 7 ezer fő részvételével végzett online felméréséből.
A kutatás szerint a mobilokban mindössze néhány éve elérhető ujjlenyomat-olvasó lassan teljesen kiszorítja a korábban népszerű jelszavas és a feloldómintás védelmet. A magyarok többsége nyitott az olyan új technológiák iránt is, mint az arcfelismerés, kétharmaduk számára azonban egyelőre a biztonság a legfontosabb szempont, ha képernyőfeloldásról van szó.
A Huawei felmérésében arra kereste a választ, hogy melyek a legnépszerűbb képernyő-feloldási módok a magyar okostelefon-felhasználók körében, és melyik technológiát tartják a legbiztonságosabbnak, valamint bíznak-e a legújabb technológiákban a mobiltulajdonosok. Az online felmérés 2018. július 26. és augusztus 2. között zajlott 7068 felhasználó bevonásával.
Kiment a divatból a jelszavas védelem
A kutatás során a feloldómintát, a jelszavas feloldást, az ujjlenyomat-olvasót és arcfelismerő technológiát is értékelték a válaszadók, akik közül a legtöbben – a kitöltők mintegy 60%-a – elsődlegesen ujjlenyomat-olvasó feloldási módot használ. Az okostelefonokban a 2010-es évek elején felbukkant[1] technológia mára beelőzte a sokáig egyeduralkodó jelszavas védelmet, amely ugyan még mindig a második legnépszerűbb eljárás, de már csak a felhasználók 41%-a használja.
A sokáig népszerű feloldóminta felett viszont lassan eljár az idő, már a felhasználók harmada sem alkalmazza. A 2016-ban megjelent arcfelismerő technológiát bár egyelőre kevesen használják (11,6%), de a felhasználók ezt tartják a legmodernebb feloldási módnak, és többségük szívesen ki is próbálná a jövőben. Ugyanakkor kizárólag ezért a technológiáért a válaszadók 60%-a nem vásárolna készüléket. Érdekesség, hogy a kitöltők 16%-a egyáltalán nem alkalmaz semmilyen képernyőfeloldási-módot, míg a válaszadók negyede (24%) már összes létező megoldást kipróbálta.
A biztonság az elsődleges szempont
Kiemelten fontos a magyar okostelefon-használók számára az adott technológia megbízhatósága: a csúcskategóriás megoldásként számon tartott arcfelismerés egyelőre biztonsági szempontból kevésbé elfogadott a userek körében, igaz, egyelőre keveseknek van tapasztalata ezzel a technológiával. A legbiztonságosabb feloldási lehetőségnek a válaszadók mintegy kétharmada (68%) az ujjlenyomat-olvasót tartja, ezt követi az arcfelismerés (16,9%), valamint a jelszavas védelem (11,1%).
„Kíváncsiak voltunk felhasználóink képernyőfeloldási-módokról alkotott véleményére, hiszen fontos számunkra, hogy tudjuk, melyek azok a technológiák, amelyeket preferálnak a vásárlóink – mondta Nagy Ivett. A Huawei Technologies Hungary marketingvezetője a kutatás eredményével kapcsolatban úgy fogalmazott: „örömmel tapasztaltuk, hogy a felhasználók nyitottak a legújabb technológiák iránt, amelyek már nemcsak a közép-és felsőkategóriás termékek sajátjai, hanem akár belépő szintű készülékekben is elérhetőek. Új Y készülékcsaládunk tagjai beépített arcfelismerővel és/vagy ujjlenyomat-olvasóval szolgálják tulajdonosaikat.”
A Huawei felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók több mint harmada (36%) a beépített ujjlenyomat-olvasó funkciót már a legolcsóbb készülékektől is elvárja, az arcfelismerést ugyanakkor a felhasználók háromnegyede (74%) csak a legdrágább, prémiumkészülékek sajátjának gondolja.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)




































