TechAddikt Hardver Netgear Már elérhető a díjnyertes NETGEAR Smart Parental Controls szolgáltatás

Már elérhető a díjnyertes NETGEAR Smart Parental Controls szolgáltatás

A NETGEAR bejelentette, hogy a CES 2021 kiállításon innovációs kitüntetésben részesült NETGEAR Smart Parental Controls szolgáltatása már elérhető egyes Nighthawk WiFi routereken és Orbi Mesh WiFi rendszereken. A következő hónapok során pedig több WiFi 6 routeren és mesh rendszeren is elérhetővé fog válni a szolgáltatás.

Abból kifolyólag, hogy a legtöbb ember továbbra is otthonról dolgozik, tanul és internetezik, a gyerekek minden eddiginél több időt töltenek saját okos eszközeik használatával, ebbe beleértve a közösségi oldalak böngészését, a videojátékokat és az internetes tartalomfogyasztást is. A Smart Parental Controls egyszerű módot kínál a szülők számára a gyermekeik online idejének felügyeletére, beleértve a játékkonzolokat és az okos televíziókat is. 

A NETGEAR Smart Parental Controls segítségével könnyedén szabályozható, ellenőrizhető és felügyelhető a fiatal gyerekek számára megjelenített internetes tartalom. A kategóriájában legjobb technológia segítségével a NETGEAR-nek sikerült egy hatékony kezelőrendszert létrehoznia, amely segítségével a szülők nemcsak a gyermekeik összes eszközét lesznek képesek ellenőrizni, hanem tartalom- és képernyőidő korlátozásokat is beállíthatnak. Manapság az okos készülékek használatának függősége egyre nagyobb problémát jelent, azonban a Smart Parental Controls lehetővé teszi a szülőknek, hogy egészséges online tartalomfogyasztási szokásokat alakítsanak ki a gyermekeik számára. 

„A fókuszálás képessége az egyik legmeghatározóbb képesség, amelyet egy szülő megtaníthat a gyerekének” – nyilatkozta Nir Eyal, az elismert „Hooked” és „Indistractable” könyvek szerzője. „A NETGEAR Smart Parental Controls részletes információkat nyújt az internethasználatról, amelyek lehetőséget teremtenek a szülők számára, hogy megbeszélhessék gyermekeikkel az internet és a médiahasználat korlátait.”

A szolgáltatás eszközöket kínál az online hozzáférés automatikus megtagadásának ütemezéséhez, az időkorlátok beállításához specifikus alkalmazások, vagy olyan alkalmazáskategóriák esetén, mint az online játékok, a közösségi média, vagy éppen a kereskedelem. Az alkalmazás egyaránt működik WiFi és mobilinternet kapcsolat esetén is, így a szabályok akkor is érvényesek maradnak, ha a gyermekek nem az otthoni WiFi hálózatot használják. A My Time alkalmazással együtt a gyerekek is figyelemmel kísérhetik az internetezéssel töltött idejüket, valamint áttekinthetik a szüleik által kialakított internetes szabályokat is.

„Az online távoktatás és az otthoni munkavégzés az elmúlt év során egyértelműen megmutatta, hogy mennyire elengedhetetlen a megfelelő hálózati kapcsolat és a menedzsment a háztartások számára. A NETGEAR, az innovatív teljesítményű hálózati termékek vezető gyártójaként büszkén kínál több hozzáadott értéket nyújtó szolgáltatásokat a szülőknek, hogy ezzel is segítsék a család internetezéssel töltött idejének egyszerűbb kezelését” – nyilatkozta David Henry, a NETGEAR otthoni csatlakoztatott termékkel foglalkozó osztályának alelnöke. „A NETGEAR Smart Parental Controls lehetővé teszi a szülők számára az online tevékenységek figyelemmel kísérését és kezelését, hogy megtudják, gyermekeik mennyi időt töltenek online és milyen webhelyeket vagy alkalmazásokat látogatnak meg.”

Az Smart Parental Controls egy egyszerű és hasznos megoldás a modern családok számára a csatlakozási idő meghatározásához, továbbá rengeteg egyéb kulcsfontosságú lehetőséggel is rendelkezik.

A Smart Parental Controls jellemzői:

  • Profilok –– Hozz létre egyedi profilokat gyermekeid számára és társítsd az összes csatlakoztatott eszközüket a létrehozott profilhoz, hogy egyszerűen kezelhesd az internetezéssel töltött idejüket.
  • Szünet –– Szünetelési idő beállítása. Egyetlen érintéssel szüneteltetheted a teljes internethozzáférést akár egy, vagy a gyermekeid összes eszközén.
  • Előzmények – Ellenőrizd, hogy gyerekeid milyen weboldalakat látogattak meg.
  • Használati szokások – Áttekintheted, hogy a gyerekeid milyen internetezési szokásokat alakítanak ki a különböző eszközeiken.
  • Szűrő –– Egyszerűen beállíthatod a koruknak leginkább megfelelő tartalomszűrőket. Használhatod előre beállított, ajánlott szűrőnket, vagy igényeid szerint akár testre is szabhatod azokat.
  • Időkorlátok –– Segítségével beállíthatod a képernyőidő korlátait. Lehetőséget nyújt az internetezéssel töltött idő korlátozására specifikus alkalmazások, vagy akár alkalmazáskategóriák esetén is, beleértve az online játékokat, a közösségi-, valamint a videós alkalmazásokat is.
  • Alvásidő –– Állítsd be a készülékek alvásidejét, hogy segíthess gyermekednek az egészséges alvási szokások kialakításában.
  • Jutalmak –– Motiváld és inspirál gyermekedet azzal, hogy ha jól viselkedik, akkor több időt tölthet kedvenc játékaival, vagy akár későbbi alvásidőt is meghatározhatsz nekik egy pizsamaparti esetén.
  • Kikapcsolási idő –– Korlátozd az internetelérést a családi ebédek, vacsorák és összejövetelek idején. Nincs szükség arra, hogy elvedd a készülékeket gyermekeidtől.
  • My Time App – A My Time segítségével a gyerekek láthatják a hátralévő képernyőidejüket és követni tudják az időkorlátokat. Az alkalmazás azt is biztosítja, hogy az internetes szabályok akkor is érvényesek legyenek, ha az otthoni WiFi helyett a készülék LTE mobilhálózatra csatlakozik.

Jelenleg támogatott modellek:

  • Orbi Tri-Band AC (modell: RBK53, RBK53S, RBK50)
  • Nighthawk Tri-Band AX8 (modell: RAX70, RAX78)
  • Nighthawk AX6 (modell: RAX50S, RAX50, RAX45)
  • Nighthawk AX5 (modell: RAX43, RAX42)
  • NETGEAR AX1800 (modell: R6700AX, RAX10)

További információért, kérjük látogass el a NETGEAR.com oldalra.