TechAddikt Hardver Intel Maradandó zenei élmény az Intel és Lady Gaga tolmácsolásában az 58. Grammy...

Maradandó zenei élmény az Intel és Lady Gaga tolmácsolásában az 58. Grammy díjátadón

Hétfőn este tartották az 58. Grammy gálát, melyen az Intel és a hatszoros Grammy díjas és Oscar-jelölt Lady Gaga közös együttműködéséből az énekesnő egy nem mindennapi előadást vitt a színpadra, amely egyúttal egy zenészlegenda előtti tiszteletadás is volt.

lady-gaga-58-grammy-intel-techaddikt

A zenei életben különlegeset képviselő énekesnő előadásában az Intel innovatív technológiáját használta. Az előadás bemutatta, hogy a technológia hogyan képes még többet adni, felvértezve egy előadóművészt azzal, hogy olyan színpadi élményt nyújtson, ami egyedülálló és élő jellegéből fakadóan megismételhetetlen.

„Szeretek olyan projekteket létrehozni, melyben a technológiát és a művészeteket vegyítjük erőteljes élményekkel” – mondta Lady Gaga. „Az Intellel való együttműködés egészen más volt, mint bármi más, amit eddig csináltam. Rengeteg különleges technológiát bocsátottak a rendelkezésemre, amikkel bátran kísérletezhettem.”

Az Intel technológiájának segítségével Lady Gaga víziója életre kelt, melyben az énekesnő egy zenész legenda élete és művészete előtt kívánt tisztelegni. A show alatt a lebilincselő vizuális és interaktív tartalom folyamatosan élőben “reagált” Lady Gaga összes mozdulatára és utasítására. Ez ilyen hatalmas rizikót vállalva az élő előadás alatt annak érdekében, hogy a művész egy újfajta dimenzióban fejezhesse ki önmagát.

Lady Gaga kreatív gárdája és az Intel technológiai szakemberei specializált Intel hardvek felhasználva (Intel® Xeon®, Intel® Core™ and Pentium® processszorok) felhasznásával biztosították, hogy a koreográfia fény-, hang-, és projektorrendszerének valós időben reagálhasson az énekesnő mozdulataira.

A külön erre az előadásra kialakított technológia az alábbiakból megoldásokat vonultatta fel:

  • “Digitális bőr” – Egy animált arcot alkottak, amelynek segítségével Lady Gaga számos ikonikus megjelenést volt képes megformálni az élő előadás alatt. Ehhez az Intel legerősebb processzorait használták fel, melyek pontosan követték az énekesnő  arcmozdulatait. Egy “digitális sminket” vetítettek rá az arcára egy projektorral, melyet egy 6. generációs Intel Core processzorral felszerelt asztali számítógép hajtott meg.
  • Interaktív Videó – Egy Intel® Curie™ modult tartalmazó gyűrű segítségével Lady Gaga irányíthatta, hogyan jelenjen meg egy hatalmas LED-kijelzőn. A gyűrűvel különböző effektek jelentek meg az énekesnő csukló- és karmozdulataira reagálva. A fellépés látványát Intel Xeon processzorral futó média szerverekkel generálták valós időben.
  • Robotika – Az énekesnő gyönyörű rózsaarany színű zongorája szinte saját életre kelt, ahogy a hangszerre szerelt Intel® Atom™ processzorral futó robotkarok táncra keltek, egy nem mindennapi látványt hozva létre.
  • Interaktív hologramok – Az Intel Curie-alapú gyűrű és a holografikus kijelzők kombinációjával Lady Gaga egy gyönyörű háromdimenziós hologramot jelenített meg a legendás zenészről.

„Az Intelnek az a célja, hogy létrehozza és megossza azokat a lenyűgöző élményeket, melyeket az általunk kifejlesztett technológia biztosít” – mondta Steve Fund, az Intel alelnöke és marketing igazgatója. „Ez az előadás új utat jelöl ki a zenei élmények területén és mérföldkő is egyben az Intel és a Grammy-díjátadó számára.”

„A Grammy díjátadó és az Intel partnersége tökéletes találkozás, hiszen manapság a zene és a technológia egyre inkább összefonódik” – mondta Evan Greene a The Recording Academy marketing igazgatója. „Lady Gaga különleges előadása a gálán bebizonyította, hogy az Intel az élő zenei produkciót olyan szintre képes emelni, melyről korábban nem is gondoltuk, hogy lehetséges.”