TechAddikt Hardver Intel Intel RealSense technológiával lett felszerelve a Yuneec Typhoon H drón

Intel RealSense technológiával lett felszerelve a Yuneec Typhoon H drón

A Yuneec Typhoon H drón a világ első olyan pilóta nélküli légi járműve, amely az Intel RealSense technológiáját kapta meg.

yuneec-typhoon-h-intel-real-sense-1

A kínai Yuneec International által kifejlesztett drónt nemrég mutatták be az ázsiai CES technológiai vásáron, most azonban a gyártó honlapján már akár meg is lehet rendelni potom 1299 dolláros áron.

A Typhoon H különlegességének a drónra szerelt Intel RealSense kamera számít, amely segítségével az képes önállóan navigálni az akadályok között. A Typhoon H drónt a nagyobb távolságokban való térérzékelésre optimalizált, RealSense R200-as kamerával szerelik fel, amely két, egymás mellett elhelyezett infravörös kamerája segítésével képes maga körül feltérképezni a teret.

A drónt a RealSense-kamera mellett egy Intel Atom processzort tartalmazó modullal is felszerelik, ez a begyűjtött információk birtokában úgy képes megtervezni vagy módosítani útvonalát, hogy elkerülje a különböző akadályokkal – például villanyoszlop, faág stb. – való összeütközést.  A Typhoon H a RealSense mellett ultrahangos ütközésérzékelővel is felszerelik, amely automatikusan megállítja a drónt, például a falak előtt. Ez önmagában azonban nem alkalmas a tér érzékelésére, így az akadályok elkerülésének megkerülésére sem. Az Atom processzort tartalmazó modult felszerelik két lefele néző, a drón stabilitását jelentősen fokozó szenzorral, így a Yuneec Typhoon H-val beltéren, vagy a földhöz közel, gyenge GPS-vétel esetében is biztonságosan lehet repülni. A hatrotoros drónt úgy tervezték, hogy ha az egyik rotor meghibásodik, a gép a maradék öttel is biztonságosan le tudjon szállni.

A Yuneec Typhoon H előrendelhető változatára gyárilag felszerelik az Intel RealSense-kamerát, így a drónt azonnal használatba lehet venni. A típushoz jár egy ST16-os típusjelzésű, hét colos, HD-felbontású érintőképernyővel felszerelt irányító is, amelynek kijelzője a drón élőképét közvetíti vezeték nélkül 720p felbontásban, legfeljebb 1,6 kilométeres távolságra. Az előrendelhető típushoz egyedi hátizsák, két akkumulátor, és pótpropellereket is mellékel a gyártó.

yuneec-typhoon-h-intel-real-sense-2

A Typhoon H legfeljebb 122 méteres magasságig képes felemelkedni, a gyári lítium-polimer akkumulátorral pedig egy töltéssel egyhuzamban nagyjából 25 percet tud a levegőben tölteni. A drón legfeljebb 5 méter/másodperces sebességgel tud emelkedni, maximális repülési sebessége pedig 19,4 méter/másodperc.  A drónra egy akár 4k felbontású videót, illetve 12,4 megapixeles állóképeket rögzítő, rezgés elleni stabilizátorral felszerelt kamerát is felszerelnek a navigációt segítő RealSense-kamerán kívül.