TechAddikt Hírek Rendhagyó sajtóeseményen mutatta be aktuális újdonságait az Acer

Rendhagyó sajtóeseményen mutatta be aktuális újdonságait az Acer

Megtartotta szokásos évközi sajtótájékoztatóját az Acer, méghozzá nem is akárhogyan: a prezentáció levezénylése után mindenki szakáccsá avanzsált a meghívottak közül.

acer_chefparade_2015_junius_techaddikt_004

Igen, jól olvasták – mindenki fakanalat és sodrófát ragadott, hogy a talán túlzott technológiai adatáradat után egy kicsit más életterületen is kibontakozhasson a szunnyadó tehetség. Ehhez pedig kiváló hátteret biztosított az óbudai főzőiskola, a Chefparade, a maga 4 fogásos menüjének elkészítésével, mely kapcsán bátran kijelenthető, hogy az egybegyűltek teljesen korrekt módon remekeltek.

acer_chefparade_2015_junius_techaddikt_010

No de térjünk vissza a lényeghez, konkrétan az Acer aktuális, nyári újdonságaihoz! Legelőször is a számottevő változás jöjjön, miszerint az Acer logóból eltűnt az Explore Beyond Limits szlogen, minimalizálták, így csakis a lényegre törő Acer felirat díszeleg a termékeken, illetve azok dobozolásán.

Szóba került az Acer egyik, ha nem a legfontosabb aktuális akciója is, az Acer Reliability Promise program. Ezen akcióról már számtalan esetben említést tettünk, de most összefoglaljuk gyorsan: amennyiben Acer termék vásárlása után 1 éven belül az eszköz meghibásodna, úgy az ellenérték visszafizetésre kerül. Ehhez persze szigorú rostán kell átesnie a szóban forgó produktumnak, valamint gyors regisztráció is szükséges a vásárlás után.

acer_chefparade_2015_junius_techaddikt_003

A jelenlegi, aktuális újdonságokat tartalmazó termékportfólió sokszínűnek mondható. Az Acer Aspire E14, E15 és E17 modellek teszik ki az újdonságokat ebben a szegmensben – az E15 új külsővel domborít, míg az egész széria új színárnyalatokban pompázik. Itt jön képbe máris az Acer profiljának kibővítése, olybá tűnik, nyitnak új területek felé, elsősorban a bohém, fiatalos réteget szándékoznak megcélozni az új koncepcióval.

Letisztult, fiatalos dizájn jellemzi tehát az Acer E sorozatának új képviselőit is, ráadásként az új logó kialakítás is azonosul az aktuális színárnyalathoz (matt, egyező tónus). Ötödik generációs Intel processzorokkal, optimalizált touchpaddel, masszív, stabil működéssel. Ráadásként még színben passzoló egereket is összeválogathatunk újdonsült gépünkhöz.

acer_chefparade_2015_junius_techaddikt_002

Az Acer Aspire V15 ténylegesen fémházas és tokozású termék, elegáns dizájnnal, nano imprint technológiával (patternes textúra mintázattal a borításon). Nagy divat ez mostanság, nekünk is tetszik kifejezetten, mellé kiválóan áll ellen a külső behatásoknak. A burkolat hajszálkarcait elfeledhetjük, akárcsak a kijelzőkön is – ott a Gorilla Glass technológia második, vagy harmadik generációs megközelítéseivel találkozhatunk.

360 fokban nyitható-hajlítható-állítható az Acer Aspire R11. Mára már lassan kultikussá lett a 2-in-1 gépek jelenléte, így a négy opciós felhasználás igencsak népszerű jelenleg. Az eszköz egyebek mellett síkba döntve is használható, a feljebb már említett Gorilla Glass üvegezést hordozza, s a forradalminak titulált ujjlenyomatmentes kijelzőt kapta. Gyakorlatban is kellemes, tény, hogy kevesebb tisztítást igényel erőteljesebb használat mellett is.

acer_chefparade_2015_junius_techaddikt_005

Természetesen a „szóló” táblagépek sem hiányozhattak az Acer sajtóbemutatójáról. Az Acer Iconia One 7 több variánsa is képviseltette magát, a B1 például idehaza csak fekete és fehér színekben érhető el, 5.0-ás Android OS a fedélzeten, 16 GB háttértárral. A B1-820 már 1 plusz collal szélesebb kijelzőt kapott, az Acer Precision Plus technológiának köszönhetően már akár ceruzával is használhatjuk a képernyőt, karc- és sérülésmentesen. Ez az eszköz is számtalan színvariációban férhető hozzá, bár az alap fekete és fehér színek lesznek a leginkább népszerűek előzetes becslések szerint.

A napokban jelent meg részletes tesztünk az Acer Aspire Switch 10 E modellről. Ez a termék is kiemelt szereplője volt az Acer sajtórendezvényének, ugyanis a gyártó ezzel le is fedte a Windows alapú tablet-kategóriát. Nem is fejtegetjük komolyabban a 2-in-1 eszközt, inkább kattintson mindenki tesztünkre, és merüljön el a részletekben. Az Acer Aspire Switch 10 E mellett fontos még az Acer Aspire Switch 11, itt a számottevően fontos részelemet a 11.6 col képátlós, Gorilla Glass 3 technológiára építkező megjelenítő hordozza.

acer_chefparade_2015_junius_techaddikt_006

Okostelefonok kapcsán is kerültek bemutatásra újdonságok. Nyilvánvaló, hogy az Acer Liquid sorozata az, amelyre fókuszál a gyártó, ennek megfelelően ismertetésre kerültek nagy általánosságban az eszközökre jellemző tulajdonságok, belső hardveres specifikációk. Számos új applikáció kerül előtelepítésre a telefonoknál, a System Doctor, vagy épp az Acer Core tekintetében, a mellékelt navigációs szoftverek pedig TomTom alapú térképet tartalmaznak. Az Acer BYOC is jelen van, így mindenki kiveheti részét a felhőalapú szolgáltatásból is.

acer_chefparade_2015_junius_techaddikt_008

Külön kiemelték a prezentáción az Acer Liquid Z modellt, annak 5 col képátlós kijelzőjét, 13 MP felbontású hátlapi kameráját, 8 GB tárkapacitását, mellé a dual SIM támogatást is. Az összes Acer Liquid okostelefonon KitKat Android operációs endszer fut.

Még több fotó: TechAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI