TechAddikt Tesztek PC játékteszt Red Dead Redemption 2 – tökéletességre hangolva

[TESZT][PC] Red Dead Redemption 2 – tökéletességre hangolva

Nagyjából 1 éve annak, hogy a Red Dead Redemption 2 megjelent, igaz, akkor még csak konzolokra. Most végre-valahára megérkezett PC platformra is, és jó néhány óra játékidő után teszteltük, Acer Predator Triton 900 PT917 platformon.

Pont tavaly november elején jártunk New Yorkban, ami egybeesett a nemzetközi premierrel, így nem meglepő módon az egész Times Square, szinte az összes metróaluljáró az RDR2 plakátjaival volt kidekorálva. Nos, ekkor kissé sajnáltuk, hogy mellőzzük életünkből a PS4 és Xbox One felületeket, de úgy voltunk vele, hogy megéri a várakozást (úgyis jön majd a játék PC-re – bár akkor még nyomokban sem lehetett tudni, mikor; a GTA5-ből kiindulva akár 2 évre is tehettük a megjelenést). Szorgalmasan várakoztunk, mígnem november első napjaiban pre-orderrel megérkezett a Red Dead Redemption 2.

Akkor is, jelenleg is a Rockstar Games egyedüli kiváltsága a játék PC-s verziója, tehát nincs Steam, és nincs dobozos verzió sem. Csak és kizárólag Rockstar rendelés, vagy esetleg legöltőkód beszerzése. Viszont a pre-order remek ajándékokat tartogatott, 2 választható Rockstar Games cím képében.

Először is, nézzük a gépigényt. A gépigényt, ami igen magas, bár jó oldala a dolognak, hogy viszonylag régebbi, mára már gyengébbnek számító konfiguráción is elindul. Kell azért alá egy i7 7. generációs CPU, 16 GB rendszer RAM, meg egy 1080 GTX 8 GB VRAM-mal – ez amolyan közepesen erős konfiguráció, és nem is annyira elérhetetlen a beszerzése.

Első körben egy feljebb részletezett konfiguráción futtattuk, az Acer egyik korábbi Predator notebookján. A cél az volt, hogy 4K UHD-ban elérjük a 30-40 FPS-t, lehetőleg Ultra grafikus beállítások mellett.

A Red Dead Redemption 2 saját fejlesztésű 3D motort használ, ami Vulcan névre hallgat (választható helyette DirectX 12 is). Célszerű a Vulcan-t választani, így kevesebb lesz az FPS droprate, meg a G-SYNC is stabilabb tud maradni.

144 Hz-et sikeresen kihajtott a tesztkonfig 1080 GTX grafikus lapka, így akár 144 FPS-t is elérhettünk – volna. Ultra beállítások mellett, frame scale-t és élsimítást mellőzve, a 8 GB VRAM-ot teljesen kihasználva megvolt a 30 FPS – hangsúlyozzuk: 4K-ban. A 4K megjelenítést egyébként egy Acer X27 HDR monitorra bíztuk, amely overclockkal volt képes a gyári 120 Hz-et feltornászni 144-re, DP-n keresztül.

Tesztjeink során droprate egyáltalán nem volt, sőt, a beépített RDR2 benchmarkot sem sikerült kiakasztanunk, igaz, voltak olyan részek, ahol a 10 FPS-t sem nagyon érte el a képmegjelenítés.

Ezek után egy némileg erősebb tesztkonfiguráció következett az Acer Predator Triton 900 személyében. Itt már a legújabb, 8. generációs Intel Core i9 CPU, 64 GB rendszerrab, valamint 2080 RTX kártya dolgozott a kezünk, valamint a Red Dead Redemption 2 alá. Mit ne mondjuk, a különbség azonnali volt, remekül érezhetően.

Persze a grafikus beállításoknál a frame scale-t most sem erőltettük nagyon, ugyanis a rendelkezésünkre álló dedikált VRAM most is “csak” 8 GB volt, a kimaxolt frame scalinghez, plusz az antialiasinghoz laza 35 GB videóramot rittyentett igényként a játék. Na hiszen… Majd egyszer, valamikor SLI-be kötve 4 db 2080 RTX, desktop konfigban – talán az kihajtja, de minek.

Ugyanis hasonló beállításokkal, mint a fentebbi bekezdésekben részletezett 1080 GTX esetében nagyjából dupla annyi FPS-t kaptunk: 70-92 között váltakozott a megjelenítés helyszíntől, jellegtől függően. Itt valami miatt nem sikerült DP-n a 144 Hz (eddig), 100 Hz-en volt hajlandó az RTX HDR megjelenítésre, de ez sem limitálta az FPS-t, ugyanis nem sikerült meglépnünk a 100-as álomhatárt.

No de annyi baj legyen, a 60 FPS Ultra beállítás így is bőven megvolt az Acer Predator Triton 900-zal, amúgy meg már 30 fölötti képkockaszámnak is bőven örül a gamer. Tehát gépigény van 4K-ban, de ha QHD-t, vagy FHD-t nézünk, lényeges gépigény-különbségekkel találkozhatunk.

Maga az Red Dead Redemption 2 fantasztikusra sikerült, a konzolos verziókat megfelelő konfiguráción futtatva porba alázzák. Ez nyilvánvaló volt, és ha hozzávesszük, hogy egy 1080-as kiépítéssel is bőven fut az RDR2 úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, nem is kérdés tovább, hogy melyik legyen a preferált platform hozzá.

Grafika tekintetében visszaköszön némileg a mára teljesen megújult és újragondolt GTA5 felület, ugyanakkor a Red Dead Redemption 2 sokkal kifinomultabb, filmszerűbb és komplexebb. Nem meglepő, hiszen az RDR2 saját API-t használ grafika téren, de ha DirectX verziókat nézzük, ott is látszik: a GTA5 még kénytelen beérni a DX12-vel, ami ugyebár azért teljesen más tészta.

A HDR effektek zseniálisak, csakúgy, ahogyan a napszakok és évszakok dinamikus változása is. A környezet lélegzik, él, a kihaltabb erdős-préris részeken hatalmas bioszférával találkozunk. Itt kapcsolódóan megemlíthetjük a vadászat remekül sikerült kivitelezését, a eskillek folyamatos megszerzését, valamint a karakterünk, Arthur Morgan folyamatos fejlődését is, kedvenc lovaival egyetemben.

Részletgazdag, élettel pezsgő vadnyugati kisvárosokat kapunk a Red Dead Redemption 2-ben, a járókelők többségével szóba elegyedhetünk, megviccelhetjük, vagy akár ki is rabolhatjuk őket. Utóbbi nem túl szerencsés – kivéve, ha nem az dadrenalinszint növelése az elsődleges -, mivel azonnal fejvadászokat küld az AI a nyakunkba, és igencsak jól tudnak célozni ezek a “szakemberek”. Ha többen szállnak ránk (a vérdíj összegétől függ, ami ugyebár folyamatosan növekszik az elkövetett bűntényekkel párhuzamosan), igen nehéz egymagunknak kicselezni őket, ilyenkor nem árt fedezékbe vonulnunk.

Természetesen a jobb létre szenderült NPC-ket lootolni is tudjuk. A lomot egész bőséges már a játék első küldetéseinél is, elsősorban pénzt, stamina növelő potionöket, értéktárgyakat zsákmányolhatunk, melyek nagy részét eladhatjuk például a városkákban fellelhető general store-okban. Ahol egyébként vásárolni is tudunk egyértelműen, ruházattól egészen ételekig, kiegészítő kellékekig. Fegyvert a gunsmith-nél vehetünk, míg a seriff irodájában a kapott küldetésekkel bounty hunterkedhetünk.

Sztorimódban a hangsúly a küldetéseken van, ahhoz, hogy folyamatosan, lineárisan kapjuk az újabb és újabb questeket, mindent meg kell csinálnunk. Fő táborunkban kapjuk a legtöbbet (itt intézzük központi pénzügyeinket is többek közt), de ha random felfedezzük a térképen található helyszíneket, sok lehetőség tárulkozik elénk.

Remek játék lett a Red Dead Redemption 2, PC-n az igazi, azzal együtt, hogy még némi patch nagy valószínűséggel érkezik majd hozzá (AI, környezeti változók korrekciója). Jelenleg úgy 20 százaléknál járunk a progressben, de egész biztos, hogy még rengeteg meglepetés ér majd a játék folyamán. A Red Dead Redemption 2 PC igazi must-have, 2019 PC-s gyöngyszeme, az idei év legigényesebb sandbox TPS-e.

Játéktesztünk elkészítéséhez az alábbi eszközöket/hardvereket használtuk:

Acer Predator Triton 900 gaming notebook

Acer Predator X27 NVIDIA G-SYNC 4K HDR gaming monitor