TechAddikt Tesztek Acer Acer XB270HU G-SYNC – mindent a játékélményre hangolva

[TESZT] Acer XB270HU G-SYNC – mindent a játékélményre hangolva

Úttörő szerepet vállalt az Acer a gamereknek megálmodott, szűknek nem mondható, leginkább egyre bővülő szegmensbe: elsőként jelentkezett egy olyan megoldással, amely tulajdonképpen hézagpótló szerepet volt hívatott betölteni.

acer_xb270hu_techaddikt_001

Konkrétan mire is volt szükség? Magas órajelen működő kijelző panelre, tág tartományú betekintési szögre. Első blikkre nem tűnik kifejezetten nagy igényeknek, ám ha belepillantunk a jelenlegi piac portfóliójába, szűkös a kínálat, nem beszélve a megfelelően pozícionált ár-érték arányba. Mondjuk az Acer XB270HU a fenti kritériumokat maradéktalanul teljesíti, azonban az árazás vaskos – valamit, valamiért.

Minimalista, letisztult dizájn jellemzi az Acer XB270HU monitort, a tervezőmérnökök úgy vélték, inkább a belső tudást magasztalják fel (majdnem) a maximumra, mintsem a küllemet. Ezzel együtt a tokozás megállja a helyét, ha a külsőt helyeznénk netalán előtérbe – vékony kávavonalak, lekerekítések nélkülözve, funkciógomb a jobb alsó traktusba helyezve – nagyjából ennyi, semmi sallang; a jelenlegi Acer monitor-portfólióra jellemző talp és állványt mellékeltek az Acer XB270HU-hoz. Tökéletes felhasználói élményt nyújt mindez összességében, ugyanis a kijelző forgatható (forgózsámoly a talpba integrálva), valamint 0-150 milliméteres tartományban a magasság is állítható. Ha mindez nem lenne elég, 45 fokos dőlésszög is beállítható hátrafelé, vagy akár falra is applikálhatjuk a terméket (VESA).

acer_xb270hu_techaddikt_007

Csatlakoztathatóság tekintetében akadt némi ellenérzésünk, ugyanis mindössze egyetlen 1.2 verziószámú DisplayPort leledzik az Acer XB270HU hátlapján, ami édeskevés, viszont betudható ez annak, hogy az NVIDIA G-SYNC technológiát alkalmazó monitorok – mint jelen tesztünk alanya is – kizárólag ezt az egyetlen szabványt használhatja. Így hát sajnos le kell mondanunk minden egyéb, például HDMI, vagy DVI aljzatot igénylő külső periféria alkalmazásáról.

Akad viszont még az Acer XB270HU csatlakozói között egy összesen négy porttal rendelkező USB 3.0 szabványt felvonultató hub, kétfelé elosztva, kettő a monitor bal oldalán, kettő pedig az alsó részen.

Az Acer XB270HU AHVA technológiára épülő, 2560×1440 WQHD felbontásra képes, 16.7 millió színárnyalat megjelenítésére képes sRGB színtérlefedettségű, 1:1000 kontrasztarányú 27 col (68.4 centiméter) átmérőjű panelt hordoz. A WLED alapú háttérvilágítás PWM mentességet kapott (ULMB), a 4 ms válaszidő bőségesen elegendő a hirtelen mozgások és dinamikus képi tartalom elmosódásmentes megjelenítéséhez – mindehhez nagyban hozzásegít a G-SYNC, valamint a 144 Hz-es (32bit-en) képfrissítési frekvencia is.

Mint ismeretes, jelenleg az átlagos IPS alapú panelek nem tudják a 144 Hz-es képfrissítési frekvenciát így valóban korszakalkotó megoldást jelent az Acer XB270HU: nyilvánvaló, hogy azok a gamerek, akik megengedhetik maguknak, ilyen megoldást választanak hőn ajnározott játékaik mellé.

acer_xb270hu_techaddikt_005A 178/178 fokban gyárilag meghatározott betekintési szög illusztris adat, gyakorlatban is valahol hasonló értékek mentén mozog a ráta – szinte teljesen sík oldalnézetből is élvezhető, jól látható képet kapunk használat közben. A panel gyártása során egyébként különösen visszafogott mattító fólia került alkalmazásra a felületen, mely nem rontja az amúgy kitűnően brillírozó képminőséget, viszont segít a tükröződésmentesség szinten tartásán. Persze direkt, betűző napsütésben itt sem szabad csodákat várni, mindenesetre egy közepesnél világosabb környezetben minőségromlás nélkül használhatjuk az Acer XB270HU-t.

A termék külön érdekessége kétségkívül az ULMB mód, mely kizárólagosan 85 és 100 Hz beállításokban érhető el. A magasabb képhűség elérése érdekében minden egyes frame után beiktatásra kerül egy-egy fekete kocka, így szemünk élesebbnek érzékeli a megjelenített képi streamet.

https://www.youtube.com/watch?v=5f4mDKRmlnU

Összevetve tehát: a jelenlegi felhozatal egyik kiemelkedő szereplője az Acer XB270HU, elsősorban azoknak javallott, akik a mára lassan általánossá váló 1920×1080 full HD felbontás felett szeretnének játszani, viszont a 4K UHD még elérhetetlen több okból – hardverfejlesztés, árazás, vagy épp mindkettő. Ne felejtsük el viszont, hogy a 2560×1440 WQHD felbontás is igencsak erőforrás-igényes, alaposan meg kell vizsgálnunk jelenlegi asztali PC konfigurációnkat, mielőtt fejlesztenénk – preferált videokártyaként a kompromisszumoktól mentes az ASUS Strix GeForce GTX 960 DirectCU II-t ajánlanánk, mellé a megfelelően megépített háttérrel.

Acer XB270HU G-SYNC specifikációk

Panel felbontás: 2560×1440 képpont (WQHD)

Panel típus: IPS LED LCD

Panel méret: 27 col/68.6 cm

Fényerő: 350 cd/m²

Kontrasztarány: 1000:1 natív

Válaszidő: 4 ms (GTG)

Betekintési szög: 178 fok vízszintes, 178 fok függőleges

Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Gigabyte, Camera Kft, Sony PlayStation 4, Magnew Kft., Kaspersky Lab  

Hardver és eszköz: ASUS, Acer

A biztonságos munkát a Kaspersky Lab biztosítja.