Tíz éve elásott emlékek kerültek elő a Samsung 2010-ben elrejtett, és idén télen kiemelt időkapszulájából. A mementó felhasználók fotóit tartalmazza, amelyek újra életre keltik a 2010-es éveket. A technológia elképesztő mértékben fejlődött az eltelt időben, az Emlékezz rám! kezdeményezés pályázói közül azonban többen ma is szenvedélyes fotósok.
A Samsung első NX szériás fényképezőgépe állt az idén 10 éves Emlékezz rám! kampány középpontjában. A fotópályázatra 2010 legemlékezetesebb és legkedveltebb képeit küldték be a pályázók, a Samsung ezekből állított össze egy egyedi albumot, amelyet aztán tíz évre időkapszulába zárt. A közel 800 pályamű közül akkor a felhasználók szavazati alapján 300 művészi fotó került a gyűjteménybe, a 10 legtöbb szavazatot begyűjtő fényképész pedig egy-egy NX11 gépet is átvehetett. A fotóalbumot is tartalmazó időkapszulát 2010. december 31-én, ünnepélyes keretek között helyezték el a Westend City Center Ferdinánd híd felőli bejáratánál.
Az elmúlt tíz évben rengeteget változott a fényképezés, a technológia és a felhasználói szokások alig hasonlíthatók össze. A digitális fényképezőgépek helyett ma már okostelefonokkal készül a fotók nagyobb része. A Samsung fejlesztéseinek köszönhetően a legújabb készülékek, így a Galaxy S20 vagy Note20 széria kameráival sokkal egyszerűbben készíthetők látványosabb képek, mint tíz éve fényképezőgéppel. A digitális tartalommegosztás korában rengeteg fotó és videó készül nap mint nap, az igazán jó képek elkészítéséhez azonban továbbra is szükség van arra a különleges látásmódra, amellyel a tíz évvel ezelőtti nyertesek rendelkeznek.
Az időkapszulából előkerült képek tíz év távlatából is lenyűgöző alkotások, amelyek sokat elárulnak arról, hogyan látták a felhasználók a világot 2010-ben. A fotók között megtalálhatók személyes emlékek, látványos táj-kompozíciók és kísérletező kedvű darabok is, néhány képen pedig olyan részletek is visszaköszönnek, amelyek ma már nem a mindennapi életünk részei.
„Izgatottan vártuk az időkapszula felnyitását és nagy öröm számunkra, hogy velünk együtt mások is örömmel emlékeznek vissza erre a fotópályázatra” – mondta el Witsch Gerda, a Samsung Magyarország marketing vezetője. – Az elmúlt tíz év rengeteg változást hozott, de az igazán fontos pillanatokra, ahogy ez a képeken is látszik, mindenki emlékszik. A Samsung az évtized kezdetén és most, 10 évvel később is a kreatív alkotók mellett áll, hogy innovatív megoldásaival segítse őket korunk megörökítésében.”
###





![[TESZT] KingSpec NXM-1TB 2242 M.2 NVMe – kompakt méret, meglepő teljesítmény](https://www.techaddikt.hu/kepek/kingspec-nxm-1tb-2242-m2-mvme-teszt-techadikt-6-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Airwrap Co‑anda2x Straight+Wavy – technológiai ugrás a hajformázásban](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-co-anda-2x-teszt-techaddikt-8-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Styx: Blades of Greed – a lopakodás régi-új királya visszatér](https://www.techaddikt.hu/kepek/styx-blades-of-greed-pc-teszt-techaddikt-6-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Rennsport – jó dolog a fejlődés útját járni](https://www.techaddikt.hu/kepek/rennsport-pc-teszt-techaddikt-3-180x135.jpg)
![[TESZT][PC] Hell is Us Deluxe – posztapokaliptikus traumák](https://www.techaddikt.hu/kepek/hell-is-us-deluxe-teszt-pc-3-180x135.jpg)







































