TechAddikt Hírek Dell: a nagyvállalatok csupán 5 százaléka készült fel a digitális gazdaság informatikai...

Dell: a nagyvállalatok csupán 5 százaléka készült fel a digitális gazdaság informatikai követelményeire

A Dell bemutatta új, az Enterprise Strategy Group (ESG) által készített felmérésének eredményeit.

A kutatásból kiderül, hogy a nagyvállalatok informatikai vezetői és döntéshozói szerint a cégek még nem integrálták teljesen működésükbe az informatikai átalakulás minden mozzanatát, amely a versenyképességük biztosításához szükséges lenne.

Bár a vállalatoknak az elavult informatikai eszközállományukat egyértelműen le kell cserélni, egyre inkább a digitális átalakulás válik az informatikai változtatások mozgatóerejévé. A Dell EMC ESG 2017 IT Transformation Maturity Curve tanulmányában a válaszadók 95 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szervezete ki van téve annak a kockázatnak, hogy lemarad iparági versenytársai egy kisebb csoportja mögött. Ez a néhány cég egyre nagyobb tempóval halad afelé, hogy működését teljesen digitális alapokra helyezze, „digitális vállalkozássá” váljon, átalakítva informatikai infrastruktúrájukat, folyamataikat és a megvalósítás során alkalmazott módszereiket.

Számos vállalat még mindig hónapokban, ha nem években méri az alkalmazások életciklusát, elkülönített infrastruktúrákkal rendelkezik, és továbbra is küzd a merev és elavult architektúrákkal – márpedig ezek a sikeres digitális átalakulás útjában állnak.

„Az ügyfelek túlnyomó többsége tisztában van azzal, hogy meglévő infrastruktúráit optimalizálnia kell, ha ki akarja aknázni a digitális kor lehetőségeit. Azonban a válaszadók többsége elmarad a versenytársak egy szűk elit csoportja mögött, akik már megfejtették a transzformáció titkát, ezért sokkal erősebb versenypozícióban vannak. A szervezetek IT transzformációra szánt befektetéseikkel áthidalhatják az elavult informatikai rendszerek és a digitális üzleti kezdeményezések között húzódó szakadékot, könnyebben elérhetik céljaikat, lerövidíthetik a piacra kerülési időt és növelhetik versenyképességüket” — mondta David Goulden, a Dell EMC elnöke.

Az informatikai átalakulás állomásaival foglalkozó 2017-es ESG tanulmány azt kívánja felmérni, hogy milyen szerepet játszik a digitális transzformáció a digitális vállalkozássá válás folyamatában. Az ESG egy kutatáson alapuló, adatvezérelt fejlődésmodellt alkalmazott az informatikai átalakulás folyamatában megfigyelhető szakaszok azonosítására, továbbá a modell segítségével vizsgálták azt is, hogy globális szinten a szervezetek milyen mértékben érték el a különböző szakaszokat. Mindezt olyan kérdésre adott válaszok alapján határozták meg, amelyek a szervezet helyszíni informatikai infrastruktúrájára, folyamataira és szervezeti felépítésére vonatkoznak.

A globális felmérésben adott válaszok alapján az 1000 résztvevő szervezet négy csoportba sorolható az informatikai átalakulás fázisainak megfelelően:
• 1. fázis – Elavult (12 százalék): Az informatikai átalakulás a tanulmányban érintett számos, ha nem az összes aspektusban alulmarad
• 2. fázis – Kialakuló (42 százalék): Előrelépést mutat az informatikai átalakulás terén, azonban a modern adatközpont-technológiákat még csak minimális mértékben vezette be
• 3. fázis – Fejlődő (41 százalék): Láthatóan elkötelezett az informatikai átalakulás iránt, és mérsékelt mértékben már bevezette a modern adatközpont-technológiákat és informatikai szolgáltatási módszereket
• 4. fázis – Átalakult (5 százalék): A legtovább jutott az informatikai átalakulást célzó kezdeményezésekben

A válaszadók többsége (71 százalék) szerint az informatikai átalakulás elengedhetetlen üzleti versenyképességük megőrzése érdekében. Az „átalakult” vállalatok 85 százaléka úgy véli, hogy a cég „nagyon erős” vagy „erős” versenypozícióban van, és az elkövetkező években sikeres lesz saját piacán – a kevésbé fejlett vállalatok esetében ez az arány csak 43 százalék.

Az „átalakult” szervezetek:
• (96 százalék) több mint kétszeresen túlteljesítették tavalyi bevételi céljaikat, mint kevésbé érett társaik,
• a legkevésbé fejlett szervezetekhez képest nyolcszor nagyobb együttműködési hajlandóságot jeleztek az informatikai és az üzleti egységek között,
• „kiemelkedő fejlődést” értek el azzal, hogy az informatikai részleget profitközpontként, nem pedig költségtényezőként üzemeltették (hétszer nagyobb valószínűséggel, mint a legkevésbé fejlett vállalatok)
• a legkevésbé fejlett cégekhez képest hétszer nagyobb hajlandóságot jeleztek abban, hogy az üzletvitelben az informatikára olyan tényezőként tekintsen, amelynek segítségével versenyelőnyhöz juthat,
• az informatikai erőforrások kiaknázásával gyorsítják a termékinnovációt és a piacra kerülést (hatszor nagyobb valószínűséggel, mint a legkevésbé fejlett szervezetek).

Az ESG szerint a modern adatközponti technológiák, például a horizontálisan skálázható tárolórendszerek és a konvergens/hiperkonvergens infrastruktúrák bevezetése javíthatja az infrastruktúra kiosztás, az informatikai projektek megvalósításának és az alkalmazásfejlesztés gyorsaságát és válaszkészségét. A felmérés eredményei szerint:
• A válaszadók 54 százaléka használ konvergens vagy hiperkonvergens infrastruktúrákat az alkalmazások támogatására.
• A megkérdezettek 58 százaléka vezetett be kibővíthető tárolórendszereket valamilyen mértékben.
• A kitöltők körülbelül 50 százaléka elkötelezett hosszú távon a szoftveralapú megoldások irányában, és már megkezdte a szoftveralapú technológiák bevezetésének megvalósítását, értékelését vagy tervezését.

Az ESG szerint a sikeresen átalakult vállalatok egyik jellemzője lehet a korszerű informatikai folyamatok bevezetése, például az önkiszolgáló telepítési szolgáltatások, a nyilvános felhőben futtatott informatikai rendszerek és a DevOps módszerek használata. A felmérés eredményei:
• A megkérdezettek 26 százaléka rendelkezik „kiterjedt” vagy „bevált” önkiszolgáló szolgáltatásokkal.
• A válaszadók 65 százaléka ért el „kiemelkedő” vagy „elfogadható” fejlődést abban, hogy a végfelhasználóknak a nyilvános felhőszolgáltatókkal megegyező szinten tudjanak informatikai erőforrásokat, szolgáltatásokat nyújtani
• A kutatásban résztvevők 43 százaléka számol be a formális DevOps irányelvek és bevált gyakorlatok „kiterjedt” vagy „jó” mértékű bevezetéséről.

A kutatás szerint az informatikai átalakulás gyakran kölcsönösen függ az informatikai és az üzleti oldal közötti együttműködő és hatékony kapcsolattól.
• Az informatikai vállalatok 36 százalékánál a felső vezetés vagy az igazgatóság havonta értékeli a vállalat működését és eredményeit, az esetek további 38 százalékában pedig negyedévente.
• A vizsgált cégek 39 százalékában a legfelső informatikai vezető felettese közvetlenül a vezérigazgató.
• A legkevésbé fejlett szervezetek 61 százaléka számolt be arról, hogy az üzleti döntéshozók az informatikát „egy stabil szolgáltatóként, de végső soron költségtényezőként” tekintik.