A Kaspersky Lab idei máltai konferenciájának legfontosabb témája volt a számítástechnikai biztonság a kis- és középvállalkozások (KKV) életében.
A vállalat szemléltette a szakadékot a minimális biztonságtechnikai büdzsével és a számos szakértőt felvonultató cégek között és igyekszik megoldást nyújtani azoknak a vállalatoknak, amik nem rendelkeznek a szükséges belső erőforrásokkal vagy elegendő költségvetéssel: ’Security as a Service’ (SaaS) – ’szolgáltatott szoftver ’ azaz lekérhető szoftver, egy olyan szoftverszolgáltatási módszer, amelynél a szoftver és a kapcsolódó adatok központilag vannak tárolva – lehet a megoldás. Az európai vállalkozások 40% -ának ki kell szervezniük alvállalkozóknak a számítógépes infrastruktúrájukat.
„Az utóbbi időben egyre több kis- és középvállalat kezdi megérteni a kiberbiztonság jelentőségét, hiszen aggódnak a vírusok támadásától és annak következményeként adataik elvesztésétől. Kisebb szervezeteknél gyakran hiányzik a szakértelem és az idő az informatikai biztonság kezelésére. Ezért olyan megoldást kell választani, amik speciálisan az ő igényeiket szem előtt tartva kínálják a legjobb megoldást, pl. a ’Kaspersky Endpoint Security Cloud’, valamint érdemes informatikai védelmüket kiszervezni a kiberbűnözésre szakosodott szolgáltató cégeknek” – mondta Szergej Martsynkyan, a Kaspersky Lab vezető marketing menedzsere.
2016-ban a Kaspersky Lab, együttműködve a B2B International kutatóintézettel, világméretű felmérést végzett több mint 4000 résztvevővel 25 országból. Az eredmény, azt mutatta, hogy a leggyakoribb incidensek – amik az európai KKV-kat érték az elmúlt évben a vírusok és rosszindulatú programok által – szignifikánsan csökkentették a termelékenységet (38,9% számolt be erről). Szintén fontos probléma az elektronikai eszközök nem megfelelő használata (34,6%) és az olyan adathordozók elvesztése, amelyek céges anyagokat tartalmaznak (28,5%). Ugyanakkor a legnagyobb aggodalmat továbbra is a zsarolóprogramok okozzák – célzott támadások, adathalászat és egyéb közösségi média által hozzáférhető adatok vadászata, vagy korábban nem ismert sebezhetőségi pontok.
A kutatás azt is kimutatta, hogy átlagosan egy kibertámadás költsége KKV-k számára kb. 86.500$, azaz kb. 25 millió forint. A helyreállítás költségeit jelentősen növeli a késői észrevétel. Általánosságban elmondható, hogy azok a károsult vállalatok, akik a támadást egy héttel később észlelték, 44% -kal többet kellett fizetniük, mint azok, akik aznap jelezték a problémát. A kutatásban résztvevő vállalatok 40% -a ugyanakkor elismeri, hogy nincs kellő rálátásuk az üzletüket fenyegető támadásokra. Ebben a helyzetben, egyre több KKV igényli külső partnerek szolgáltatásait (62%) és további cég (18%) tervezi, hogy erre sort kerít a közeljövőben.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)



































