A Samsung Electronics társmárkájával, az audio termékeket gyártó Harman Kardonnal közösen mutatta be prémium hangprojektorát, amely 2018 szeptemberétől Magyarországon is elérhető lesz. A HW-N950 soundbar az újdonsült partnerség jelképeként mind a Samsung, mind a Harman Kardon logóját viseli.
A Harman International Industries 2017. márciusi felvásárlását követően a két vállalat olyan mobil technológiai termékek gyártásába kezdett, mint a Samsung okostelefonokkal egy csomagban érkező AKG fülhallgatók, az AKG hangszórókkal felszerelt tabletek, valamint bevezették a JBL Professional márkát, a professzionális filmszínházi megoldások piacára. A HW-N950 soundbar az első Samsung és Harman Kardon által közösen fejlesztett prémium hangprojektor. A DTS által szabadalmaztatott DTS:X és a Dolby Atmos hangformátumoknak köszönhetően a felhasználóknak lenyűgözően gazdag, háromdimenziós hangélményben lehet részük.
„Együttműködésünk az audio megoldások terén 65 éve piacvezető Harman Kardonnal jelentős lépés afelé, hogy új mércét állítsunk fel a prémium hangtechnológia és formatervezés területén” – mondta Jongshuk Chu, a Samsung kijelző üzletágának alelnöke.
A Dolby Atmos, a DTS:X technológiáknak, valamint a fölfelé és oldalra irányított hangszóróknak köszönhetően a felhasználók most valóban a mozik hangzásvilágát tapasztalhatják meg otthonaikban. A HW N950 a Samsung egyetlen olyan hangprojektora, amely valódi 7.1.4 csatornás multi dimenziós hang megszólaltatására képes a vezeték nélküli háttérsugárzókkal és a 8 hüvelykes vezeték nélküli mélynyomóval.
„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a világ egyik vezető soundbar gyártója, a Samsung a Harman technológiáját választotta, hogy kitűnő hangminőséget garantáljon vásárlóinak” – mondta el Dave Rogers, a Harman Consumer audio üzletágának elnöke. Hozzátette: „A Samsunggal való együttműködés lehetőséget teremt számunkra, hogy cégünk még szélesebb körben elérje a nagyközönséget, valamint újabb és újabb területeken is bemutathassa prémium technológiáit. A Samsung és a Harman Kardon közös prémium soundbarja egy igazi különlegesség azok számára, akik kiváló minőségű hangzást, elsőosztályú videóélményt és kifinomult kialakítást keresnek egy termékben.”





![[TESZT] R36S – a lenyűgöző retró kézikonzol, amely egy kis munkával elképesztően sokat képes adni](https://www.techaddikt.hu/kepek/r36s-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple MacBook Air 15 M5 – a nagy kijelzős munkagép, amely észrevétlenül válik nélkülözhetetlenné](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-macbook-air-15-m5-2026-teszt-techaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Image-Line FL Studio 2026 26.1.3 – ez az eddigi legjobb FL DAW Apple Silicon gépeken?](https://www.techaddikt.hu/kepek/image-line-fl-studio-2026-26-1-3-daw-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Dyson Spot+Scrub AI – kamerás foltfelismerés, LiDAR-navigáció és valódi nedves padlótisztítás egyetlen rendszerben](https://www.techaddikt.hu/kepek/dyson-spot-scrub-ai-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Picun F8 Pro – meglepően jó zajszűrés és brutális üzemidő kedvező áron](https://www.techaddikt.hu/kepek/picun-f8-pro-teszt-review-techaddikt-4-180x135.jpg)


































