A tajvani Zyxel bemutatta új hozzáférési pontját, ami az eddigieknél is praktikusabb megoldást kínál a hotelek, kollégiumok és irodák számára. A percek alatt telepíthető eszköz megbízható, nagysebességű vezetékes és vezeték nélküli internetet szállít minden felhasználó számára.
Az NWA1302-AC a legmodernebb AP technológiát integrálja egy PoE Gigabit switch-el. Egy szobában egy készülék elhelyezésére van szükség, így a hozzáférési pont mellett nem szükséges hálózati switch-et üzembe helyezni. „Az olyan sok helyiséggel rendelkező szervezetek, mint például a hotelek, iskolák és irodák szűkös erőforrásokkal és szoros időbeosztással rendelkeznek” – mondta el Treso Tamás, a Zyxel Magyarország vezetője. „Ezért bármi, ami csökkenti a költségeiket, illetve a telepítéshez szükséges leállási időt, nagy segítség a számukra – az NWA1302 pedig mindkettőben az élen jár.” – tette hozzá.
A NebulaFlexTM önállóan vagy felhőből is vezérelhető
Az NWA1302-AC rugalmasan változtatható üzemmódja azt jelenti, hogy a szervezetek döntéshozónak nem kell azon aggódni, hogy esetleg nem megfelelő típusú AP-t választott.
„Rengeteg vállalkozás számára nehéz döntés kiválasztani a megfelelő AP-t, és nem engedhetik meg maguknak, hogy rossz döntést hozzanak. Az NWA1302-AC készülék választásával ez nem okoz többé problémát” – mondta Treso Tamás.
Önálló üzemmódban az NWA1302-AC automatikusan kezeli a forgalmat, így leveszi a terhet a kezelő személyzetről. Amikor pedig szükséges, átkapcsolható felhőalapú vezérlésre, és csupán pár kattintással a rendszergazda már át is veheti az irányítást az AP felett bármely böngészőből, a Nebula Felhő Központon keresztül.
Zökkenőmentes telepítés, praktikus portok
A gondos tervezésnek köszönhetően az NWA1302-AC készülék falra, konnektor aljzathoz, asztalra, vagy elrejtve az asztal mögé is percek alatt telepíthető. A beépített Ethernet PoE portok tovább fokozzák a kényelmet, így egyéb, a szobában lévő eszközökhöz, például okostévéhez és IP telefonhoz is hozzákapcsolható. Az NWA1302-AC készülék tervezése során egy egyedi, „RF elsőbbség” megközelítést alkalmaztak, amely minden hardver elem esetében optimalizálja a rádiófrekvenciát, így maximális lefedettséget és magasabb adatforgalmi sebességet ér el. Emellett az okosantenna és a beamforming technológia dinamikusan testre szabja a jel irányát minden egyes eszköz esetében, és kijelöli a legjobb útvonalat a WiFi jel számára, miközben tompítja a szomszédos AP-k által okozott interferencia mértékét.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)




































