Ahogy az elmúlt hetekben sokan a négy fal közé szorultunk, a színházi előadások, koncertek az online térbe költöztek. Jamie Winchester koncertje után a Dumaszínház humoristái látogatnak a Telenor virtuális nappalijába, azaz Facebook-oldalára, hogy kikapcsolódást nyújtsanak az otthon töltött monotonitás vagy éppen a megfeszített munkával teli hétköznapok sűrűjében.
Rendhagyó stúdió rovarokkal, testmozgás, pályaelhagyó pszichológus és könnyed, otthoni italozás – ezek nem egy szürreális film jelenetei, hanem néhány képkocka abból a műsorból, amivel a Dumaszínház képernyőről, illetve színpadról már jól ismert arcai köszöntik ma este a Telenor Facebook-csatornájának látogatóit a Humoristaotthon című műsorral.
Ráskó Eszter és Kovács András Péter kalauzolják el a nevetésre vágyókat Janklovics Péter, Ács Fruzsina és Kőhalmi Zoltán nappalijába, hogy egy rendhagyó home office pillanataival szakadjunk ki a hétköznapokból.
„Annyira abszurd szituációba kerültünk, amilyennel a most élő generációk nagy része nem találkozott, az ezzel való szembenézés stratégiájába pedig a humor jól beépíthető elem. Ezzel együtt a kollégáimmal beszélünk a minket is érintő bizonytalanságról, egzisztenciális nehézségekről is” – mondta Litkai Gergely, a Dumaszínház művészeti vezetője. „A kreativitás, a kreatív tevékenységek óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban és számomra rengeteg motivációt ad, hogy bár megváltozott formában, de továbbra is azokkal dolgozhatok együtt, akikkel eddig, és továbbra is tudunk együtt nevetni.”
A Dumaszínház számára nem ismeretlen az online tér, hiszen eddig is készültek ilyen jellegű tartalmaik, de a megváltozott élethelyzethez igazodva most még nagyobb hangsúlyt kapnak az online platformok. „Bizonyos szempontból ez egy kényelmes szituáció, hiszen most a nézőink és mi is otthon vagyunk. Már csak ezeket az otthonokat kell összekötni.” – tette hozzá.
Bár a koronavírus okozta helyzetben másképp éljük a hétköznapokat, a Telenor telekommunikációs szolgáltatóként azt vallja, hogy minden helyzetből ki lehet, ki kell hozni a maximumot és ezért hangsúlyozza: #ittvagyunkegymásnak, együtt minden könnyebb, legyen szó nehéz vagy vidám pillanatokról.
„Ezekben a hetekben távolságot tartunk, akik tehetjük, otthon maradunk, és a Telenorral erre is buzdítunk mindenkit; a Hipernet segítségével pedig összekötjük az embereket azokkal, akik fontosak nekik. Nehéz időket élünk, és a húsvét is nagyon más lesz most az ilyenkor szokásos családlátogatás, locsolkodás nélkül, sokan pedig kemény munkával fogják tölteni az ünnepet. Lazításként, a mindennapokból való kiszakadáshoz szeretnénk lehetőséget biztosítani szórakoztató online aktivitásainkkal” – mondta el Dolezsai Gergely, a Telenor márka- és marketingkommunikációs igazgatója.
A műsor április 9-én, csütörtökön 18:30-tól látható a Telenor Facebook-oldalán. A közös kikapcsolódás itt nem ér véget, hiszen a Telenor további szórakoztató tartalmakkal készül, a Dumaszínház műsora és Jamie Winchester koncertje pedig bármikor visszanézhető.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)




































