Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közösségének erősítését és pénztárcabarát mobilozását célozza az ELTEphone, amelyet az egyetem diákjai és dolgozói igényelhetnek, akár korábbi telefonszámuk megtartásával. Az ELTEphone műszaki hátterét a Telenor Magyarország biztosítja.

Kifejezetten egyetemisták és egyetemi dolgozók igényei szerint alakították ki az ELTEphone-t, ami jelenleg kétféle csomagban, ELTE MINI és az ELTE MAXI néven érhető el. Az ELTEphone előfizetők között mindkét díjcsomag korlátlan híváslehetőséget, és jelentős, akár havi 10 gigabájtos belföldi vagy EU-n belüli mobilnetes forgalmat tesz lehetővé. A MAXI csomag korlátlan hívást tesz lehetővé bármilyen magyarországi telefonszámra belföldön és az Európai Unión belül, beleértve az 1-es roaming díjzóna[1] egyéb országait is. Az ELTEphone tarifák – amíg az adott hónapban aktív adatkeret érthető el – korlátlan levelezést és böngészést biztosítanak, azaz ezek a tevékenységek nem csökkentik a havi adatkeretet.
Az ELTEphone komoly előnye, hogy a tarifa használói a Telenor Magyarországgal állnak szerződésben, és közvetlenül a mobilszolgáltatónál végezhetnek bármilyen adminisztrációt harmadik fél közreműködésének szükségessége nélkül. A szolgáltatás a Telenornál elérhető publikus lakossági és üzleti előfizetésekkel megegyezően teljes hozzáférést biztosít a Hipernet-hálózathoz mind országos lefedettségben, mind az elérhető legmagasabb letöltési sebesség terén. Az ELTEphone-osoknak egyetemi tanulmányaik befejeztével sem kell lemondaniuk a kedvezményes díjcsomagról, hallgatói jogviszonyuk befejeztével is megtarthatják azt. Az ELTEphone egyéves vagy kétéves tarifahűséggel választható, utóbbi esetén kedvezményes készülékvásárlásra is lehetőség nyílik.
Az ELTEphone tarifákat az ELTEShopban lehet igényelni. A regisztráció után e-mailben érkező kupon segítségével a Telenor Magyarországnál véglegesíthető a megrendelés (akár online, akár személyesen a szolgáltató üzleteiben), amelynek során akár meglévő telefonszámukat is megtarthatják. Egy hallgató összesen öt kupont válthat ki, így igény szerint családtagjai is csatlakozhatnak a kedvezményes tarifához.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)


































