TechAddikt Tesztek Huawei Huawei Mate 40 Pro – a jelenlegi tech-demonstráció csúcsa

[TESZT] Huawei Mate 40 Pro – a jelenlegi tech-demonstráció csúcsa

Nagyjából minden benne van, ami így, 2020 év végén elvárható egy mobiltelefontól. Igaz, a Huawei Mate 40 Pro több egy alap okoseszköznél, inkább amolyan hétköznapi mindenesként tekinthetünk rá. Teszteltük.

Kimondottan nagy csinnadratta követte a Huawei Mate 40 Pro megjelenését, mi is beszámoltunk az online monstre sajtóeseményről. Már akkor csorgott a nyálunk, mivel a demoanyag, valamint maga a prezentáció is olyan mértékben tartalmazott meggyőző részleteket, hogy kívánni sem tudtunk volna jobbat, többet.

Most viszont a kezünkben a Huawei Mate 40 Pro, napi szinten használjuk, fogjuk is még egy jó databig; nem érezzük nyomát és jelét annak, hogy megfáradna a termék-felhasználó közti kapcsolat. A Huawei Mate 40 Pro minden napra tartogat valami újat, intuitívat, szerethetőt. Egyedül az OS talán az, ami csiszolásra szorul, ezen belül is az App Gallery, de ahhoz képest, amilyen volt ezelőtt mondjuk fél évvel – ég és föld.

Nem térünk ki minden egyes kényelmi opcióra nyilván, amit a Huawei Mate 40 Pro nyújt. Viszont nem állhatunk meg szó nélkül például az intuitív gesztusérzékelő, valamint a továbbfejlesztett NPU mellett, melyek az AI érintés nélküli interakciói révén lehetőségek világát tárhatjuk fel – mindenféle felesleges sallangot mellőzve. Mindössze a kezünket felfelé és lefelé mozgatjuk, vagy balra és jobbra lapozunk a képek közötti böngészéshez, vagy akár az aktuális, megnyitott e-könyv oldalainak átlapozásához. Elegendő egyetlen mozdulat a gyors screenshot elkészítéséhez, vagy szimplán vigyük kezünket a képernyő közelébe a hívások fogadásához vagy a hanglejátszás vezérléséhez.

Ennyire egyszerű, igaz? És ténylegesen az. A fenti bekezdés mindössze egyetlen azon Huawei Mate 40 Pro funkciók, vagy inkább opciók sokaságának, amelyek korszakalkotók, és ténylegesen, gyakorlatban is használhatók. Használjuk is menet közben, például akkor, amikor az Autóaddikt autós szakportálunknak kiírt tesztautóért megyünk, és vezetés közben egyszerűen lehetetlen lenne fizikailag egy hívást másképpen fogadni (s persze nem is szabad, nem is ajánlatos), mintsem gesztúravezérléssel. Ez a módszer gyönyörűen beválik nap mint nap, imádjuk használni. Pont erre találták ki a Huawei innovátorai, és milyen jól tették!

Kanyarodjunk vissza a történet elejéhez, konkrétan a Huawei Mate 40 Pro műszaki hátterének, alapjainak taglalásához. A készülékház gyönyörű, kortalan: ez a telefon 5, vagy akár 10 év múlva is – legalábbis, ami a küllemét és dizájnját illeti – simán helytáll majd. A lekerkített élek, a masszív, csillogós, ám mégis matt hatású burkolat strapabíró, kellemes a szemnek, ugyanakkor gyűjti az ujjnyomokat. Sebaj, van mindig mikroszálas kiskendő a tarsolyban, ami mondjuk nem árt, ha a kijelzőt is tisztán akarjuk tartani egy egész napos aktivitás mellett.

8 magos CPU került a Huawei Mate 40 Pro-ba. Ez összesen 1 darab Cortex-A77-et (3.13 GHz), 3 darab Cortex-A77-et (2.54 MHz), valamint 4 darab Cortex-A55-öt (2.05 GHz) tartalmaz. Úgy tűnik, mindez elegendő lesz bármire, legalábbis olyan dolgokra, amelyeket telefonon lehet űzni. A multitasking jelenléte egyértelmű, ugyanis az octacore kialakításnak, valamint a masszív órajel-frekvenciáknak, továbbá a gigantikus teljesítménynek köszönhetően nincs akadálya például egy folyamatos 4K kamerafelvételnek%streamnek és párhuzamos játéknak nagy háttérerőforrást igénylő alapok mellett. Ez ismét csak egyike a sok közül azoknak a lehetőségeknek, amelyet a Huawei Mate 40 Pro magában rejt.

Ahhoz, hogy a Huawei Mate 40 Pro által produkált képmegjelenítés is tökélyre csiszolt legyen, egy 24 magos Mali-G78 GPU lapka került beépítésre. Mellé egy dupla 4 magos NPU is került társításra, egyfajta segéd-neutrális feldolgozó egységként, levéve a terhek egy részét magáról a GPU-ról.

Biztosan emkékeznek olvasóink arra a korszakra, amikor egy szimpla desktop PC-nél mekkora kiváltság volt, amikor 8 MB (nem GB) fedélzeti RAM-mal rendelkezhettek. 486 DX-II, majd Pentium I időszak. Aztán jöttek a gigabájtok, már volt olyan is, hogy 1 GB RAM, 2 GB, majd 4… Asztali PC-k esetében! Mostanra pedig az, ha egy telefonban 8 GB RAM lapul, szinte természetes, bár azért még mindig ritkaságszámba megy, és a csúcsmodellek domborítanak csak ilyen téren.

A Huawei Mate 40 Pro tehát 8 GB onboard RAM-ot kapott, ez magas szintre emeli az applikéciók zökkenőmentes futtatását, a taskek közti váltogatást, de magát a telefonálást, az élő streamelést is nagyban támogatja.

Bőségesen telepíthetünk appokat a Huawei Mate 40 Pro-ra, de az sem okoz kimondott gondot, ha nagyfelbontású 4K videókat szeretnénk például eltárolni a telefonon. Tesztelt készülénkünknél 256 GB ROM, azaz jelen esetben háttértár került integrálásra, gyors válaszidőkkel, minimális késleltetéssel, agilis működéssel.

S hogy mire vetjük be folyamatosan nagytesztünk alatt a Huawei Mate 40 Pro-t? Természetesen fotózásra és forgatásra. Így nem meglepő, hogy kíváncsiak voltunk a gyakorlati felhasználási jellegre, az ezekhez köthető eredményekre.

Mindösszesen 3 darab, a Leica által jegyzett kameraegység található a Huawei Mate 40 Pro hátlapján. Az 50 MP-s Ultra Vision széles látószögtartományú, f/1.9 rekeszértékű kamera a fotókhoz, a 20 MP-s ultraszéles látószügű cinema kamera f/1.8 rekeszértékkel a filmezéshez, valamint a 12 MP telefotó lencse f/3.4 rekesszel pedig értelemszerűen a variókhoz lett fejlesztve. Mindezek összessége adka a Huawei Mate 40 Pro kameraminőségének lényegiségét, és teszi az eszközt remek fotós- és videós kellékké.

Ráadásul a fejlett AF-támogatásnak köszönhetően az élő AF a másodperc ezredrésze alatt képes fókuszálni, bemérni a megfelelő mélységélességet; az automatikus WB-állítás is viszonylag gyorsan történik. Utóbbihoz mesterséges, 200-400 Lm erősségű beltéri fényt, majd váltásban természetes, hasonló Lm értékű kültéri környezetet használtunk. A váltások némi latencyvel, de gyorsan megtörténtek.

A Huawei Mate 40 Pro-val készített fotók minősége hasonló a DSLR fényképezőgépekkel készítettekéhez, részletgazdagok, az állítható HDR-dinamikatartománynak köszönhetően rendkívül élethűek, kontrasztgazdagok. A fotók maximálisan (nem natív) 8192×6144 képpont felbontással készíthetők el, és remek utómunka-támogatást is kapunk.

3840×2160 4K rögzítésre is alkalmas a Huawei Mate 40 Pro, itt 30 FPS a maximum. Számottevő torzítást nem tapasztaltunk, a 30-as framerate-nek köszönhetően nincs jelentős elmosódás svenkeknél, a HDR kontraszt-tartomány pedig teltté, élettelivé varázsolja a rögzített stream képkockáit. Természetesen számos előrekonfigurált LUT-ot is kapunk a kamera mellé, ezek többsége tovább finomhangolható, és jól használható több filmes műfajt idézve.

Beépített képstabilizálást is kapunk a Huawei Mate 40 Pro-nál. Ez a mozgásban lévő kamerakép-rögzítés egyik legkitűnőbb alapkelléke, és a tesztelt telefon esetében egy pillanatig sem éreztük, hogy szükségünk lenne külső gimbal bevetésére. Ugyanis a rögzített stream – még futás közben is – masszívan, szögegyenesen tartotta pozícióját, mind vertikálisan, mind pedig horizontálisan. A Huawei Mate 40 Pro mellé – nyilván előtérbe helyezve a casual felhasználási formát – nincsen szükség külön gimbalhoz.

Nyilván egyetlen telefonkamera sem képes csodákat művelni fényerő téren: a Huawei Mate 40 Pro 10 lux alatt kezd látható képzajt produkálni, 7 luxig az elektronika még nagyjából korrigálja is a szemcséket átfogó, fekete masszává – viszont ezalatt teljesen szétesik a kép nem meglepő módon. Ezzel együtt a Huawei Mate 40 Pro kamera-fényereje remek, és az egész összesség túlmutat jóval a telefonos kamera kategórián.

Persze a Huawei Mate 40 Pro előlapi kamerája is remek: 13 MP-s Ultra Vision szelfikamerával lett ellátva a rendszer, f/2.4-es rekesznyílással, általános értelemben vett széles látószöggel, 3D mélységérzékeléssel. A szelfikamera 4160×3120 képpont felbontással képes fotókat kreálni, de ha szeretnénk 4K streamet lőni vele, miért ne? Hasonlóan a hátlapiéhoz, itt is megy ez a felbontás, sőt, a 240 FPS felvételi mód is, lassításhoz.

5G kompatibilis a Huawei Mate 40 Pro, ez szintén előremutató tendencia a telefon esetében. Ez konkrétan 5G NR:n1/n3 /n5/n7/n8/n28/n38/n40/n41/n77/n78/n79/n80/n84n szabványt és támogatást jelent, de természetesen lefelé az összes eddigi szabvány is megtalálható 4G, 3G és 2G téren. A telefon WLAN-ja 2.4 GHz-s és 5 GHz-s wifit képes lekezelni, használva a 802.11 a/b/g/n/ac/ax-et, 2×2 MIMO, HE160, 1024 QAM, 8 Spatial-stream Sounding MU-MIMO vevőképességekkel felruházva.

4400 mAh-s lítium-polimer akkumulátorának köszönhetően a Huawei Mate 40 Pro kitűnő töltöttségi szintekkel, rendelkezésreállással bír. Tesztjeink során egy teljes napot kihúzott a készülék úgy, hogy videót rögzítettünk (nem keveset, úgy 50-60 percnyit, 4K-ban), fotóztunk, telefonáltunk, webböngészőt futtattunk, alkalmazásokat telepítettünk és futtattunk, social media applikációkon belül posztoltunk, kommenteltünk. És a többi, ami egy általános értelemben vett napi használatot jelent, főként, ha content creator-vonalon mozgunk.

Huawei Mate 40 Pro specifikációk

  • Kijelző mérete: 6,76″
  • Szín: 16,7 millió
  • Kijelző típusa: OLED, akár 90 Hz frissítési frekvencia, 240 Hz érintéses mintavételi frekvencia
  • Felbontás: FHD+2772×1344
  • CPU-k: HUAWEI Kirin 9000 CPU nyolcmagos, 1 x Cortex-A77@3,13 GHz + 3 x Cortex-A77@2,54 GHz + 4 x Cortex-A55@2,05 GHzGPU24-core Mali-G78NPUDuál Nagy magos + kicsi magos NPU (neurális feldolgozó egység)
  • OS: EMUI 11.0 (Android 10 alapú) 
  • RAM: 8 GB+ 
  • ROM: 256 GB ROM
  • Hátlapi kamera: 50 MP Ultra Vision kamera (széles látószög, f/1.9 rekesznyílás) 20 MP Cine Kamera (Ultraszéles látószög, f/1.8 rekesznyílás) 12 MP Telefotó Kamera (f/3.4 rekesznyílás, OIS), támogatott AF 
  • Autofocus Mode: fázis fókusz, kontraszt fókusz
  • Zoom Mode: digitális Zoom, Optikai Zoom, Hybrid ZoomImage ResolutionTámogatja a legfeljebb 8192 x 6144 képpontot 
  • Videó felbontás: 3840 x 2160 képpont, a 720p @ 3840 képkocka / s ultragyorsított videót. AI keret interpolációs algoritmus technológián alapul.
  • Vaku: LED vaku
  • Hátlapi kamera módok: Történetalkotó, Nyomkövetési felvétel, Állandó felvétel, Audió zoom, Nagy felbontású, TIme-lapse, Széleslátószögű objektív, Rekesz, Kettős nézet videó, Éjszakai, Makró, Portré, Pro, Lassú Mo, Panoráma, Fekete-fehér, Fényfestés , HDR, Szűrő, Matricák, Dokumentumok, Mesterséges AI, Mozgó kép, 4D-s prediktív fókusz, Ultra pillanatkép, Mosolyok rögzítése, Hangvezérlés, Időzítő, Sorozatfelvétel
  • Előlapi kamera: 13 MP Ultra Vision Selfie Kamera (széles látószög, f/2.4) 3D mélységérzékelő kamera
  • Felbontás: 4160 x 3120 képpont
  • Videó felbontás: 3840 x 2160 képpont, 1080p @ 240fps lassított videót A
  • Előlapi kamera módok: Lassított szelfi, Intelligens látómező, Portré, Panoráma, AR objektív, Time-lapse, Mozgó kép, Szűrő, Matricák, Mosolyok rögzítése, Tükrözés, Hangvezérlés, Időzítő
  • Akkumulátor: 4400 mAh (tipikus érték)
  • Töltés: HUAWEI SuperCharge (max. 66 W), vezeték nélküli HUAWEI SuperCharge (max. 50 W)*
  • Hálózat: 5G NR: n1 / n3 / n5 / n7 / n8 / n28 / n38 / n40 / n41 / n77 / n78 / n79 / n80 / n84 4G FDD LTE: Bands 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 12 / 17 / 18 / 19 / 20 / 26 / 28 / 32 4G TDD LTE: Bands 34 / 38 / 39 / 40 / 41 / 42 3G WCDMA: Bands 1 / 2 / 4 / 5 / 6 / 8 / 19 2G GSM: Bands 2 / 3 / 5 / 8 (850 / 900 / 1800 / 1900 MHz) 4G FDD LTE: Bands 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 12 / 17 / 18 / 19 / 20 / 26 / 28 4G TDD LTE: Bands 34 / 38 / 39 / 40 / 413G WCDMA: Bands 1 / 2 / 4 / 5 / 6 / 8 / 19 2G GSM: Bands 2 / 3 / 5 / 8 (850 / 900 / 1800 / 1900 MHz)
  • Kapcsolat: WLAN2,4 GHz és 5 GHz802.11 a/b/g/n/ac/ax, 2 x 2 MIMO, HE160, 1024 QAM, 8 Spatial-stream Sounding MU-MIMO*
  • Helymeghatározás: GPS (L1 + L5 Dual band) / AGPS / GLONASS / BeiDou (B1I + B1C + B2a + B2b Quad-band) / GALILEO (E1 + E5a + E5b Tri-band) / QZSS (L1 + L5 Dual band) / NavIC
  • Érzékelők: Gesztusvezérlés3D arcfelismerés Gravtációs szenzor Infravörös szenzor Ujjlenyomat-olvasó Barometrikus vérnyomás mérő Giroszkóp Iránytű Környezeti fényérzékelő Közelségérzékelő Lézerszenzor Színhőmérséklet szenzor
  • Média/audió: HUAWEI Histen, sztereó hangzás
  • Magasság: 162,9 mm
  • Szélesség: 75,5 mm
  • Mélység: üveg: 9,1 mm; vegán bőr: 9,5 mm
  • Súly: üveg kb. 212 g (akkumulátorral); vegán bőr: Kb. 212 g (akkumulátorral)