A BenQ elindította Inspired by Nature (A természet ihlette) dizájn pályázatát, és a One Tree Planted környezetvédelmi szervezettel együttműködve vállalja, hogy annyi fát ültet, ahány érvényes nevezés érkezik.
A One Tree Planted egy nonprofit szervezet, ami olyan globális projekteket valósít meg helyi közösségekkel, melyek hatással vannak a természetre, az emberekre és a vadon élő állatokra. A BenQ az Európában már működő projektek egyikét támogatja, és becslései szerint több száz fát ültethet majd el a korábbi évek versenyeinek népszerűségére alapozva, amit évente tart meg, és amik nagy népszerűségnek örvendenek a dizájner közösségben Európa-szerte.:
„Az, hogy támogatjuk a One Tree Planted szervezetet, teljesen természetes döntés volt ennél a kampányunknál, ami arról szól, hogy a természetből merítünk ihletet. Márkaígéretünket – Because it matters (Mert ez számít) – most különösen fontosnak érezzük, hiszen a világjárvány mindannyiunknak segített felismerni a természet értékét. Ezzel az együttműködéssel megerősítjük elkötelezettségünket a fenntarthatóság mellett, és támogatunk egy rendkívül értékes projektet, melynek célja, hogy Európa-szerte ültessünk fákat az újraerdősítés jegyében” – mutatott rá Steve Chu, a BenQ Europe elnöke.
Partnereivel, a LUMESCA GROUP digitális képalkotási és grafikai szakértőivel együttműködve a BenQ Inspired By Nature DesignVue verseny a dizájnereket hívja ki egy, a természet által ihletett képernyővédő megalkotására, amivel BenQ DesignVue monitort és 1000 eurót is nyerhetnek.
A versenyt saját területükön elismert szakemberekből álló csapat bírálja el, köztük Borsi Flóra vizuáls művész, Martin Perhiniak grafikus és Adobe Expert oktató, valamint Nemanja Sekulic digitális művész. A pályázat iránt érdeklődőknek a BenQ azt javasolja, engedjék, hogy a természet legyen a múzsájuk, miközben felfedezik és megtapasztalják a szabadban rejlő csodákat.
Az alkotások feltöltésének határideje 2021. november 30., a nyerteseket 2021. december 15-én vagy röviddel azután hirdetik ki.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)



































