TechAddikt Tesztek PC játékteszt Resident Evil 7: Biohazard – belsőnézetes borzongás

[TESZT][PC] Resident Evil 7: Biohazard – belsőnézetes borzongás

MEGOSZTÁS

Rengeteg, megszámlálhatatlan hátborzongató, de mégis tradicionális, külső-nézetes zombi-gyilkolás után a Capcom visszatér egy belsőnézetes horrorral, a Resident Evil 7: Biohazard-dal, amely feltűnő hasonlóságot mutat a PT-vel, Hideo Kojima soha el nem készült játékának demójával. Elfelejthetjük a korábbi játékok eredeti játékmenetét és szereplőit egyaránt: ezúttal Ethan Winters-t irányítod, egy vadonatúj karaktert, aki az évek óta eltűnt és halottnak hitt felesége utána megy a félelem házába.

Bevalljuk őszintén, eleinte gyanakvással tekintgettünk a Resident Evil 7 első screenshotjaira és videóira. „Mi az ördög, a Capcom megszerezte a PT demó kódját és ők maguk csinálták meg a Silent Hills-t?!” Bár valóban feltűnő hasonlóságokat találunk a Hideo Kojima által sohasem elkészült Silent Hills-e és a Resident Evil 7 között partneroldalunkkal, a PS4Pro-val egyetemben – ugyanakkor a Resident Evil 7 mégiscsak igazi része a sorozatnak, legalábbis ami a feszültségkeltést és a horror élményt illeti.

Ha már a Silent Hill sorozatot említettük, akkor meg kell említem, hogy a játék eleje régi motoros Silent Hill-rajongóként nekem a Silent Hill 2-őt  juttatta eszembe. Ethan Winters a halottnak hitt felesége után megy, aki írt neki egy emailt – csakúgy, ahogy James Sunderland is kapott egyet a 2002-es PS2-es horrorcím elején a halott nejétől. Hősünk tehát mi mást is tehetne, minthogy autóba vágja magát és elindul, hogy megmentse Mirát. A játék további része ugyanakkor igencsak különbözik a Konami klasszikusától: Ethant sokkoló meglepetés éri majd, amikor megtalálja szeretett feleségét…

Azt is hozzá kell tennünk, hogy a történet, és a főszereplő kevésbé hangsúlyosak, mint akár az említett Silent Hill klasszikusban, a korábbi Resident Evilekben, vagy általában véve a túlélő-horrorokban. Kár, mert emiatt kevésbé féltjük a hőst, ugyanakkor olyan szintű abszurd és borzalmas élmények érik Ethant hogy – különösen a belső nézetnek, vagy PSVR esetében a VR élménynek köszönhetően – hogy sokkal inkább sokkoltak a játék eseményei, mint az említett klasszikusokban.

Azt azért hozzá kell még tenni Ethan és Mira tekintetében, hogy hiányzott valahogy a férj fájdalma és döbbenete, amikor Mirát szenvedni látta, szóval Silent Hill 2-szintű mélysége a karaktereknek, vagy a történetnek nincs.

A hagyományos zombihordák elleni egyszemélyes hadjáratnak vége, itt egy „kedves” kis család ellen kell harcolnunk, akik valamilyen rejtélyes vírustól fertőzve szörnyeteggé váltak és más embereket is megfertőznek. (Például Mirát, Ethan feleségét.) Ahogy haladunk előre a játékban, újabba és újabb dokumentumokat találunk, amelyből kiderül, hogy mi történt a családdal. Nem nagyon akarom többet elárulni a történetből, mindössze annyit még, hogy az egyik családtag segít nekünk telefonhívásokon keresztül, míg a többiek ellen ádáz harcot kell majd vívnunk – nem lesz egy egyszerű történet. Mindegyik zakkant családtag másféle karakter és máshogy is kell megküzdenünk velük.

A Baker családon túl olyan más szörnyeket is le kell győznünk, mint például a fekete ragacsos, nyúlós anyagtól nyúlós zombi-szerű lényeket, illetve később hatalmas bogarakat, méheket, vagy pókokat. Bevallom őszintén, amikor a játék e szakaszához értem, ahol „rovarírtáshoz” kellett fognom, kevésbé a horrort, iszonyatot éreztem, inkább valami bosszúságfélét. Bár a feszültség, a horror, a félelem nagyon ott van a játék első szakaszában, később azért sajnos kicsit le-leülnek ezek az érzések.

Azért a Bakerek egész végig hátborzongató szörnyetegek, a játék egészénének a hangulata pedig kicsit a Vaksötét  című tavaly mozikba került horrorfilmre emlékeztetett, ahol fiatalok vannak ugyanúgy bezárva egy őrült, öreg sorozatgyilkossal egy házba, illetve nem hiányzik a “found footage” feeling sem – pár ilyen filmben „tevőlegesen” is részt kell vennünk.

A játékmenet tekintetében – belső nézet ide, vagy oda – igazi túlélőhorrorral van dolgunk.PlayStation 4-en, vagy PlayStation 4 Pro-n PSVR sisakkal is játszhatjuk a játékot (a PC-s HTC Vive/Oculus Rift támogatás még várat magára), a horrorélmény, a feszültség így hatványozott, továbbá a sisakkal sokkal könnyebb is célozni, ami nagy segítség azoknak, akik nem akkora spílerek a videojátékok terén.

Mint minden komolyabb túlélő horror esetében, a lőszert és a gyógyszer érdemes tartalékolni – különösen magasabb nehézségi szinteken. (A könnyű és a normál az első végigjátszás előtti lehetőség.) Időnként kissé bosszantó, hogy nem nagyon világos: érdemes-e bizonyos bossokra, bizonyos szkriptelt szituációk során egy adott bossra lőszert pazarolni, vagy inkább másfajta megoldásban kell gondolkozni.
Bizonyos szörnyek ellen csak egy adott fegyvertípus jó, mint például a bogarak ellen a lángszóró, és kicsit bosszantó tud lenni, amikor kifogytunk az adott fegyver lőszeréből és lelépni sem nagyon tudunk az adott helyszínről. Szerencsére lőszerből nincs éppen hiány, csak meg kell találni.

A harc egyébként összességében jobb, mint a régebbi Resident Evil részek zömében, de például a Resident Evil 4-et ezen a téren (sem) pipálja le. Annyira nem rajongok amúgy sem a first person nézetért a túlélő horror címekben, de ténykérdés, hogy a PlayStation VR miatt erre szükség volt, már csak azért is, mert ez az első olyan PSVR játék, amelyért még akár érdemes is lehet megvenni a sisakot. Tény, hogy hatalmas élmény, csak idegek kellenek hozzá…

A harcon kívül a szokásos puzzle-feladatok is tarkítják a játékot, melyek általában elég könnyűek. Messze járunk a régi Resident Evil játékok logikai kihívásaitól, az agyunkat túlzottan nem kell megerőltetni a játék során.

Ez egyszer tényleg hatalmas különbséget észlelhetünk a PS4, illetve akár PS4 Pro verzió között grafikai téren – sikerült összehasonlítanunk, s nyilván egyértelműen a PC-s megjelenítés vitte a prímet. Az alapok persze megvoltak, jelen esetben egy Acer Predator 17 X gamer notebookon hoztuk tető alá a teszt megszületését. Míg az emberek, szörnyek kidolgozásánál még annyira nem is fogunk eltérést észrevenni (Mira egészen elképesztően néz ki minden platformon), addig a környezetünk, a ház penészes, mocskos falai, a mosogatóban rohadó régi koszos edények, vagy az ebédlőasztal, amelyről emberi belsőségeket csócsálnak a családtagok, mind-mind sokkal részletesebbek PC-n és az újabb generációjú PS4 Prón, mint PS4-en, ahol sajnos homályosabbak a textúrák.

Egy kicsit azt is éreztük, hogy a Capcom szándékosan „butította” kicsit vissza a lassan három és féléves konzolon a játék grafikáját, mert a hasonló stílusú, 2014-es Alien: Isolation textúrái tűélesnek hatnak a Resident Evil 7-tel összehasonlítva, pedig ott egy hatalmas űrhajó belsejét kellett megjeleníteni, míg itt pedig egy jóval kisebb házét.

Érdekes egyébként, hogy ezúttal egy 1080p-s televízión is látványosabb a különbség – nem beszélve arról, ha épp 4K-ban próbálkozunk, 60 FPS társaságában…  Ez a különbség egyébként PSVR-on is érezhető (próbáltuk így is), ahol sokkal részletesebbek a textúrák, ha a játékot PS4 Prón játsszuk, ami pedig egy virtuális valóságot prezentáló sisaknál ugye nagyon nem mindegy. A lényeg: PC-n érdemes, de nyilván többletkiadást jelent. Higgyük el, megéri az élményért.

Rizikós volt, hogy ennyi mindent megváltoztattak az eredeti recepten, azonban a Resident Evil 7 megmutatta, hogy érdemes volt változtatni – különösen a Resident Evil 6 után, ami nagy csalódás volt a rajongók számára. Igen, ez már messze nem régi zombiöldöklős túlélőhorror, nem a régi hősöket irányítjuk (bár ugyanaz az univerzum), de nagyon bejött mégis ez az új koncepció.

Hozzá kell tenni, hogy még a Resident Evil cím is jobban passzol a játékhoz, mint bármelyik korábbi részben.

Bár annyira maradéktalanul nem vagyunk elvarázsolva a játéktól, mint oly sok rajongó (vannak üresjáratok a játékban, amikor feleslegesen kell ide-oda rohangászni és a befejezés is kicsit össze van csapva), a Resident Evil 7 még így is az egyik legjobb epizód a sorozatban és egyértelműen egy kiváló horrorcím. Viszont szigorúan fogadjuk meg: e játékot csak és kizárólag egyedül, este szabad játszani a maximális hatásfaktor eléréséhez.

Tesztünk elkészítéséhez Acer Predator 17 X gamer notebookot használtunk.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, MyActionCam, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStationNintendo, G DATA, DJI

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Szólj hozzá!