Az Activision ma közzétette: a Call of Duty: Black Ops III minden bizonnyal a 2015-ös év eddigi legnagyobb bevételét produkáló starttal büszkélkedhet világviszonylatban.
Nem kevesebb, mint 550 millió dollárt sikerült a kasszákba teremteni a hétvégén az Activision statisztikái szerint. A launch mindent elsöprő sikere túltesz a filmvilág, illetve a könyvpiac megjelenései terén is.
Egyéb rekord is megdőlt a Call of Duty: Black Ops III által a hétvégén. Összevetve a világ COD fanjei összesen 75 millió órát játszottak az első három napon a játékkal online.
„A Call of Duty-t milliók szeretik szenvedélyesen, ez ismét megmutatkozott. Mint ahogyan az is, hogy mennyire elkötelezettek a franchise iránt” – nyilatkozta Bobby Kottick, az Activision Blizzard egyik első embere. „A Call of Duty: Black Ops III a legnagyobb szórakoztatóipari premier ebben az évben, és nagyobb, mint bármelyik mozifilm nyitóhétvégéje” – tette hozzá.
„A Call of Duty: Black Ops III launch nagyobb volt, mint eddig bármelyik játéké, bármelyik filmé, vagy bármié, ami a szórakoztatóiparhoz kapcsolható. De méginkább fontos, hogy a fanek még mélyebben beleásták most magukat a sztoriba, mint eddig. Ez azt jelenti, hogy azok, akik beszerezték a játékot, sokkal többet játszottak ezzel, mint az eddigi Call of Duty játékokkal” – fogalmazott Eric Hirschberg, az Activision Publishing vezére. „A Call of Duty mára már több, mint egy szimpla játék, ez egy évről-évre visszatérő szenvedély egy növekvő bázissal és rajongók millióival” – mutatott rá.
„Ahogy mondtuk az indulás előtt, a PlayStation a legjobb alternatíva ahhoz, hogy a Call of Duty-val játsszunk. Ez a rekord döntögető launch pedig megmutatta, mennyire igaz ez a tézis. A Black Ops III az év eddigi legmasszívabb startja, a PlayStation felhasználók készen állnak. Büszkék vagyunk rá, hogy a Call of Duty nagy kedvence közösségünknek” – vélekedett Adam Boyes, a Sony Computer Entertainment America munkatársa.
PlayStation 4-en a Call of Duty: Black Ops III új rekordot állított fel eladás terén: ebből a címből adták el első napon eddig a legtöbbet digitális formában a PS4 piacra dobása óta.
„A Call of Duty: Black Ops III nagyszerű startot vett a GameStop-on” – mondta Bob Puzon, a GameStop elnöke. „A játék sztorivonala, az új kiegészítő részletek, a zombi mód mind együtt voltak ahhoz, hogy a játék sikeres lehessen már az első pillanatoktól kezdve.”
A Twitch szerint is jók az eredmények. Felméréseik szerint a streamelés a Call of Duty: Black Ops III esetében volt 2015-ben eddig a legmagasabb pár nap viszonylatában.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)



































