Bár több ízben rendkívül pesszimista előrejelzések láttak napvilágot a konzumer LCD monitor kiszállítások kapcsán, mégis növekedő tendenciát mutatott az iparág 2016-ban köszönhetően az enterprise és gaming monitor-vonalnak.
Mióta a gaming monitorok kiszállításai növekedésnek indultak, látható, hogy ezen eszközök piaci részesedése és profitja egyaránt nagyobb, mint a hagyományos modelleké. A régebbi, e téren résztvevő márkák, mint az ASUS, a BenQ és az Acer várhatóan heves versenyre számíthatnak majd az inkább újdonsültnek számító Samsung, LG, Dell, Hewlett-Packard, Lenovo, AOC/Philips márkákkal 2017-ben.
A legalább 144 Hz képfrissítéssel bíró monitorok – jelen esetben az ASUS, a BenQ és Acer – masszívan teljesítettek, ráadásul az ASUS a legnagyobb forgalmazónak számít e téren is, idei, 2016-os 35 százalékos piaci részesedéssel. Őket követi a BenQ, 22-24 százalékkal, majd az Acer következik 17-19 százalékos értékkel. A nemzetközi LCD monitor kiszállítások hozzávetőlegesen 120 millió darabszámmal büszkélkedhettek 2016-ben, míg az idei statisztikák is hasonló jelleggel bírnak. Viszont 2015-ben a 144 Hz-es gaming monitorok kiszállítási rátája 550-600 ezer darabot jelentettek, s mára, 2016-ra ez a szám több, mint 1.2 milliós termékszámot jelent.
2017-ben a forgalmazók jelenlegi számításai szerint a globális gaming monitor kiszállítások 2.5 millió darabra nőhetnek, majd 2018-ra elérhetik akár a 3.5 milliós értéket. A leginkább közkedvelt méret 21.5 col a hagyományos monitor szegmensben, míg a 23-24 col a második leginkább kedvelt képátló. A gaming monitorok 24 colos verzióinak árazása 299 és 499 dollár közt mozognak, illetve a 27 colosak 349-899 dolláros átlagáron kelletik magukat, majd ezeket követik a 34-35 colos kategóriát képviselő termékek. Úgy tűnik egyébként, hogy a 35 col képátlónál nagyobb méretezés is egyre népszerűbb az USA-ban és Európában egyaránt. A hajlított kijelzővel felvértezett LCD monitorok kiszállítások tekintetében nem mutattak szignifikáns eredményeket 2016-ban, ugyanakkor a népszerűségük nőtt a gamerek körében – előreláthatóan ez a 2017-es igények növekedésének tekintetében is hoz majd változást.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)




































