Az ünnepek idején sokunk kicsit elengedte magát, ezért edzeni kezdtünk: futunk, bicajozunk vagy edzőterembe járunk. Ezzel az az egyetlen gond, hogy amikor utána beülünk az autóba, felhevült testünk miatt néha bepárásodik a szélvédő, így – ha csak néhány perccel is – később tudunk elindulni hazafelé.
A Ford új Szélvédő Párásodás Gátlója azonban ezt még időben megakadályozza. A rendszer méri a kabin levegőjének páratartalmát, illetve az üvegfelület hőmérsékletének változását, és szükség esetén automatikusan, éppen a szükséges fokozatot választva beindítja a klímaberendezést, hogy a pára ne tudjon lecsapódni a szélvédőn. *
A koronavírus-járvány miatt bevezetett edző termi korlátozások miatt mostanában gyakori, hogy edzés után nem tudunk lezuhanyozni. Tavaly március és június között a Sport England felmérése szerint 731 ezerrel többen kezdtek el futni, és 1,2 millióval több ember választotta a kerékpározást, Németországban pedig 42 százalékkal nőtt a futók száma, mivel az emberek megpróbáltak aktívak maradni a lezárások idején.
A Szélvédő Párásodás Gátló a szélvédőn, a belső visszapillantó tükör közelében kapott helyet. Az 5 cm x 3 cm méretű rendszer több érzékelőt is tartalmaz. A Ford Kuga és Explorer SUV-modellekben már elérhető legújabb változat arra is képes, hogy a klímarendszer kompresszorának kisebb mérvű használatával csökkentse az autó üzemanyag-fogyasztását és CO₂-kibocsátását.
A Ford nemrégiben összefogott a szabadtéri programok szakértőjével, a komoot céggel, hogy segítségükkel az autósok praktikusabban megtervezhessék kalandozásukat a természetben; némelyik elektromos hajtásláncú Ford-modell vezetői pedig már a FordPass alkalmazás segítségével is páramentesíthetik autójuk szélvédőjét és beállíthatják az utastér hőmérsékletét – még azelőtt, hogy beülnének a volán mögé.** Ha pedig a lefagyott szélvédő külső felületét kell jégteleníteni, a Ford szabadalmaztatott QuickClear technológiája egyetlen gombnyomásra, másodpercek alatt elvégzi a feladatot.
“Az élet egyik apró bosszúsága, amikor edzés után arra kell várni, hogy a szélvédő tiszta legyen; mégis ezt kell tennünk, mert a homályos üveg veszélyes lehet. Ez a technológia előre megjósolja a problémát, és megoldja a helyzetet, még mielőtt a vezetőben egyáltalán tudatosulna a dolog” – hangsúlyozta Ingo Krolewski, a Ford Európa klímavezérlési részlegének vezetője.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)




































