Mint ahogyan azt megszokhattuk, átlag negyedévente a CHS-ben megrendezésre kerül egy-egy nagyobb szabású partnernap, amely keretein belül a meghívottak körbejárhatják az épp aktuális tech újdonságokat, megoldásokat. Az Acer mindig jelen van ezeken az eseményeken – a 2017-es szeptemberi CHS Partnernapon is erős jelenlétet mutatott a márka.
Akár egy Acer nap a CHS-ben – mondhattuk volna már akkor, amikor fellépcsőztünk az emeletre, s megláttuk a molinókat. A nagy kiállítóhelyiségbe vezető folyosó teljes jobb oldala ugyanis az Acer-ről, a hőn reklámozott Predatorról, valamint egyéb újdonságok kiplakátolásáról szólt.
Termetes standot tudhatott magáénak az Acer az idei, 2017-es őszi CHS partnernapon: a szokott helyen, a terem vége felé lettek kiállítva az aktuális érdekességek, újdonságok. Megnézhettük testközelből a Swift 3-at, az Aspire 7-et és Aspire 3-at is. Természetesen a gamer aktualitások sem szorultak háttérbe, a Predator Triton 700 (PT715-51) volt az egyik fókusztermék – ezt hamarosan mi is tesztelés alá vetjük majd itt, a Techaddikt.hu-n.
Kiemelt asztalt kaptak a premium selection termékek, itt egy negyed részt foglaltak el az Acer innovációi. Ide alapjában véve azok az eszközök kerültek, amelyek méltán vívták (és vívják is) ki maguknak a megtisztelő, masszív prémium bekategorizálást.
Akinek pedig nem lett volna elegendő, hogy a bő Acer-termékfelhozatalból válogasson a helyszínen, az beülhetett a márkát érintő előadásra is.
Mindezeken felül ki lehetett próbálni az Acer projektorai által biztosított minőségérzetet a külön erre a célra létrehozott moziszobában.
Még több fotó: Techaddikt.hu Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük. Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Duplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország Utómunka hardver: Acer, ASUS





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)







































